2010. december 7., kedd

Elhunyt Keszthelyi Ferenc püspök, a Váci Egyházmegye korábbi főpásztora

2010. december 6-án, hajnali 5 órakor életének 83., szerzetesi fogadalmának 64., papságának 60., püspökségének 18. évében Vácott elhunyt Keszthelyi Ferenc Jeromos O.Cist. nyugalmazott váci megyéspüspök.

Keszthelyi Ferenc lemondását 2003. március 27-én fogadta el a Szentszék.  A váci székesegyházban történő temetéséről később intézkednek - tájékoztatott Zakar Ferenc Polikárp zirci főapát.

Az elhunyt főpásztor temetésére december 14-én 10 órakor kerül sor Vácott.

(új.katolikus.hu)

2010. december 1., szerda

XVI. Benedek pápa imája a születendő életekért

„Urunk Jézus, Te, aki hűségesen meglátogatod és jelenléteddel elárasztod az egyházat és az emberi történelmet, aki Tested és Véred csodálatos Szentsége által részesítesz bennünket isteni életedben és megízlelteted velünk az örök élet örömét, imádunk és áldunk Téged.
Leborulva előtted, aki a közöttünk valóban jelenlévő élet forrása vagy, könyörgünk hozzád: Ébreszd fel bennünk újra a tiszteletet minden születendő emberi élet iránt, tégy képessé minket arra, hogy az anya méhének gyümölcsében megpillantsuk a Teremtő csodálatos művét, tedd készségessé szívünket, hogy nagylelkűen befogadjunk minden gyermeket, aki kopogtat az élet ajtaján.
Áldd meg a családokat, szenteld meg a házaspárokat, tedd termékennyé szeretetüket. Kísérd el Szentlelked világosságával a törvényhozó testületek döntéseit, hogy a népek és nemzetek elismerjék és tiszteljék az élet, minden emberi élet szent mivoltát.
Vezesd a tudósok és orvosok munkáját, hogy a haladás járuljon hozzá a személy átfogó fejlődéséhez és senki ne szenvedjen elnyomást, igazságtalanságot.
Adj találékony szeretetet a köztisztviselőknek és gazdasági szakértőknek, hogy teremtsenek megfelelő feltételeket a fiatal családok számára az új élet örömteli befogadására. Vigasztald meg azokat a házaspárokat, amelyek azért szenvednek, mert nem lehet gyermekük. Gondoskodj róluk jóságoddal.
Nevelj mindenkit arra: viseljék gondját az árva és sorsukra hagyott gyermekeknek, hogy megtapasztalhassák szereteted melegségét, isteni szíved vigaszát.
Mélyen hívő Édesanyáddal, Máriával együtt, akinek ölében magadra vetted emberi természetünket, Tőled, egyetlen igaz Jónktól és Üdvözítőnktől várjuk az erőt, hogy szeressük és szolgáljuk az életet, miközben várjuk, hogy mindig Benned és a Boldogságos Szentháromság szeretetközösségében élhessünk. Amen."