Egyidőben történt Aradon és a Neugebaude udvarán. Ölt az elnyomás, a magyarellenesség, a hazaárulás. Habsburg Franz Jozef részeges orgia közben utasította el a kegyelmi kérvényeket, s Haynau, a zsidó származású tömeggyilkos élvezettel vette tudomásul, hogy ölhet. Keresztény magyar tiszteket, tábornokokat, parasztokat, polgárokat, és vérszomjában talán kiirtotta volna az egész országot.
Sokat gondolkodom azon, hogy a mai helyzet, a mai társadalom miként alakulhatott ilyenné, amilyennek ma mutatja magát, amilyen ma, de facto. A kérdésre egyértelmű a válasz: 1945-1948! A szocialista hazaárulók értékrombolása és elbutító, elnemzetietlenítő diktatúrája tette olyanná Magyarországot és annak társadalmát, amilyennek ma látjuk.
Ma ugyan az aradi vértanúkra emlékezünk, de nem tudok elvonatkoztatni attól az érzésemtől, hogy a szocialista és liberális Haynauk és Ferenc Józsefek éppen olyan magyargyűlölettel vezették ezt az országot, s éppen olyan undort érezve a magyarok iránt raboltak ki egy nemzetet, mint 1849-es eleik. Ám, ha még távolabbra nézünk vissza történelmünkben, akkor láthatjuk, hogy ez a magyargyűlölet ott volt a hírhedten erkölcstelen Mária Terézia uralkodása idején, majd fia, II. József intézkedéseiben. A magyart tehát mindig azok gyűlölték, akik irigykedtek rá, akik sóvárogtak csodálatos hazájáért, akik magukénak akarták tekinteni, el akarták venni a Kárpátok óvó gyűrűjét az eredeti tulajdonostól, a magyaroktól.
Ezért akasztott oly irgalmatlan gyűlölettel a Habsburg 1849 októberének hatodik hajnalán, s ezért vitette Pozsonyban saját akasztófáját az evangélikus pappal az elnyomó, s ezért akasztotta gyermekei szeme láttára e papot és ezernyi más „bűnöst” a korcs és degenerált uralkodó, aki évtizedekkel később belerángatta Magyarországot az I. világháborúba, hogy okot adhasson a teljes rombolásra, Trianonra.
Persze tudom, hogy ma Aradra emlékezünk, az ott felakasztottakat gyászoljuk, de ez a tragédia nem egyedülálló, hanem egy folyamat, amelyet csak egy erős és önmagára igényes társadalom tudna – ha volna még ereje, igénye és bátorsága hozzá – leküzdeni. Évről évre végigünnepeljük a forradalom kezdetét, majd a gyászt, amelyet a vége hozott ránk. És nem tanulunk. Sőt! Mintha az egész társadalom egyre ostobábbá válnék.
Mire is tanít minket október hatodikának hajnala? Néhány dologra mindenképpen: - a Tichy féle ócska hazaárulókat nem lehet meggyőzni szép szóval, az elnyomás ellen nem lehet megható levelekkel fellépni, s a koncepciós perekben pedig nincs kegyelem. És még van lecke ebben a drámában, amelyet el kell sajátítanunk. Például az, hogy össze kellene tartani, és ha kell, bútorostul ki kell hajigálni az ablakon azokat, akik vörös iszappal árasztják el megyéinket, akik gyermekhalált követelő felelőtlenséggel a pénzt hajszolják, akik településeket tesznek tönkre, akik földjeinket pazarolják el, s életünket keserítik meg. Lázítok? Igen! Mert nem kellenek ebbe az országba akasztó, gyermekgyilkos, magyargyűlölő Haynauk, nem kellenek ide rablók és értékromboló senkiháziak… mert ők mind, egytől egyig Aradra emlékeztetnek.
Fel kellene végre állni, és nem csak a szavazóhelyiségben kellene forradalmat, elszámoltatást alkalmazni a bűnösökkel szemben, hanem tényelegesen. Mert kender van még, kötél is akad, s ha kell karó is faragtatik kellő mennyiségben. Nem a vérszomj az irányadó mindebben, hanem egy nemzet megmaradása a tét. És ha már az Urak odaálltak a jövő nemzedékében bízva, s nekik irányt mutatva, akkor ezt az irányt, amelyet ők életükkel pecsételtek meg, tartani kell.
És ebben NINCS DEMOKRÁCIA! Ebben nemzet van csupán, annak minden tagjával, és céljával. Ha pedig a nemzetet akasztják, sárral borítják be, akkor a nemzetnek, társadalomnak lépnie kell!
Ha a társadalom fogy, a népesség száma tragikusan apad, akkor a kormánynak abortuszellenes törvényt KELL hoznia, nem elektromos plakáton hirdetni a Vilmos császár (Bajcsy- Zsilinszky) úton, hogy melyik napon halunk ki! Ugyanakkor meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a családok megélhessenek, s a gyermeket vállalók ne várják reszketve a kiköltöztetést, az áram és a gáz kikapcsolását. Mert ez rosszabb, és tragikusabb, mint az az aradi hajnal, amelyen hiába adták életüket a ma oly nagy tisztelettel emlegetett vértanúk.
A politikai bűnösöket külön bíróságoknak kell elítélnie, s az államnak a lopott vagyonokat – nem demokratikus úton – államosítania kell. Nincs idő és nincs mód – ha élni akar a nemzet – arra, hogy a rendőrségen, az ügyészségeken és a bíróságokon lapuljanak az iratok, s hónapokig, évekig vizsgálgassa a szakértő a bűnöket, mert a bűnöket látja a társadalom, látja a nemzet és a világ! Ma az aradi hajnak gyásznapján, egy nemzet akasztása előtt vagyunk, s nem más, mint a kormány és a társadalom hajtja a hurokba a fejét a demokrácia szellemében.
Rabló hazaárulók nyolc esztendeje emberek ezreit gyilkolta meg, s ezért nem állt még bíróság előtt Horváth Ágnes, Gyurcsány Ferenc, Molnár Lajos, Kóka János, Veres János és ezek bűntársai. REND kell végre, mert jön az újabb aradi hajnal, amely a nemzetet akasztja fel, gyilkolja halomra Haynauként.
Ma emlékezhetünk, s kell is emlékeznünk, de nem csak ostoba, értelmetlen politikusi szavakkal, pátosszal, hanem tettekkel is. Mert az aradiak és ezernyi társuk nemzetért viselt kínjainak csak akkor van értelme, ha mi is megharcoljuk nemzetünk megmaradásáért a mai harcot, mi is kivesszük a részünket mindabból, ami hazánk és nemzetünk érdekét szolgálja.
Elő tehát ismét a Máriás zászlót, kaszát és kapát, és Arad halottainak nevével induljunk a mindennapok harcába újra és újra. Ma van erre lehetőség, hiszen minden ellenkező és mocskolódó véleménnyel szemben ma olyan kormánya van hazánknak, amelynek tagjait is felakasztaná Haynau. Itt a lehetőség, itt az igazi emlékezés, és a pillanat arra, hogy megmutassuk a világnak: mégsem volt értelmetlen és hiábavaló 1949 októberének Neugebaude-i, pozsonyi, és aradi áldozata.
Mert demokrácia csak akkor lehetséges, ha a demokrácia és a nemzet ellenségei megkapják méltó és arányos büntetésüket. Addig azonban minden nemzeti ünnep-vagy gyásznapi megemlékezés csak színház, képmutatás, szereplési vágyból fakadó értelmetlenség.
Végül tisztelettel megjegyezném: Gyurcsány Ferenc még mindig szabadlábon van!
