Az Orbán-beszéd konkrétumai - avagy, ki mit hallott volna szívesen

Minden ellenzéki párt reagált Orbán miniszterelnök úr évértékelő beszédére, s mintha összebeszéltek volna, egytől egyig azt mondták, hogy semmi konkrétumot nem mondott. Nos, én magam is végig hallgattam ezt a beszédet, és azon tűnődtem, hogy aki nem értette ki belőle a konkrétumokat, vagy legalábbis ezt mondta, az szellemi fogyatékos-e, vagy csak rosszindulatú. Ugyanis szerintem a beszéd első mondatától az utolsóig konkrétumokat adott közre.

Röviden talán ennyit: Elindult az átalakulás, de ha belebukunk, akkor elvesztettük az utolsó vagy az utolsó utáni egyetlen lehetőségünket Magyarország megtartására és a jövőre. Konkrét volt az is, hogy megszűnt a segélyből élés, hogy mindenkinek, aki munkaképes dolgoznia kell, s nem engedhető meg a tyúklopás sem… ami az elmúlt nyolc esztendőben természetes volt. Akik tehát azt állítják, hogy e beszédben nem voltak konkrétumok (a Jobbik szerint ezért értékelni sem lehet a beszédet), azok nem arról az oldalról nézik a dolgokat, mint a miniszterelnök, és sok millió magyar.

Mit kellett volna mondania Orbán Viktornak ahhoz, hogy a radikális jobboldali párt vezetői – azaz pártocska marsalljai – elégedetten dőljenek hátra a foteljukban? Elmondom. Ilyesmit: - Elzavartuk a rohadt kizsákmányoló zsidó multikat. Céllövészetet rendezünk a cigányok lakta községekben. Holnapután délután háromkor akasztják Gyurcsányt, Kókát és Veresst. Mostantól leszereljük a rendőrséget és az Új Magyar Gárda csendőrsége veszi át a rendcsinálás jogát. Az Őrsereg rendelkezésére bocsájtunk 500 vagont, a hozzávaló gépekkel és személyzettel… Lenne itt öröm és elégedettség? Dehogy lenne! Orbán volna  számukra a rasszista, aki nem gondolja komolyan, amit mond, és különben is a Gárda nem alkalmas, mert nem képezték ki direkt ezek a szemét fideszesek, hogy ne tudjon hivatásához méltón dolgozni… etc...

Minek örült volna az MSZP? Ilyesminek: - Orbán dicsérte Gyurcsány politikáját és bocsánatot kért azért, hogy illetlenül rablónak nevezte korábban a minden idők legerkölcsösebb és legmagyarabb miniszterelnökét. Intézkedik a kormány, hogy az ügyészség mielőbb szabadon engedje az összes szocialista vezetőt. Lendvai Ildikót felkérik kormányszóvivőnek… Az egyházaktól minden állami támogatást megvonnak… Lenne öröm és elégedettség? Nem lenne! Hiszen Nyakó azonnal elhatárolódna Orbántól, és rágalmazásért feljelentést tenne a Fidesz és a hárommillió rájuk szavazó polgár ellen. Nyakó azt nyilatkozná, hogy Orbán csak azért mondott ilyeneket, mert állandóan hazudik és az MSZP szavazóit akarta ezzel becserkészni, illetve részt akar a Gyurcsányék által összegyűjtött, illetve tisztességes úton megszerzett vagyonokból. És az egyházak? Biztosan megbukott „azorbán” lánya a katolikus gimiben.

Mit hallott volna szívesen az LMP? Konkrétumot: - Újra lehet pufajkában járni, vöröcsillagos kitűzőt viselni, lehet Rákosi képpel felvonulni május elsején, és lehet az Andrássy út 60. előtt burzsoának kinéző elemeket összeverni, körmüket letépni, de parasztokat is lehet ezután tiltott disznóölés miatt helyben agyonlőni. Valamint a Fidesz kormány dönt arról, hogy buszon és villamoson is lehet szeretkezni, de ez, csak egyneműek számára engedélyezett. Emellett kötelező lesz a drogozás és elehetőséget teremt a kormány az euthanasia gyakorlására. Végül minden nemzetinek nevezett nyomtatott és elektronikus médiumot betilt.

Itt sem volna öröm és boldogság, hiszen azonnal nyilatkozatot adna ki a párt(ócska), miszerint az euthanasia csak azért kerül bevezetésre, hogy néhány Fideszes az anyósát eltehesse láb alól, a szabad szerelem pedig egyes Fideszes vezetők egymás iránti vonzalmának akar legalitást biztosítani. A drogra meg Orbán rászokott…

Nem egészen, de valami ilyesmi a magyar politikai élet manapság. Senkinek semmi nem jó, amit a Fidesz tesz, Orbán mond vagy cselekszik. Pedig az is konkrétum volt a sorok között az Orbán-beszédben, hogy az effélék miatt Magyarország elbukhat. Mindazonáltal mi, azaz, a többség, bízzunk a józanészben és a nemzeti összefogásban. Mert ez az utolsó(!) lehetőség…

Jelzem; - nem vagyok Fidesz tag… csak gondolkodom. Magyarul. Ja, és a Fideszre szavaztam sokmillió magyarral együtt, de nem bántuk meg. Ez is konkrétum.

Kép: FN.hu

TRIANONI HARANGOK - 2010. június. 4.- /Meister Éva színművésznő írásai/

 "Azt gondoltam, eső esik..."
    
   Az eső ma is csak hullt. Nem tombolva, nem ellentmondástnemtűrő mennydörgéssel, csak hullt csendesen, alattomosan.
   Busszal utaztam Szolnokról Törökszentmiklósra, mert a hívatás, az hivatás, a felelősség az felelősség, és nem nézi, milyen nap van. Épp bekanyarodtunk  a buszállomásra, mikor megkondultak a miklósi harangok. Szívem a torkomban velük együtt dobbant.
  ...Fél öt volt.
  Leszálltam. Megálltam. Az ernyőt el is felejtettem kinyitni; az emberek siettek haza, fáradtan, elcsigázva és közömbösen. A református templom előttem állt, puritán fehérségében. Néztem a torony tetejét, az ablakot, ahonnan a harangok fájdalmas zúgása felszállt, messze fel, a szitáló eső fölé, ahol süt a Nap, és ahol összeért a pár száz méterre álló impozáns, kéttornyú katolikus templom harangjainak búgó hangjával.
Álltam egyedül az esőben, mint Ábel a rengetegben, és az oly hirtelen eltávozott Édesapám, Tati jutott az eszembe, aki három hete szülővárosában, Fogarason nyugszik, és akit immár soha többé nem ölelhetek meg.
Lelkem együtt kondult a harangokkal...
Kezem összefogtam, álltam az esőben egyedül, ahogyan ezelőtt 90 évvel is álltak sokezren, millióan... Álltak ábelként, konduló, bús lélekkel, hallgatván a harangok hangjait, és már csak azok ölelkezhettek egymással, fájdalmas zúgással árván maradt milliók feje fölött.

Álltam az esőben hallgatagon, egymagam, és árkot mosott két orcámon az alattomos eső.

Meister Éva színművész

***

"...magyar vagyok. S terhére e föld száz Pontiusának..."  (Ady)

 Sokat nem igazán gondolkodtam, mielőtt elhatároztam: leírom. Talán meg sem ér ennyit, de hát ezek a közösségi oldalak arra is jók, hogy -a megnyugtatásunkért- kiírjuk magunkból a megszülető gondolatainkat. Nem leszek maszatolós, nem a stílusom. Egy tömbből faragott ember vagyok, egyenes és néha könyörtelenül tudok röhögni a nyomorúságomon. Magyar vagyok. Ezt muszáj kihangsúlyoznom, és ha ez valakinek nem tetszik, elhúzhat máshova. Én itt maradok. Magyar vagyok, mert magyarul beszélek, magyarul írok (szerintem, eléggé tűrhetően helyesen, hiszen nézzétek csak meg, hogyan gyalázzák meg sokan a nyelvünket és nem érzik a súlyát, nem látják, micsoda kárt tesznek a nyelvben a helytelen írással is), magyarul álmodom, magyar kultúrán nőttem fel, és vállaltam -diákként is és felnőttként is- a magyarság sorsát. Ezért lettem színész is. És amíg ezekkel nem bántottam más nemzet, más faj létét, önérzetét, addig egészséges nemzeti öntudatom is van. Számomra ez jelenti magyarnak lenni. A magyar nemzet része vagyok, hacsak a kisujja is, de az vagyok. Senki idegen szívű ne vonjon engem kérdőre, ha a népemért (és nem más ellen!) szólok, vagy teszek. Én másként nem tehetek. Teleki Pál a következőket mondotta volt: "Mi sokfélék vagyunk, talán azért, mert a magyar nagyon tehetséges nemzet. Ne pazaroljuk ezt a tehetséget egymás ellen, hiábavaló dolgokra." Itt az idő, hogy bebizonyítsuk: egyek vagyunk, egy vérből valók vagyunk, összetartozunk. Európa legtoleránsabb nemzete vagyunk. Ha valaki ismeri a történelmünket, ezt tudja, aki nem ismeri, annak... hiába mondjuk. Jóhiszeműek vagyunk. És békések. Amíg fel nem bosszantanak. Ezt is tudjuk. Ilyenkor előkerül a kacor meg minden, s akkor, ugyebár, visszaütünk. Most én is azért ragadtam "kacort", mert felbosszantottak. A szelídségemet, a jóhiszeműségemet kihasználva úgy támadtak rám, hogy nem is értem, mit akarhattak, és ha "visszaütök", akkor én vagyok a rossz, "én vagyok az, aki nem jó", holott csak védekezem. Ez egy egészséges ösztön. Miért vannak ilyen emberek, idegenszívűek, akik ezt élvezik? Semmi bajom velük. Ha itt vannak, becsüljék meg ezt az országot, ne vegyenek el tőle, hanem hozzanak, s akkor elhiszem, hogy az ő hazájuk is. Amíg én nem bántok senkit, elvárom, hogy engem se bántsanak. Ez a minimum.

Szóval, egyenesen, magyarul(!) és las-san mon-dom, hogy min-den-ki meg-ért-se: akinek nem tetszik, hogy ezen, vagy bármelyik közösségi oldalon a magyar nemzet kultúráját reklámozom (mert ki a fenéjét hirdetném, ha nem a sajátomét?!), hogy nevetek a ferdeségeken (miénken, enyémen, övékén), mondom, akinek nem tetszik, hogy magyar vagyok, az menjen haza. Nekünk nincs hova hátrálni. Ez a hazánk, és én itt maradok. S nem fogok elveszni "e föld száz Pontiusának" kedvéért sem.

Meister Éva

2010. szeptember 28.

A keresztény vallás legnagyobb ellenségei a liberálisok és a szocialisták

A szociáldemokrata vezérek vallásellenes nyilatkozatai. A szocialisták fölállítottál az alapelvet, hogy a „vallás magán ügy"; mintha azt mondanák ezzel, hogy nem törődnek vele, hogy kinek milyen a vallási meggyőződése. De valóságban nagyon intoleránsak a kereszténység iránt, és halálos ellenségei annak. A zsidó vallású Marx Károly, a szociáldemokrácia alapítóinak egyike így ír: „A Szociáldemokrácia célja ateista (istentagadó) és nem utolsó feladata a vallás kiirtása". Scholl, demokrata vezér; egy stuttgarti gyűlésen kijelenti: „Mi Istent a legnagyobb rossznak tekintjük a világon, s ezért állunk mi, demokraták, az Istennel hadilábon".  Liebknecht így nyilatkozik: „Pártunk minden tekintélyt tagad, minden felsőbbségnek az égben és a földön hadat üzen”. Liebknecht továbbá Istent gúnyolva kijelentette: „Nálunk, szocialistáknál nincs helye Istennek; le sem kell őt tenni, mert magától e1 fog tűnni”. 

A „Volksstaat” című folyóiratban a következőket írja 1875(!)-ben: „Nekünk, szocialistáknak az a kötelességünk, hogy az Istenben való hit kiirtását buzgalommal és odaadással végezzük. Senki sem méltó a szocialista névre, aki maga is nem ateista és egész életét teljes buzgósággal az ateizmus terjesztésének nem szenteli”. (Liebknechtet 1919-ben, Berlinben az általa szított, polgárháborúban orvul lelőtték.) Betel „Az asszony" című könyvében így ír: „Kereszténység és szocializmus, mint tűz és víz állnak egymással szemben”. Továbbá: „Vallás tekintetében istentagadást (istentelenséget) akarunk elérni”. Dietzgen így ír: „Die Religion der Sozialdemokratie” (A szociáldemokrácia vallása) című művében: „A szocializmus és a kereszténység között akkora a különbség, mint a nap és éj között”. Losinsky nevű szocialista, 1902-ben, német havilapjaiban, azt magyarázza: „Szocialistának lenni annyit jelent, mint antikrisztusnak lenni. A szocializmus végleges győzelme csak a kereszténység végleges legyőzése után következhetik be”. Nagyon világosan írja a szocialista „Neue Welt” 1877(!)-ben: „Aki még keresztény, az nem szocialista; aki pedig szocialista lett, az már keresztény nem lehet. A szocialista világnézet megszünteti a keresztény világnézetet s ezzel, homlokegyenest ellenkezik”. Schuhmeier, osztrák szocialista vezér, 1906-tan azt mondja: „Nekünk egy jelszavunk van: le minden vallással!”

Mint a fentiekből láthatjuk, hasonlítanak ezek a sátánhoz, aki szintén föllázadt Isten ellen s a mélységbe süllyedt. A szocialisták azonban nem biztosak a dolgukban. Ezt Betel ama kijelentéséből következik, melyet a német birodalmi gyűlésen mondott: „Ha mégis, van Isten, akkor mi horogra kerültünk”.

(forrás: Prof. Franz Spirago)

Elgondolkodtató, hogy ez a mentalitás milyen erősen és milyen kiszámítottan érvényesül ma is az EU-ban. Ma bátran kijelenthetjük, hogy az Európai Unió keresztényüldöző, s csak évek kérdése, hogy mint a gyógynövényeket, a kereszténységet is bűnnek kiáltsa ki, és hivatalosan megszüntesse . Érdemes tehát odafigyelni és tiltakozni, ha arra szükség lesz... mert arra szükség lesz! A Magyarországot és a kereszténységet folyamatosan érő uniós támadássorozat egytörténelmi tragédia kezdetére emlékeztet: Hitler zsidóellenes kirohanásaira... Ma az Unióban nem kisebb támadások érik a kereszténységet és magyarságot. Utána kellene nézni, nem irták-e még ki a pályázatot Bruxelles-ben vagonvásárlásra... a mi számunkra. Mert hovatovább ez következik.

(a szerk.)

A Szentatya papi és szerzetesi hivatásokért való közbenjárásra hív

 XVI. Benedek pápa arra buzdít minden katolikus keresztényt, hogy tevékenyen és buzgó imádsággal járuljon hozzá ahhoz, hogy több papi és szerzetesi hivatás szülessék. „Az egész egyházi közösség kötelessége, hogy közbenjárjon az Istennek szentelt hivatások számának növekedéséért” – olvasható XVI. Benedek pápa üzenetében, melyet február elsején tettek közzé a Vatikánban. A hivatáspasztorációt be kell ágyazni az általános lelki gondozásba – szerepel a Costa Ricában e témában szervezett konferencia számára írt pápai dokumentumban. A tapasztalat azt mutatja, hogy ott, ahol jól megtervezett és állandó hivatáspasztorációs gyakorlat működik, mindig születnek hivatások – írja a Szentatya. Üzenetében kiemelte, hogy az Istennek szentelt életre szóló hivatások mindemellett sosem valamely ügyes stratégia vagy szervezet munkálkodásának eredményeképpen születnek, hanem mindenkor Isten ajándékai. A latin-amerikai papi és szerzetesi hivatások nagy száma az élő egyház jele – hangsúlyozza a február elsején közzétett pápai levélben XVI. Benedek.

Magyar Kurír

Egy kis Mozart...

A Jobbik, a kitörés és a zsidók, avagy a szűk kisebbség…

Döbbenetes az a megfogalmazás, amelyet a Jobbik politikusa sajtótájékoztatóján következetesen használt. A Jobbik szerint állami keretek között is meg kell emlékezni Budapest "hős védőiről, akik 1944-45 telén egész Európát fenyegető bolsevik terror védőbástyái voltak". (…) „1945 Magyarország számára egy szűk kisebbség kivételével, akik a gettóban felszabadulást ünnepeltek" a megszállást jelentette – fogalmazott Lenhardt Balázs.

A Jobbikos politikus a fent idézettek alapján vagy nem normális, vagy történelemkönyvébe szalonnát csomagoltak – tévedésből. Magyarországnak akkor, amikor ez a kitörés megtörtént – nem lévén más választása a kormányzói parancsot, mint legfőbb hadúri parancsot megszegőknek -, volt választott vezetője (kormányzója), akit német fogságban tartottak Magyarország határain kívül. A hadparancs a fegyverletételre utasította a katonaságot. A hadparancs rádióban történt közlése után a kormányzót a megszálló(!) németek eltávolították a hatalomból, és Szálasi kapott megbízást az ország vezetésére – a megszálló németektől. Igaz, hogy az eseményekért nem a kitöréskor elesett katonák tehetők felelőssé, de ők nem hősök, hanem a Szálasit kiszolgáló, kormányzójukat, mint a legfőbb hadurat eláruló magyar tisztek áldozatai voltak.
Mint egy vele készített interjúmban néhai Kéry Kálmán vezérkari tiszt elmondta, ekkor már nem volt semmilyen védőbástyája a nyugatnak a tönkrezúzott Magyarország, amelynek nagyobb részét már megszállták a szovjetek, a románok és a csehek. Európát jóval ezelőtt felosztották, Magyarországot pedig annak ellenére hagyták magára a nagyhatalmak, hogy tudva tudták, ebben az országban kapott védelmet az, aki a németek elől idemenekülve bármilyen üldözés miatt kérte azt. Tehát, a kitörés egy szükséges hadicselekmény volt mindössze, amely gyenge próbálkozásnak minősíthető, amely próbálkozásban menteni csak a saját életüket akarták azok, akik véghezvitték ezt a cselekményt. Szálasi ekkor már osztrák területen tartózkodott, magára hagyva a miatta és az ő parancsára árulóvá lett tiszteket, és az alattuk szolgáló katonaságot.
Azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy amíg Magyarország kormányzója védte és mentette az üldözötteket, addig Szálasi hatalomra kerülése után teljes gőzzel beindult a deportálás, amelynek nem csak a zsidók, hanem bárki, aki a nyilasokkal szembe szállt, áldozata lett. A nyilasok nem csak deportáltak, de helyben is kivégezték azokat, akik Szálasi hatalma ellen nyilvánítottak véleményt, s védték, mentették a zsidókat és más üldözötteket. Kálló Ferenc esperes halála (képünkön Kálló esperes által aláírt emlék-szentkép), valamint Mindszenty bebörtönzése, és számos közéleti személyiség fogságba ejtése bizonyítja, hogy Szálasi a legmesszebbmenőkig alárendelte hatalmát azoknak, akik ezt a hatalmat szigorú ellenőrzés mellett a kezébe adták. Szálasi hazaáruló volt, s politikai működése, hatalma máig ható károkat okozott Magyarországnak, s billogként éktelenkedik Magyarország mai megítélésében is.
Ami a második megszállást, azaz a szovjet megszállást illeti, ez is nagyrészt Szálasinak és a nyilas hatalomátvételnek tudható. Ha Horthy tervét, a fegyverletételt és a békekötést nem árulták volna el a nyilas katonatisztek, akkor ma az 1940-es határok lehetnének Magyarország határai. Hozzá kell még tenni, hogy a szovjet megszállás nem úgy kezdődött, hogy a szovjet horda elindult Berlint meghódítani, s minden ok nélkül végigerőszakolta Európát. Ez a tragédia némi előzmény után történt.
A zsidók felszabadulása s a szovjet bevonulás ekként való megélése is természetes és jogos. Hiszen a gettók szabad elhagyása, az éhezés megszűnése, a katonák által a gyermekek ételhez juttatása, s a deportálástól vagy a Duna partjára tereléstől való félelem megszűnése, a rejtekhelyek szabad elhagyása valós felszabadulás volt egy olyan „szűk kisebbség” számára, amely kisebbség élete néhány primitív és aljas nyilas hangulatától vagy az SS-katona parancsteljesítésétől függött.
Hangsúlyozom, a kitörés pillanatáról, s az azt követő rövid hetekről beszélünk. Ezekben a napokban, hetekben számos katolikus főpap, református lelkész és evangélikus pap is a nyilasok (lévén szocialisták ők is) börtöneiben sínylődött. Másokat deportáltak, mert katolikus papok, de zsidó származásúak voltak. Mint minden korban, akkor is voltak kivételek. Amíg a kolostorok, a templomok padlásai, a pincék, és a polgári lakosság lakásainak nagy része zsidókkal volt tele, a városmajori templomban az őrült nyilas, a később felakasztott Kun páter prédikált, s Szálasit Jézushoz, Máriát pedig Szálasi anyjához hasonlította… s elvitette a káplánt… a neki nyilas egyenruhában géppisztollyal ministráló - akkor még nyilas, majd kommunistává vedlett - „proli házmesterekkel”. Eközben Magyarországon és egész Európában mentették az egyházak azokat, akiket a beteges, gyilkos hatalom üldözött.

Lenhardt tehát össze-vissza beszél, mert új és új Jobbikosokat akar becserkészni. Csakhogy több nincs, mint amennyi volt. S nem is lesz, mert az efféle történelmietlen, uszító sajtótájékoztatók inkább elidegenítik a polgárokat ettől a párttól, amelynek a kettős mérce olyan természetes, mint Gyurcsány Ferencnek és az MSZP-nek.

A kitöréskor meg lehet, meg is kell emlékezni a halottakról, mint a nyilas hatalom és az áruló tisztek áldozatairól. S amikor arról beszélünk, hogy a zsidó kijöhetett a gettóból, és az számára ünnep, felszabadulás volt, akkor is komoly és igaz dologról esik szó. El kell fogadnunk.

Ám, ha valaki ekként fogalmaz, ahogy Lenhardt fogalmazott, attól valóban távol kell maradni. S mert pártja is ezt vallja, pártjától is. Mert a politikusnak az árulást árulásnak, a hőst hősnek, de az áldozatot áldozatnak kell neveznie. És a politkus igenis fogadja el, hogy akinek az élete addig veszélyben volt, annak felszabadulás az, ami a többségnek megszállás... Ha nem ezt teszi, hazudik. Mint ahogyan abban is hazudik, hogy a Budai Önkéntes Ezred áruló lett volna. Lenhardt mit tud erről a "csapatról"? Mit tud a Táncsis Mihály egyetemi zászlóaljról? Hányan esetek el fiatalon a németek ellen, de nem a szovjet mellett vívott harcban? Bizonyára semmit.

A Jobbik lassan-lassan szánalmassá válik, mint ahogy szánalmas az MSZP és az SZDSZ is. Csak ők a másik oldalon. Azonban a Jobbik veszélyesebb is az MSZP-nél. Mert őket szeretik Nyugaton azonosítani minden nemzetben gondolkodóval. Pedig, aki nemzetben gondolkodik, az nem Lenhardt. Mert Lenhardt most ismét a nemzet ellen gondolkodott – sajnos hangosan! 

Valóban létezik Európában keresztényellenesség?

Massimo Introvigne olasz vallásszociológus, az európai keresztényellenes megnyilvánulásokat figyelő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) képviselője szerint a keresztényekkel szembeni intolerancia ténylegesen létezik a nyugati világban. Az interjú első részében a szakértő a feszületek, keresztek eltávolításáról, a kisebbségek és a többség jogairól, valamint a keresztények érzéseit sértő műalkotásokról fejti ki véleményét.

Szervezetük a keresztények elleni hátrányos megkülönböztetéssel foglalkozik az úgynevezett nyugati világban, vagyis hagyományosan keresztény országokban. A világ más tájain tapasztalható jogtiprásokat látva nem gondolja, hogy a keresztények kissé túlérzékenyek?

Az EBESZ közép-ázsiai és kaukázusi országokban is jelen van, ahol a vallással kapcsolatos törvények és rendelkezések viszonylag újak és talán javításra is szorulnak. Egyes országokban nem könnyű törvényesen bejegyeztetni vallási szervezeteket, és a misszionáriusok nehezen kapnak vízumot. Ám az EBESZ székhelyétől, Bécstől nyugatra is megfigyelhető a keresztények hátrányos megkülönböztetése. E diszkrimináció – XVI. Benedek pápa kifejezésével élve – „finomabb”, mint máshol. A keresztényeket kizárják a közéleti vitákból, nevetségessé teszik vagy marginalizálják. Jogi döntésekben is megjelenik a diszkrimináció a keresztények munkahelyi, közéleti szólásszabadsági jogával szemben.

Az egyik legfontosabb helyzetelemzés különös módon egy olyan beszédben szerepel, amely sohasem hangzott el, jóllehet utóbb közzétették a szövegét. XVI. Benedek pápának a római La Sapienza Egyetemre tervezett látogatása alkalmából írt beszédéről van szó, amelyben a keresztényeknek a nyugati közéleti vitákból történő kiszorításáról értekezett volna. A 2008. január 17-re kitűzött látogatásra az oktatók és a diákok elenyésző kisebbségének intoleráns viselkedése miatt nem került sor. Az eset természetesen mindennél jobban igazolja mindazt, amiről a pápa beszélt volna: hogy a keresztényekkel szembeni intolerancia igenis létezik a nyugati világban.

Nem lehet, hogy amikor a keresztények jogokat követelnek maguknak, valójában sokszor idejétmúlt történelmi kiváltságokhoz ragaszkodnak? Vajon abban, hogy eltávolítják a feszületeket az állami iskolákból vagy a kereszteket a hegycsúcsokról, nem inkább a társadalmi fejlődés fejeződik ki, mintsem a keresztényellenesség?

 

A kisebbségi jogok ügye fontos közéleti téma. De ne feledjük, hogy a többségnek is vannak jogai! A kettő közt kell egyensúlyt találni, noha ez olykor igencsak nehéz. Felmérések igazolják például, hogy az olaszok 82 százaléka – köztük a magukat nemhívőnek vallók masszív többsége is – támogatja, hogy az állami iskolákban maradjon ott a feszület – szemben az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntésével. E döntés egy olyan olasz iskola esetére vonatkozott, ahol a megkérdezett családok egyetlen kivétellel valamennyien arra szavaztak, hogy maradjon a feszület a gyermekeik osztálytermében.

Hasonló reakciókat látunk, amikor valaki azt javasolja, hogy egyes országok nemzeti lobogójáról vegyék le az évszázadok óta ott szereplő keresztet. Ha valaki egy törpe kisebbség – az említett olasz iskola esetében egyetlen család – érdekében szembefordul a nép nagy többségének érzéseivel, az nem tűnik ésszerűnek, és nem is vezet a kisebbségi jogok igazi tiszteletben tartásához. Ez utóbbi valójában nem is pusztán jogi kérdés. A többség általában tiszteletben tartja a kisebbséget – s ez így helyes –, amíg úgy érzi, hogy saját többségi jogait is tiszteletben tartják és nem éri hátrányos megkülönböztetés. Az a légkör, amelyben a többség jogait következetesen figyelmen kívül hagyják, nem kedvez az általános toleranciának és diszkriminációmentességnek.

A keresztények azt állítják, hogy a diszkriminációellenes rendelkezések bizonyos vonatkozásai sértik a jogaikat. Az egyesült Királyságban nemrégiben kártérítésre köteleztek egy szállodatulajdonos házaspárt, amiért kizárólag házaspároknak adtak kétágyas szobát. Diszkriminációnak nevezné ezt, vagy jelzésnek, hogy eljött az idő, amikor minden kisebbség védelmet élvez – beleértve a homoszexuális tulajdonostól szobát bérlő keresztényeket is?

Az Egyesült Királyságot egykor mindenki a józan ész országaként ismerte. Van azonban egy olyan mondásuk is, hogy a józan ész nagy ritkaság. Az efféle problémákat némi bölcsességgel kell megoldani. Ha mondjuk a Góbi-sivatag közepén homokvihar tör ki, és egy házasságon kívül együtt élő pár az egyetlen fogadó utolsó kétágyas szobáját szeretné kivenni, bizonyára a keresztény tulajdonos is befogadná a „bűnösöket”. Ezzel szemben az átlag brit településen valószínűleg többféle szálláslehetőség áll rendelkezésre, így békésen megférhetnek egymás mellett a „családbarát”, a „melegbarát” stb. létesítmények.

Mit tenne a keresztények érzéseit sértő műalkotásokkal? Mit tart fontosabbnak: a művészi kifejezés szabadságát vagy a keresztények érzéseit?

A művészi kifejezés szabadsága nyugati örökségünk része. A középkor századait sötét kornak szokás nevezni, amelyben az egyház elnyomása érvényesült. Pedig számos műalkotás – a pantomimelőadásokról és a karneváli színdarabokról nem is beszélve – meglehetősen szabadon ábrázolta az egyházat. Dante jó néhány püspököt, sőt pápát helyezett a poklába.

Két dolgot meg kell azonban jegyeznünk. Az egyik, hogy minden országnak megvannak a maga hagyományai. Ami Milánóban vagy Bécsben humorosnak számít, Közép-Ázsiában mélységesen sértő lehet. A másik, hogy nagyon keskeny határvonal választja el a kritikus allegóriát, humort vagy szatírát a gyalázkodástól, a hírnévrontástól. Utóbbiakkal szemben minden civilizált országban törvények vannak. Olaszország különösen nyitott a vallási szatíra felé. Amikor egy szélsőséges fundamentalista muzulmán szónok (hozzátenném, az olaszországi iszlámra általánosságban nem jellemző módon) azt mondta, hogy „a zsidók disznók”, mégis eljárás indult ellene, úgy gondolom, nagyon helyesen. Aki a zsidókat – vagy a keresztényeket – disznóknak nevezi, megsérti a gyalázkodásról és hírnévrontásról szóló törvényt.

(folytatjuk)

Forrás: www.intoleranceagainstchristians.eu

Magyar Kurír