Non recuso laborem!

„Orbánnak mennie kell!”

2012-01-29T12:27:00.000+01:00

Gyurcsány megalapította a Demokratikus Koalíció nevű képződményt, amelyben mindenféle ócska kommunista, volt MSZMP-s és MSZP-s elmebeteg vagy éppen hazaáruló tag lett. Elérkezett az első kongresszus ideje, és az elmeháborodott pártelnök ismét hatalmasat alakított. Olyat, mint Balatonöszödön. Hazudott, vádaskodott és úgy tett, mintha a világ leghülyébb embere volna. Mindezt a pártvezéri funkció megerősítése érdekében. Hiszen, mint Szolzsenyicintől tudjuk, a kommunista a legaljasabb hazugságokat is szemrebbenés nélkül tudja elmondani, ha pártja vagy a pártvezetés érdekeit szolgálja. A szánalmas Feri az „Orbánnak mennie kell” szlogenre építette háborodott beszédét, a tagság pedig mint a bolondház törzsvendégei tapsoltak, de volt olyan is köztük, aki a „Gyurcsány a vezérünk” mondatot ordította artikulátlan hangon. Igen Gyurcsány a vezére néhány beteg elmének, azoknak, akik fel sem tudják fogni mi a lelkiismeret (Szolzsenyicin) és a hazaszeretet, és bűn-e a lopás és a hazudozás… Ezek az emberi lények génhibásak, szellemi fogyatékosok és intelligenciájuk egyenlő a proli házmester intelligenciájával, és velük nem lehet Mozartról beszélgetni. Szerencsétlen szellemi torzók, akiket egy értelmes világban mutogatni kellene – spirituszban.
A DK kongresszusát látva számomra érthetetlen néhány dolog. Ezek a szellemi fogyatékosok egyszerűen nem veszik tudomásul, hogy elmúlt az ő világuk, mint ahogy lassan, de biztosan múlóban van a liberális söpredéké is. Nem veszik tudomásul, hogy egy hete minden ellenkező hírrel szemben csaknem egy-másfélmillió magyar ment némán és elkötelezetten tüntetni Magyarországért. Ez a békemenet bizonyította, hogy a kommunisták, az LMP és a Jobbik részben hazudik, másrészt pedig politikai szellemiségük rokonságban áll: Rombolni és a nemzet ellen törni. Ám a milliós tömegről csak számháborúzni lehet, letagadni nem áll módjukban. Tudják, hogy Magyarországért kiáll az a társadalmi réteg, amely bár látja a Fidesz hibáit is, mégis alternatíva nélkülinek tartja a kormánypártot. Hiszen van is miért bízni a mai kormányban, kormányfőben. Láttuk és hallottuk, amikor a Magyarországot ócsárló és Magyarországról hazudozó liberális és zsidó uniós vádaskodók előtt kiállt Magyarország és a magyarság érdekében, s higgadtan leállított egy hónapok óta tartó aljas hadjáratot. Ilyen politikusunk évtizedek óta nem volt… azaz, a kommunista megszállás kezdete óta elképzelhetetlen volt olyan magyarországi politikus, aki szembe mert helyezkedni azokkal, akik úgy gondolták, hogy Magyarország az ő kolóniájuk. Orbán megtette, de a békemenetet mégsem ez a politikusi kiállás indította el. Inkább maga az uniós támadássorozat, a rágalomhadjárat, amelyből elege lett minden értelmes és magyarul gondolkodó embernek a Kárpát-medencében. Gyurcsány és társai ezt az uniót szolgálták ki feltételek nélkül, s ennek az uniónak szolgáltatták ki Magyarországot a hitelfelvételekkel. Ma pedig ez a Gyurcsány az, aki Orbán bukásáról és menesztéséről szónokol. Vakok, hülyék vagy ennyire aljasok? Ki tudja a végeredmény a lényeg. Minden nyilvános vagy nyilvánosan is ismertetett megmozdulásuk csökkenti a rájuk szavazók, velük szimpatizálók számát. Hiszen gyűlölködéssel és hazudozással ma már csak az irányvonalas ostoba vénembereket lehet meggyőzni, azokat lehet egy kádári világ újrateremtésével hülyíteni. A 3,60-as kenyér és a 2,80-as kolbász világa végleg elmúlt, s most múlik csendesen a Gyurcsány által feléledni látszó koalíció minden eszmeisége és szellemisége.
A békemenet azonban tart. A békemenet mindennapos és állandó. Egyre erősödik, hiszen látjuk, hogy a gyurcsányi ellenzék gyengül, és ezért azoknak kell állandóan talpon lenniük, akik nem eladni akarják az országot, hanem megtartani, akik nem rombolnak, hanem építenek. És ebben a harcban nem csak a mai csonka országról van szó, hanem a Kárpát-medence magyarságáról. Mindazokról, akik kiálltak egy hete – magyarként - Magyarország és a magyar nemzet mellett, akikkel együtt tudtam magam is énekelni a Szózatot a Kossuth téren, s akik a történelem során ezerszer harcoltak a nemzet megmaradásáért, s kilencvenkét éve a saját megmaradásuk mellett a csonka ország megmaradását is szolgálniuk kell. Súlyos feladatunk van ma Európában. Hiszen a támadások nem múltak el, és az Európában magyar állampolgárként a magyarságról hazudozó hazaárulók is keményen dolgoznak ellenünk. Azonban megnyugtató jel, hogy Köves Slomo rabbi nyíltan cáfolta meg Khon-Bendit ostoba állítását, miszerint Magyarországon a zsidók félnek. Slomo rabbi kijelentette, hogy Európában Magyarország a legbiztonságosabb hely a zsidóság számára. És ez fontos. Mert Gyurcsányék szájából maga a rabbi verte ki az egyik legnagyobb hazugságot. Fontos a kiállás és fontos az együttgondolkodás, mert ha a haza elvész a történelem viharában, akkor elvész minden nemzetiség vele együtt. És ezt az értelmesebb polgárok tudják.
A békemenet tehát halad, és védi Magyarországot és a Kárpát-medencét. Eközben pedig a gyurcsányi és MSZP-s menthetetlenek vergődnek… szinte már sajnálatra méltó módon. Pedig élhetnének úgy, mint a tisztességes és hazát építő polgártársaik. Ám, ehhez nekik még sok kell. Sok bukás és tanulság. Mert az „Orbánnak mennie kell” szlogen, és bennük rejlő gyilkolhatnék már kevés a megmaradáshoz azzal a milliós tömeggel szemben, amely tudja mi a dolga, s azt is tudja, hogy a gyűlölet nem egyenlő a győzelemmel…

EURÓPAI IDŐ, SEPSISZENTGYÖRGY

A férgek dáridója - után

2012-01-22T12:02:00.000+01:00

Több mint húsz esztendeje nem mentem utcai tüntetésre. A francia zsidó Khon Dani generálta békemenetnek nevezett demonstráción mégis részt vettem. Ugyanis a hazámat, s a benne élő nemzeteket veszély fenyegeti, és ha veszélyben van Magyarország, akkor kardot kell rántani. Ez a kard a békés tüntetés volt… január 21-én.

Az Európa parlamenti cirkuszt végignézve döntöttem el: ha valaki, akit magam is értékesnek találok, utcára hív Magyarország védelmében, akkor megyek. Ugyanis ilyen aljas és ostoba támadássorozat, amely mostanában folyik Magyarország ellen, utoljára 1944 októberében volt. Ma ezt, mint Magyarország megszállását tanítják az iskolákban. Ma is megszállásról beszélhetünk, amelyet belső ócska hazaárulók készítenek elő az unióban. Hazudozással, vádaskodással és aljas mocskolódással. Mint láthattuk és hallhattuk, az unió degenerált parlamentjében a három legócskább magyar állampolgár is felszólalt Magyarország ellen.

Göncz Kinga, Bokros Lajos és Tabajdi Csaba köpködték azt a néhány millió magyart, akik a Fidesznek teljhatalmat adtak, mert e három ócska féreg pártja az előző években lenullázta Magyarországot. Kirabolták, eljátszották, az emberekre lőttek, kínoztak ártatlan polgárokat… de nem sorolom. És ennek ellenére ez a három pitiáner genetikai aljadék képes volt (Bokros angolul) ócsárolni a kormányt, és ezzel a választókat, Magyarországot és a magyar nemzetet. A legundorítóbb ez volt, hiszen magyar állampolgárok tüzelték a magyarság ellen az uniót, és ez megbocsáthatatlan bűn. Hazaárulás. Ám nem volt meglepő, hiszen ezek a férgek nem először teszik ezt. Az sem meglepő, hogy Konrád György, Heller Ágnes, Gyurcsány, a magyar polgárok pénzén Zeneakadémiát végzett Schiff András és ki tudja, még hány efféle szemét, a magyar adófizetők pénzéből dőzsölve telehazudják a világot és rombolják Magyarország képét, hírnevét. Mert ezek a férgek nem a kormányt és a Fideszt tapossák sárba a nemzetközi közvélemény előtt, hanem a választókat. Téged is, Engem is, Kedves Olvasó. És ezek a férgek magukat is lejáratják, hiszen minden európai nemzet érzi a hazaárulás súlyát, tudja kik azok az árulók, akik saját nemzetüket mások előtt lejáratják. S ezeket az árulókat mindenütt gyűlölik, s csak addig használják őket, amíg saját érdekük így kívánja. Mert aki a saját hazáját elárulja, bármit és bárkit képes elárulni. Ezért az Európai parlament folyosóján, ha ezekről a hazaáruló, magyarnak nevezett egyedekről esik szó, már ma is(!) csak legyint minden jobb érzésű képviselő, lettlégyen bármely nemzet tagja. De nem is ez a lényeg… A kommunistáról tudjuk, amit tudni kell, a liberálisokról szintén.

A francia elmebeteg bűnöző azonban más kérdés. Ő az LMP-s hazaáruló férgektől kapott hazug információk alapján kezdett ordítozni Orbán Viktorra, s viselkedése a már őrült Adolf Hitler viselkedéséhez volt hasonlatos. És ez a hasonlatosság nem is véletlen. Ugyanis az uniós zöldek és liberálisok felvették Adolf Hitler „ponemjét”. Mozdulataik, stílusuk, hanglejtésük és egész előadásmódjuk erre az őrült gyilkosra emlékeztet. Csak ma fordított a dolog. Amíg Hitler és söpredéke a zsidókat, ma a liberális és zöld söpredék a keresztény magyarságot jelölte meg áldozatául. Olvasatlanul fumigálják a magyar Alkotmányt, a kommunista és liberális Magyarországon élő hazaárulók információi alapján, összekevert törvényeket bírálnak, s nekik mindegy jelszóval vagdalóznak a hazai kommunista és liberális férgek leveleit emlegetve és idézve. Ez ma a hitleri Európa. A zsaroló Európa, a megszálló Európa, amely ma ismétli a történelmet, hiszen minden döntés az NDK-s mosónő kinézető kancellárasszony kezében van. Ma ellenkező előjellel ugyan, de ismét a németországi pénzügyi hatalom a karmestere ennek az erkölcseiben és gazdaságilag is leépült európai kisegyüttesnek. Ám, az óvatosság nem árt. Ebből is lehet vagon, tábor és egyéb kellemetlen meglepetés… ellenkező előjellel. Ugyanis, ma úgy tetszik, mintha egy bosszúhadjárat volna kialakulóban a keresztény országokkal szemben. Ennek a vezérei a pedofil, maoista Khon Dániel és néhány véresszájú ócska liberális és zöld féreg, magyarországi téglákkal díszítve.

Ám, január 21-ét nem lehet letagadni. Ez a dátum félelmetes dátum ennek a söpredéknek a számára. Lehet számháborúzni, hülyeségeket írni, megtévesztő adatokat közölni… azonban ők tudják jól. Ez a másfélmillió magyar, aki január 21-én felvonult, nem csak ilyen békésen tud felvonulni. Most megmutatta a tömeg, hogy a magyar méltóságteljes, nem alázza meg ellenségét, nem hazudozik, és messze áll tőle a hazaárulás. A magyar éljen bár a Kárpát-medence bármely szögletében is, megvédi a jussát, és ha baj van, összetart. Tudja a liberális és kommunista hazaáruló söpredék – akkor is, ha a médiában csak tízezres nagyságrendben értékeli a felvonulást -, hogy ez a tömeg nem hagyja veszni ősei hagyatékát… Tehát, ma már mindegy mit írnak, mit hazudoznak. A lényeg, hogy félnek. Rettegnek, mert a hazug ember és a sánta kutya példája ott lebeg a szemük előtt, s talán az is felrémlik előttük, hogy Dobó István bizony felköttette az áruló Hegedűst…

A hazudozásnak egy élő példáját láttam és hallottam a felvonulás alatt a Kossuth téren. Egy láthatóan nem keresztény és nem is magyar kinézetű taknyos kis riporter tájékoztatta a szerkesztőségét a történésekről: - „Lehet, hogy lassan el kell köszönnöm, mert itt most éneklik a himnuszt… nem csak a magyart, a székelyt is”… és történt mindez akkor, amikor a téren csend volt, s a magyar himnusz el sem hangzott, hiszen a Szózatot énekeltük el közösen. Az liberálisan objektív tudósítást azonban a Szózat előtt jó órával hallottam. Ha nem itt lettünk volna, és nem egy méltóságteljes tiltakozás közepén hallom ennek a niemandnak a hazudozását, bizonyára megetettem volna vele a telefonját.

Végül meg kell jegyeznem egy fontos ügyet. Láttuk az EU parlamentjéből az élő közvetítést. Hallottuk Khon-Bendit Dániel habzó szájú, Hitlert idéző, de mégis végtelenül primitív felszólalását, amelyben zsidó családját siratta, mert Magyarországon félnek a zsidók, rettegnek a magyaroktól stb… Emlegette ez a pedofil EU képviselő, hogy a fasiszta csoportok is ténykednek szerte az országban, EU-s zászlót égetnek és Orbán a vezérük.

Nos, amit hiányolok: - Nincs egyetlen magyarországi zsidó felekezeti vezető, aki kiállna és elmondaná, hogy a zsidók magyarországi félelme nem igaz. Nincs egyetlen zsidó ember, aki felemelné a szavát a magyarsággal szimpatizálva és megcáfolná ennek a degenerált féregnek az állításait. S mert nincs efféle zsidó vezető vagy egyszerű zsidó vallású magyar állampolgár, azt kell feltételeznem mindaddig, amíg ez meg nem történik, hogy a hazai zsidóság egyet ért Magyarország ellenségeivel, hazaárulóival, a magyarok elleni vádaskodókkal. És ez szomorú. Mert a cigányok felvonultak január 21-én, mintegy jelezve, hogy ők nem félnek, és a magyarokkal együtt képesek megvédeni Magyarországot. A cigányok tehát tisztességesebbek a zsidóknál. S amíg a cigányokra nézve ez jogos büszkeség, addig a zsidóságra nézve szégyenteljes valóság.

Ami pedig a zászlóégető, jobbikost illeti, nos, neki egyáltalán nem Orbán a mintaképe, és a vezére, hanem Szálasi Ferenc… Talán ezért is tenné jobban a magyarországi zsidóság, ha cáfolná a „zsidó család” leghülyébb rokonát, Khon Benditet…

Stoffán György - Európai Idő

Gázolajos molotov…

2012-01-16T09:43:00.002+01:00

A "Stern.de" írása, a Jobbik bűne...

A gázolajjal töltött molotovkoktél nem robban, nem ég el, hanem elalszik. Ez a speciális magyar molotovkoktél, amely nem csinál kárt, de félelmet, riadalmat kelt. Láthattunk élő közvetítésben ilyen molotovkoktélokat 2006-ban, s ma ezek a gázolajos molotovok átalakultak. Tömegdemonstrációkká. Tüntetésekké. Politikai lihegésekké, a proli társadalom befogására alkalmas beszédek elhangzására rendezett tiltakozásokká. A zászlóégetéssel egybekötött, radikális párt által vezényelt, a tömeg ostobaságát kifejező eszközzé.

S ahogyan a gázolajos molotov sem robban, úgy ezek a tüntetések sem érnek egy fabatkát sem. Jó hangos üvöltözés után, a taknyos nyikhaj gyújtotta égő (és többször lángját vesztő) uniós zászló látványával megelégedve hazaballagott a proletáriátus. Kialudt a magyar molotov. Vona és társulata elégedetten konstatálhatta, hogy ismét sokan voltak és nekik tapsoltak. Miért ne tették volna, hiszen a vezér szónokolt, és a kis magyar Kim Jong-un gyújtogatott… és megígérték, hogy kilépünk az unióból, ha Szálasi Ferenc nyilas pártjának méltó utódai kerülnek hatalomra.

A Zippo-reklámnak is beillő, primitív parlamenti pénzhajhász és zászlóolvasztó

Nos, ez a tüntetés, a trafikban kapható öngyújtóbenzinnel locsolt zászló kiégetésével egyetemben semmi másra nem volt jó, mint ismét és ezredszer is megosztani a magyar társadalmat. Megosztani most, amikor az összetartás az egyetlen lehetőség a túlélésre. Megosztani most, és mellette hihetetlen ostobaságokkal tömni a tüntető és meglehetősen alulművelt társadalmi réteg fejét. Igen, ki kellene lépni az Unióból, de ezt nem lehet azonnal és fejjel a falnak rohanva megtenni, hiszen világos, hogy egy olyan helyzete kerülne az ország, amilyen még közvetlenül Trianon után sem volt. Nem lehetne túlélni azt a gazdasági és politikai válságot, amelyet a kilépés, vagy kilépési szándék Unió felé való bejelentése okozna. Mindnyájan tudjuk, hogy ez nem jó, de tudja ezt másik húsz EU tagállam is, látva azon országok gazdaságát és fejlődését, amely országok nem léptek be az Unióba, vagy nem vették át az uniós fizetőeszközt. A teendő ma nem a kilépés üvöltözése a tömegtüntetésen, hanem az unió összeomlásának kivárása és a túlélés. Nem a zászlóolvasztás, hanem a közös gondolkodás arról, miként lehetne diplomáciai úton, politikai lehetőségeinket kihasználva Magyarország számára - parlamenti egyetértéssel – olyan megoldást találni, amely valóban a nemzet érdekeit szolgálja az EU és az IMF magyarellenes politikai lépéseivel szemben. Ezt viszont csak az ország lakosainak összefogásával lehet elérni. Nem külön utas ostoba, és csak politikai haszonlesésből született tömegtüntetéssel, ahol az ország további lejáratása a cél. Nem értem és nem tudom, miért kell egy radikális nemzetinek mondott pártnak ekkor botorságot csinálnia, ilyen tüntetést szerveznie, és ekkora ostobaságokat hangoztatnia.

Hasonló volt ez a tüntetés és az ott elhangzottak ahhoz a nyilas elmebetegséghez, amit Szálasi mondott egy magánbeszélgetés alkalmával: - „A Nemzetvezető merengve nézett ki Hadik szobrára, s közben a következő szavakkal ecsetelte a jövőre vonatkozó elképzeléseit: Amikor megnyertük a háborút a németek mellett, akkor a németek ellen fogunk hadat viselni, kiebrudaljuk őket Magyarországról és megteremtjük a tiszta magyar faj országát, Németországot is a szolgánkká tesszük, mert Magyarország az egyetlen európai nagyhatalom lesz”… (Csonka Emil feljegyzése - 1944. március 20., Buda, Úri utca 28.)

Vona ígéretei és szólamai körülbelül ugyan ilyen elképesztő ostobaságok. Csak a baj nagyobb. Ugyanis Vona ma Európa magyargyűlöletét fokozza, gárdaegyenruhás tömege további, a magyarságot és Magyarországot ócsároló cikkekre ad alkalmat és lehetőséget a liberális és kommunista világsajtónak, a zászlóolvasztás pedig, egy 56-os részvételével ismét Hellernek és Konrádnak a szavait teszi hitelessé Európa előtt. Igaz, Csurka Szegeden beszélt, de az a beszéd is kissé hasonlatos Vonáéhoz, hiszen bárdolatlan és nem illik bele egyetlen európai vagy angol klub stílusába.

Már csak abban bízom, hogy tovább nem gyűrűzik ez a stílustalanság, nem lesz szombaton drasztikum a beszédekben, nem lesz zászlóolvasztás, valami radikális hülye suhanc benzinlocsolgatása közben. Bízom abban, hogy 21-én egy méltóságteljes nemzeti összefogást tükröző magyar megmozdulás lesz, ahol a szónokok nem küldik a francba az ellenségeinket, s nem ígérgetnek mást, mint azt, hogy a kormány a túlélést biztosítani fogja, és megtalálja a lehetőséget Magyarország jövőjét és fejlődését illetően. És abban is bízom, hogy nem lesz semmiféle egyenruha, hanem csak a lelkek lesznek egyenruhában, s felvirágozva az akarat, a szeretet és az összetartozás virágaival. 21-én nincs szükség gázolajos molotovkoktélra, mert 21-én a nemzet vonul fel, megerősítve hitét, tisztességét és elkötelezettségét azok mellett, akiket választott 2010-ben. Végre látnia kell Európának, hogy Magyarország nem egy egyenruhás, hülyéket beszélő és üvöltöző, zászlóolvasztó radikális párt országa, hanem a nemzet méltóságát és hitét sugárzó, erős és józan keresztény társadalomé, amely a legnagyobb viharban is megtartja azt a hajót, amelyen ő, a szülei és a gyermekei utaznak.

Mert Európa a Jobbik EU-ellenes tüntetésén azt látta, amit előírt, amit látni szeretett volna, s ami által ismét belerúghat hétfőtől Magyarországba… s tovább hazudozhat Magyarországról. Egy primitív és az EU-t veszélyeztető tömegről szólnak majd a hírek, s bizonyos lapok természetesen azt írják majd, hogy mindezt Orbánnal beszélte meg a benzint locsolgató nyikhaj és a pártelnök.

Ezeket a híreket kell 21-én, a Hősök terén megcáfolni… hogy a Nyugat végre lássa, hogy nem csak hazaárulók, ostoba, zászlóolvasztó pártelnökök, Hellerek és Konrádok vannak. S mert a gyűlölet hazaáruló magyarországi söpredéke már sokszor bemutatkozott, a magyarságot gyűlölő Nyugatnak 21-én a Hősök terén egy 1100 éve európai magyar népet kell végre látnia úgy, hogy ha akarna, se tudjon hazudni… gázolajos molotovot koktélt…

Háború Magyarország ellen

2012-01-07T21:03:00.000+01:00

Nem kezdhetem mással az elmúlt napok drámai eseményeivel kapcsolatos írásomat, mint két nagy klasszikus véleményével…

"A proli ravasz. Nem hisz neked, bizalmatlan. Meg van győződve arról, hogy be akarod csapni. Pláne, ha tudja, hogy tanultál és szellemi munkából élsz. Tanulni csak azt lehet, hogy őt hogy kell becsapni. A gondolkodás funkcióját tulajdonképpen ebben látja. Ezért ab ovo védekező állásba helyezkedik, s inkább ő üt először, mielőtt te ütnél, és hiába magyarázod utána, hogy te nem is akartál ütni. Ezért nem lehet prolival barátkozni! Vagy ha barátkozol, eljön a pillanat, amikor fellázad tehetetlen butaságában, meg van győződve arról, hogy meg akartad alázni, fitogtatni akartad a tudásodat és ezzel valami őt kihasználni akaró célt elérni, tehát valamilyen módon a kultúrával "kivenni a fegyvert a kezéből", amivel neki örökké védekezni kell az "okos" világ ellen, és mindezekért végül elárul. Elárul mindent: téged, a világot, a saját életét. A proli örökké érzékeny. Bosszút kell állnia. A proli a legszörnyűbb állat a világon. Bár nem akarom az állatokat bántani. A proli nemcsak a fölötte állóval szemben kegyetlen: a hasonló proli szomszédja épp úgy ellensége. Lesi, figyeli, hogy mije van. Ha egy hamutartóval többje van, már följelenti, álmában megöli (ez a rosszabb).

Tehát maguk között sem tudnak békességben élni. Nem véletlen, hogy régen nem hagyták őket szabadjára. Ma azt mondják, hogy azért nem, mert féltek, hogy az urakat fölfalják. Nem! Az urak féltek, hogy ők egymást fölfalják!"

(Mensáros László)

„A kommunistánál kártékonyabb és veszélyesebb embertípust még nem produkált a történelem. Cinizmusuk, szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. A kommunista nem ismeri a szégyent, az emberi méltóságot, és fogalma sincs arról, amit a keresztény etika így nevez: lelkiismeret. A kommunista eltorzult lélek! Egészséges szellemű európai ember nem lehet kommunista! Nincs olyan vastag bőrt igénylő hazugság, amit egy kommunista szemrebbenés nélkül ki ne mondana, ha azt a mozgalom érdeke, vagy az elvtársak személyes boldogulása így kívánja.”

(Alekszander Iszajevics Szolzsenyicin)

Igen a két vélemény nagyon is igaz. Ha nem lenne az, akkor Magyarországon ma béke és nyugalom honolna. Ha nem lenne a proli és a kommunista (amely képződményeket nevezik még liberálisoknak is), akkor Magyarország függetlenségi háborúja győztes háború lehetne, és nem tartana ilyen sokáig. Ám, ebben az országban gyűlt össze Európa szennye. A magyarországi proli és a kommunista mindenre képes az ellen az ország ellen, ahol lakik, és mindent megtesz azért, hogy beteges, embertelen és nemzetellenes eszmerendszerét rákényszerítse a többségre, amely hazaszerető, családcentrikus és keresztény.

Elborzadok, ha viharos történelmünkben behelyettesítem ezeket a férgeket, akik Magyarország új alaptörvénye ellen és minden ellen, ami magyar kivonultak, idős újságíró kollégánkat Szentmihályi Szabó Pétert és hitvesét földi verték, s külföldön hazudoznak hazánkról és hazánk hatvan év óta első magyar kormányáról.

Mit tettek volna ezek Szanyi Tibor és Gyurcsány vezetésével Hunyadi alatt? Bizonyára beengedték volna a törökön Nándorfehérvárra, ujjongva nézték volna végig Dózsa György kínszenvedését, Mohácsnál a török mellett harcoltak volna, s Rákóczit már gyermekként kardélre hányták volna… 1848-ban Petőfi, már március 16-án egy budavári kazamatában sínylődött volna. Trianonban ez a söpredék harsogva támogatta volna Magyarország felosztását. Igen, tudjuk a többit. Ismerjük a hazaáruló nyilasokat, a kommunistává vált söpredék történetét, a moszkovita Rákosi és Kádár gyilkos diktatúráját, a nemzeti vagyont elherdáló és saját zsebét tömögető alja férgeket, akik máig a haza és a nemzet ellen acsarkodnak, hazudozva, rágalmakat szórva a nemzetben gondolkodók fejére, s idegen hatalmakkal szövetkezve annak érdekében, hogy a nemzet megmaradt értékeit végleg megsemmisítsék, és megmaradását megakadályozzák.

Egyetlen országnak sincsen ennyi belső ellensége, s egyetlen ország Magyarország, ahol ennyi ócska, embernek is alkalmatlan hazaáruló söpredék él. Pedig kevesebben vannak, mint a tisztességes magyar emberek. Csak hangosabbak, trágárabbak, gyilkos érzelműek, és embertelenségükben utánozhatatlanok, hiszen az értelmes és emberi gondolkodással bíró teremtmény nem is képes arra, amire ez a söpredék, kérés nélkül is hajlandó.

A múlt heti magyarországi események lerántották a leplet az Unióról, a pénzhatalomról, s az őket segítő kommunista és proli spiclikről és rendbontókról. Magyarország harcban áll, azonban csapataink nincsenek. A nemzethez ragaszkodó választópolgárok tömege pedig várja, hogy a kormány feje mikor szólít harcra… ha szólít, és nem esik ugyan abba a hibába, bűnbe, mint Antall József, aki azt gondolta, hogy a prolival lehet Mozartról diskurálni. Akkor már láttuk, hogy nem lehet. Vajon ma látja-e a kormány, és Orbán Viktor miniszterelnök? Mert ha nem látja, és továbbra is az európai „demokrácia” útvesztőjében akarja megvívni Magyarország harcát a külső és belső ellenséggel szemben, akkor Magyarország elesik, és mint Mátyás után máig, ismét évszázadoknak kellene eltelnie, hogy legalább kétharmada legyen a nemzetnek a törvényhozásban.

Igaz, akkor már a mai téveszmék okán nem lesz nemzet, és nem lesz a nemzetnek söpredéke sem. Mert akik ma kiirtani óhajtják Európa térképéről Magyarországot, akik ma zsarolnak és leminősítenek, azok nem csak a nemzetet, a kereszténységet, a magyar nemzeti kultúrát rombolják le és söprik el, hanem a spicliket is, akik idős újságírót vernek a földig, s külföldön hazudoznak Magyarországról, a magyar kormányról és mindenről, ami magyar és keresztény. Mert a spiclit, a hazaárulót mindenütt és mindenki gyűlöli… csak ezt ők nem érik fel ésszel. Nem tudják felfogni, hogy ők is útban vannak, mert megkérhetik a hazaárulásuk az árát. Ám, akiknek elárulták Magyarországot, azok nem arról híresek, hogy szeretnek bárkit is kifizetni. A pusztításhoz jobban értenek, s meg is teszik.

Fájdalmas és félelmetes tehát az, ami 2012-ben Magyarországon és Magyarországgal történik. Fájdalmas és félelmetes, a kommunista proli tömeg. Fájdalmas és félelmetes a nemzeti és Árpád-sávos zászlóba tekert elkötelezettek sokasága is, akik a valóságot nem ismerve szintén a kommunista forgatókönyv szerint járnak el, és teszik tönkre az országot pártvezéreik parancsára. Mert a tömeg - esze nem lévén - pártokban, nem nemzetben és hazában gondolkodik.

„Kicsi ország vagyunk, egy söpredékünk van” – mondta Hofi Géza. És igaza volt. Ám azt az egy söpredéket immár felosztotta az ellenzék… egyből, háromféle lett. És ez a háromféle tapossa a nemzetet bel-és külföldön… MSZP-s képviselői igazolvánnyal, vörös sállal, gárdaruhában és LMP-s jelvénnyel. Nekik nincs hazájuk, nincs hazaszeretetük, és nincs eszük sem. Csak pártvezéreik vannak – hazaárulók és nemzetvesztők, mint a történelem folyamán mindig. Mert a kutyaszarba bármelyik lábával lép is az ember, a cipője büdös marad…

megjelenés: Európai Idő

Keserűség, gondok, rettegés…

2011-12-11T21:02:00.000+01:00

Az elmúlt évek minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz a lelkiállapothoz, amelyet ma tapasztalhatunk Magyarországon. A kommunista és liberális söpredék uralma olyan hatással volt a társadalomra, amelyet hosszú idő alatt sem lehet majd kiheverni. Ez a nyolc esztendő magát az ország gazdaságát is tönkretette, hiszen olyan adósságot tett a társadalom nyakába, aminek a terhei még unokáinkat is problémák elé állíthatják. Az igazi probléma azonban nem ez. Hiszen a gazdasági tényezőkön változtatni nem lehet, a kormányokat és a képviselőket visszahívni szintén lehetetlen, s az, amit demokráciának nevezünk, csak addig tart, amíg egy-egy éhenkórász, minden másra alkalmatlan szélhámosra – mint politikusra - le nem adjuk a szavazatunkat. Utána megszűnik a demokrácia, hiszen a népnek nincs beleszólása semmibe, csak a megválasztott képviselők mondhatják el ötleteiket, véleményüket. Közben a parlamentből kabarét csinálnak, s mindent ingyen kapnak, amiért az egyszerű - nem politikus - magyar állampolgár keményen fizet. Voltaképpen ma a politika nem más, mint előre megírt forgatókönyv szerint felszámolni a nemzeti identitást, a függetlenséget, s behajtani az országot egy nemzetközi akolba, ahol azután annyi szavunk és döntési lehetőségünk lesz, mint a bolondházban a kezelőorvossal vitatkozó elkábított hülyének. Az még nyitott kérdés, hogy ez miért jó a hatalom nemzetközi birtokosainak. Ám, amit a népek nem vesznek észre – s ezért a rettenetes lehangoltság -, hogy a politika mindig is ilyen volt. Nemzetek nemzeteket, emberek embereket, hadseregek hadseregeket akartak legyőzni, és aki próbálkozott a hódítással, mindig bele is bukott – előbb vagy utóbb.

A nemzetek, a társadalmak pedig minidig túlélték a történelem viharait, mert volt hitük, identitástudatuk, józan eszük és élni akarásuk. Nos, ez sem változott az elmúlt évszázadok alatt, csak másképpen nyilvánul meg. Ma láthatatlan világkormányról beszélünk, háttérhatalmat emlegetünk és néhány hülye már a végnapokat, az apokalipszist emlegeti, amit persze a bulvársajtó nagy odaadással vesz át, mert a rettegéssel sok lapot el lehet adni. A valóság azonban teljesen más, mint amit olvasunk a sajtóban, látunk a televízióban.

A hatalom nemzetközi gyakorlóinak kedvez, hogy a népeket félelemben tudja tartani, hiszen aki fél, az nincs birtokában saját tisztánlátásának, lehetőségeit sem tudja kihasználni és tehetetlenné válik. Pedig mint mondtam, a világ és a politika soha nem volt más, mint napjainkban. Fel kell tehát nyitni az emberek szemét aziránt, hogy hittel, a haza iránti elkötelezettséggel és az élni akarás, a túlélni akarás vágyával minden nehézséget le lehet győzni.

Igaz, a társadalmak primitívsége ma óriási méreteket ölt, s a pártokban való gondolkodás is mételyezi a közhangulatot, hiszen a hazugság minden párígéret, és minden más párttal szembeni gyűlölködés. A pártok ugyanazt akarják: - jól élni, és hatalomban maradni. A társadalmak hangulata akkor volna jó, ha harsány nevetésbe törne ki mindenki, amikor egy-egy párt hangzatos hazudozásait kinevetné. Nem komolyan kell venni azt, ami a parlamentekben folyik, hanem erős kritikával illetni, hiszen a hazugság bárhonnan jön is, hazugság marad. A nemzetek léte és élete akkor marad önálló, ha maga a társadalom kiszűri a politikai hazudozást és éli a mindennapi életét, bizakodva a jövőben és főleg önmagában.

A hit kérdésében is van tennivalója azoknak a sajtóorgánumoknak, amelyek komolyan veszik a társadalmat és a jövőt. Ugyanis a hit mindenre magyarázatot ad, megoldási lehetőséget kínál, és arra ösztönöz, hogy ne a gyűlölet munkáljon az emberekben, hanem a szeretet. Ha pedig szeretettel vagyunk mindenki iránt, akkor olyan energiákat szabadítunk fel magunkban és környezetünkben, amelyek az élethez, a megélhetéshez nélkülözhetetlenek.

Isten szeretete irántunk végtelen, és feltétel nélküli. Csak azon múlik, hogy éljünk e szeretet adta lehetőséggel, hogy elfogadjuk-e Istent és az Ő szeretetét, felfedezzük-e mindennapjainkban az Ő létét, és támogatását, tudjuk-e kérni Isten arra, hogy megadja a hozzá való hűség és az iránta való szeretet kegyelmét. Nem nagy szavak ezek és nem is valamilyen komplikált és szemellenzős ostobaság, hanem végtelenül egyszerű, gyorsan visszaigazolt dolog. Ha a történelem utolsó száz esztendejét nézzük, akkor világossá válik a hit ereje, Isten szeretete.

Az első világháború utáni időszak rettenetesen nehéz és válságos volt a magyarság számára. Trianon, belső harcok, gazdasági válság… és mivel győzte le a nemzet ezeket a tragikus éveket? A hitével és a hazaszeretetével, a túlélés ösztönével. Ha a második világháború eseményeire gondolunk, látnunk kell Auschwitzot, Dachaut és mindazokat a koncentrációs táborokat, amelyekben ott raboskodtak a keresztény egyházak papjai. Mit tettek e drámai helyzetben? Örömtől könnyes szemmel végezték az éjféli misét, s ennek az örömnek a hullámai elérték a szintén ott raboskodó más vallást gyakorló embereket is. Számos leírás tanúskodik arról, hogy a keresztény – többek között a katolikus – papság titkos miséire rengeteg más vallású ember is elment, mert megérezték, hogy Krisztus ereje és vigasztalása azonnali segítség a bajban és a kilátástalanságban. Hasonló volt a hit ereje a frontokon, és a hátországokban is. Lehetett volna-e menteni a hátországokban az üldözött embereket hit nélkül? Lehetett volna-e keresztleveleket gépelni éjjelente a plébániák irodáiban úgy, hogy bármikor megjelenhetett volna a nyilas söpredék? Nem. Mindezt csak szeretettel és hittel végezhették, s örömmel, mert a segítségnyújtás mindig örömben végződik. Lehetett volna-e hit nélkül olyan éjféli szentmisét tartania Mindszenty püspöknek Sopronkőhidán a börtönben 1944 karácsonyán, amely éjféli szentmisén minden ott lévő rab – kommunista, kisgazda, zsidó és keresztény politikus – teljes szívvel vett részt?

Hit nélkül és Isten nélkül elképzelhető lenne-e, hogy erdélyi, felvidéki és csonkaországi papjaink a kommunista söpredék börtöneiben, még közvetlenül kivégzésük előtt is a többieket vigasztalták? S nem is folytatom a történelmi bizonyosságokat. Csak bele kell gondolni abba, hogy Isten szeretete milyen nagy erő. Trianon után magyarabb Erdély, mint a csonkaország, s több a tartás benne, mint a bárhol másutt élő magyarságban. Nem a kis falvak lakosságának vallásossága, a mindent feláldozó magyar papok és tanítók munkája és kitartása őrizte-e meg a nemzetnek Erdélyt, s Erdélynek a székelységet? S miért vált mára a csonkaországi magyar társadalom egy minősíthetetlen csürhévé? Mert mindennek az ellenkezője történt, s mert a csonkaországi magyarságból hiányzik a hit, a szeretet, az egymás iránti tolerancia, az összetartás, a tiszta gondolkodásmód. Miért? Mert soha nem is volt tökéletes hite, hazaszeretete, nemzettudata. Mára egy elkeseredett és mindent sötéten látó, a szélsőségekben bízó és azt támogató társadalommá vált, amelynek csak elenyésző százaléka tud értelmesen és világosan gondolkodni, ám ahhoz kevés, hogy a társadalom egészét meggyőzze.

Pedig az élet sokkal szebb és sokkal reményt keltőbb, mint ahogyan az ma láttatja a média és a politikai pártok. Az élet vidám és bíztató jövő felé mutat, amely jövőben ott rejlik a hit és a nemzettudat visszaépülése, a pártok hiteltelensége és a mindennapokban való szépség felfedezése. Csak egy kicsiny elhatározás kell, egy cseppnyi hit és Isten felé fordulás, s már vége is annak a borús, sötét korszaknak, amelyet ma látni vélünk, de amely semmivel sem rosszabb, mint a korábbi korszakok mindennapjai és politikája… A rettegés és a keserűség helyett örvendjünk gyermekeinknek, az életnek, a hazánknak és ellenségeinknek is. Szeressük őket is, és lássuk be saját hibáinkat. Meg kell újulni mindennapjainkban, lélekben, hazaszeretetben és élni akarásban. És el kell döntenünk, hogy hiszünk-e magunkban és magunk által felállított mérce megtartásában. Ha pedig nem olvassuk a bulvárlapok ostoba és ízléstelen írásait, az elkeserítő napi politikát, és a vallásosnak álcázott félelemkeltéseket, akkor Istennel nagyon jól megleszünk ebben a világban. Mert a világ és az élet csodálatos, ha nem a rosszra pazaroljuk energiáinkat, hanem felfedezzük itt a földön is Isten országát, szeretetét és ragaszkodását. Hiszen a nap süt… és élünk!

A Jobbik nyilas/rákosista hangja a Facebookon…

2011-12-11T13:53:00.000+01:00

Már régen az az érzésem, hogy a Jobbik bizonyos megnyilvánulásai élesen hasonlítanak a nyilas vagy a rákosista hangvételhez. A Facebookon, 2011. december 11-én ez a feltételezésem bizonyosságot is nyert, az alább olvasható leveleket megfogalmazó Jobbikos példány nyílt levelében. A primitívségtől és ostobaságtól duzzadó, magyartalan fogalmazásban megjelent levél fenyegeti mindazokat, akik nem Jobbikosok. A hang csaknem olyan, mint amit a csehszlovák kommunista titkosszolgálatnál belevertek, s ma ezt remekül alkalmazza a Jobbik védelmében. Hogy a Jobbiknak ez a stílustalanság védelmet jelent vagy sem, nem tudni, elhatárolódás a részükről nem történt, ami egyetértést feltételez.

Tehát, ismét egy felvidéki kommunista – mi több nemzetbiztonsági tiszt - bújt ki a Jobbikos zsákból, akit ha Magyarországi lenne, akár bíróság elé is citálhatna úgy két-hárommillió nemzetben gondolkodó magyar állampolgár. De Házik nem magyarországi, így védve van, mondhat és írhat, amit csak akar. A Jobbik viszont Magyarországon jeleskedik e dicső tótiai patrónusával, s egészen biztos, hogy nem szerzett új követőket a volt csehszlovák titkosszolgálat tisztjének heves – s talán részegen vagy pszichiátriai kezelése alatt titokban írt - soraival.

Kezdem azt hinni, hogy valami miatt a Jobbik ezekre a volt ilyen-olyan spiclikre és csehszlovák kommunista tisztekre támaszkodik, s ezek jelentik a számára az erőt és a védelmet. Egyetlen dolgot nehéz kibogozni mindebből: - ha a Jobbik Magyarországon kormányra kerülne, akkor a nyilas vagy a Rákosi-féle, netán a slotai módszereket tekintené-e magáénak. Az azonban bizonyos, hogy Magyarországot ez esetben három millió nemzetben gondolkodónak el kellene hagyni, mert ezektől a primitív, házmester típusú, öntelt hülyéktől a gyilkosságsorozatra való hajlam sem áll messze, Házik Jobbikot védő, drasztikus soraiból ítélve. A kommunistáknak nem kell menekülniük, csak új, nemzeti beosztást kapnak majd. A Jobbik tehát ismét bizonyított Házik Zoltán felvidéki, volt csehszlovák titkosszolgálati tiszt sorai által. Igazolva ezzel mindazon félelmeket, amelyek eddig a Jobbik primitívségével, nemzetellenességével és gyűlöletkeltésével voltak kapcsolatosak. Újra csak azt mondom: Isten óvja Magyarországot ettől a söpredéktől (is)…

Stoffán György

Néhány szó Házik Zoltánról:

„Házik Zoltán a kassai ipariban gépész-konstruktőr szakon végzett. Majd a katonai főiskolán folytatta a tanulmányait, ahonnan három év után Pozsonyba került, ahol többek közt az állambiztonsági szerveknél (Csehszlovák titkosszolgálat) dolgozott…”

(www.balogvolgy.polgarinfo.hu/modules.php?)

Házik levele a nem Jobbikosokhoz:

„Minden személyek, akik semmi mással nem is foglalkoznak, csak a Jobbik és a nemzeti vonalpocskondiázásával (sic!), azoknak innen üzenem:... fejezzétek be a bomlasztást, mert meggyűlik a bajotok a Mindenhatóval -vonatkozzon ez a nyakkendős őrölt kémekre is, akiknek semmi más céljuk nincs, csak szétverni a nemzeti identitást őrző szervereteket! Ne feledjétek, hogy tudunk rólatok - egyelőre - a neveteket sem tesszük nyilvánosság elé (SIC! – a szerk.), mert nem reklámozunk benneteket. Az a tény, hogy ki letettek vetve a Jobbikból - ennek meg van az oka -, de ez még nem hitelesít benneteket, hogy orrba-szájba (SIC! – a szerk.) ócsároljátok azt a szervezetet, amely felfedezte személyiségetekben a bomlasztási és lejáratási szándékot! Vigyázzatok, milyen cselekedetekhez folyamodtak, mert esküszöm, hogy meg lesztek hurcolva - és ez még a legkevesebb, amit meg tudunk tenni. Húzzátok vissza az agyaraitokat, mert letördelem nektek - mocskos, anyaszomorító férgek, a MEMZET gazemberei. Ja.... és ha netán személyesen is találkoznánk, akkor most jelzem nektek, hogy reszkessetek egerek, mert foto-dokumentációval is ellátva - bekerültök -, az össze általunk üzemeltetett média orgánumba: nyomtatott és elektronikus - szerte az egész világban! Üzenetem a mocskos férgek felé (SIC! –a szerk.): BETELT A POHÁR! (Házik Zoltán, 2011. december 11., SEC 8:20)”

(A Kárpáti Harsona Facebook-os oldala - https://www.facebook.com/groups/199430806800817/?ref=ts)

Leminősítve…

2011-11-27T07:49:00.001+01:00

A magyar társadalom, mint korábban is állítottam, primitív és saját jövőjét, létét számolja fel. Ezt látszik bizonyítani a tény, amely szerint a Moody’s általi leminősítés után olyan beteges politikai hisztéria kezdődött, ami párját ritkítja még Magyarországon is. A jellemében és erkölcseiben amúgy megkérdőjelezhető társadalmi többség most bizonyított. Mindenki pénzügyi szakértővé vált, s olyan megállapításokat tesz, és úgy tör pálcát a kormány fölött, mintha legalábbis várományosa lenne a Nobel-díjnak. Pedig ennek a társadalomnak más volna a dolga.

Például az, hogy egységesen és minden energiáját bevetve tiltakozzék amiatt, hogy az energiaszolgáltatók havonta lopnak tőle, nem is keveset. Ha egy Magyarországon kiadott villanyszámlát nézünk meg, összevetve egy ugyanazon szolgáltató Németországban kiállított számlájával, akkor hatalmas eltérést látunk. Ha ugyanis Magyarországon a fogyasztó (azaz a szellemileg leépült társadalom) nyolcezer forintnyi áramot fogyaszt, akkor tizennyolcezer forintot kell fizetnie, mert a szolgáltató óvodás szinten megnevezett plusz-szolgáltatásokat ír a számlára, majd ezt, az állam által követelt áfával kiegészítve küldi el a fogyasztónak. Ezzel szemben, a németországi számla a tényleges áramfogyasztásról szól, s csak azt kell megfizetni az ottani áfával terhelve. Ahelyett tehát, hogy a (szellemileg leépült) társadalom saját kirablása ellen tiltakoznék, ma egészen mással foglalkozik. Döbbenten hallgattam egy korábban melldöngető (tablettás) magyar véleményét a Moody’s leminősítéséről: „Hát ez már nem a Gyurcsány bűne… jobb lett volna hagyni őket tovább kormányozni.”

Azzal sem foglalkozik a (szellemileg leépült) társadalom, hogy a hatóságok – a gyurcsányi törvénykezés értelmében - milyen aljas és embertelen módon viselkednek az állampolgárokkal. Egy kis történet ebben a témában: - Egy anyuka fociedzésre vitte a cukorbeteg gyermekét, s amíg az edzés tartott, kocsival a szomszéd faluban intézte a bevásárlást. Ám, a tanár rátelefonált, hogy a gyereknek leesett a cukra, és az anyuka azonnal menjen oda. Anyuka egy szakadt Marutival elindult tehát, hogy a megfelelő ellátásban részesítse a gyereket, aki mint ez tudvalevő súlyos veszélyben volt. Igen ám, de a két falut összekötő úton sünék radaroztak. És anyuka rettenetes kihágást követett el: az ötven km/h sebességet átlépte, s fia életéért rohanva 75 km/h-val bátorkodott menni a focipályáig. Meg is kapta ezért a harmincezer forintos büntetését. Remélve azonban, hogy van még némi emberség az eljáró sünhatóságban, fellebbezett. Beleírta a fellebbezésébe, hogy mi történt, erről igazolást is küldött, azt is megjegyezte, hogy egyedül neveli két gyermekét… s kérte engedjék el a büntetést. Az emberség kérdésében az anyuka nagyot tévedett. Épp olyan szemét a hatóság, mint volt 2006 októberében. Most azonban nem kardlappal, hanem a büntetés elengedésének, a - gyurcsányi zéró tolerancia - törvényre hivatkozó megtagadásával csaptak az anyuka arcába. Mert Magyarországon egy életveszélyben lévő gyerek anyja által való megmentése nem ok és indok egy gyorshajtásra.

A (szellemileg leépült) társadalom azonban ezt sem veszi észre. Ehelyett tapsol Gyurcsánynak, tapsol Mesterházinak, tapsol Vonának és Schiffernek… azaz mindenkinek tapsol, csak szidhasson egyet. És nem veszi észre ez a pocsék társadalom, amely a saját érdekeiért nem képes fellépni, hogy nem a nagypolitikában van az ördög, hanem a mindennapi életében, abban, amikor kirabolják, és abban, amikor indokolatlanul büntetik.

A leminősítés aljas dolog, de bizonyító erejű. Bizonyítja, hogy a nemzetközi pénzvilág haragszik Orbánra és kormányára, mert ez a kormány a nemzeti érdekeket szolgálja. S a nemzetközi pénzvilággal is képes és kar szembeszállni. Ezért a pénzvilág büntet. Leminősít, mert az extraprofittól a bankok elesnek, s a végtörlesztés hatalmas érvágás amellett, hogy még az IMF-el is csak szőr mentén állapodik meg ez a kormány.

És mit tesz a (szellemileg leépült) társadalom? Ujjong, gyűlölködik, szidja a kormányt, visszakívánja Gyurcsányt és söpredék rablóbandáját, és elnézi egy a feltehetően a Zuschlag-ügyben sem kifejezetten ártatlan pártelnöknek, hogy aljas és a miniszterelnök életének kioltására felszólító beszédet mondjon. Tetszik a (szellemileg leépült) társadalomnak, hogy balhé van. Tetszik, hogy esetleg ki lehet menni az utcára, és lehet üvöltözni. Mert a (szellemileg leépült) társadalom nem érti: - ma nem a Fideszről és a Fidesz kormányról van szó! Ma Magyarországról van szó. Ma nem a Fidesz és Orbán ellen támadt a Moody’s, hanem Magyarország ellen támadt a nemzetközi pénzvilág, mert Orbán ellentmondott a követelésekre. Ma egyetlen dolgot tehet(ne) a (szellemileg leépült) társadalom: összetart, kiáll a kormánya mellett, mert ha nem ezt teszi csizmával lép a nyakára a nemzetközi pénzvilág, azaz a rablók, amelyeknek a cselekményeit észre sem vette a (szellemileg leépült) magyar társadalom.

Vonáék koporsóval járják az országot, mert nekik nem tetszik, hogy egy törvény végre ésszerűsítené a közigazgatást, s egy kétezer fős településnek fölösleges a polgármester és a neki kifizetett havi háromszázezer forintos fizetés, valamint a jegyző havi négyszázezre. Koporsóval járják az országot, mert szeretik a feltünősködést, és azt gondolják, hogy ez a koporsós országjárás politikailag előnyökhöz juttatja őket. Nekem az jut eszembe, hogy a halottaskocsi bérleti díjából és a koporsó árából és a felhasznált üzemanyag árából hány gyerek tudna enni, hány öregember tudna fűteni, hány pár kesztyűt és zoknit lehetne venni azoknak, akiknek nincsen. Undorít ez a koporsós felvonulás, mert arra gondolok, hogy a Jobbik azok mellett áll, akik ugyan nem tesznek semmit, de a (szellemileg leépült) társadalom szabad választása következtében havi háromszázezret keresnek négy éven keresztül.

Mesterházi hülyéket beszél, Orbán jobb kezét akarja levágni, Schiffer kvartyog és szintén Orbán menesztéséről beszél a nagytömegű - hat fős - hallgatóságának. Gyurcsány tragédiát vizionál, bár tisztában van vele, hogy annál nagyobb tragédia, mint amit ő generált Magyarországon talán Mohács volt… A Facebookon is megy a tudós véleménynyilvánítások sorozata, ki-ki a maga önálló vagy másoktól hallott megállapításait mondja el, ahelyett, hogy végre egyszer összefogna a társadalom, a pártok és a civil szervezetek. Végre egyszer magyar lenne ez az erkölcseiben és szellemében is csonkolt ország. Végre egyszer érezné zsidó, magyar, szerb és tót, hogy ahol él az egy lehetőség a számára, s ha ezt elveszti, hazátlanná válik. Mások ócska cselédje lesz, és hiába örvendezik az idegen pénzhatalom ideiglenes győzelmén, őt magát is bedarálja a globalizáció… Végre egyszer az egész társadalomnak, magyar állampolgárként minden politikai eszmétől és minden hülye, cezaromániás politikustól függetlenül szembe kellene állnia azokkal, akik ezt az országot a nemzetközi pénzvilág lábtörlőjévé akarják tenni. Politikai hataloméhség, nagyzási hóbort és gyűlölet nélkül…

Várom azt is, mit bogoz ki a nemzetbiztonság arról, hogy kinek volt az érdeke Magyarországon Magyarország leminősítése. Mert akiknek ez érdeke volt, azok hazaárulást követtek el! Ha pedig elkövették, akkor a halálbüntetést vissza kell állítani. Mert a hazaárulásért ebben a súlyos gazdasági helyzetben (is), még egy olyan (szellemileg leépült társadalommal rendelkező) országban is, mint Magyarország, a halálbüntetés kijár.

De ez „csak” a nagyja… az ördög viszont az apró részletekben, a mindennapokban, a gyurcsányi embertelenség és a sündőrség zéró tolernaciájában, és az E-On rablószámláiban búvik meg!

Európai Idő

Az „új világrend” és az Evangélium

2011-11-20T18:02:00.001+01:00

A nagy átalakulások idejét éljük, tele bajokkal, kiégettséggel problémákkal. Minden politikus, politikai erő, civil szervezet és egyház megoldásokat keres, mindenki megváltó, problémamegoldó akar lenni, a nép pedig elkeseredésében és szegénnyé alacsonyítottságában tehetetlenné vált. Mindennek oka a tudatlanság, és az emberi gyarlóság. Ugyanis egyetlen kiút van ebből a lelki, szellemi, gazdasági válságból, és ez nem más, mint Krisztus tanítása, azaz, az Evangélium.

Mondhatná bárki, hogy az Evangélium eddig sem segített az emberiség problémáin… Ám, a válasz sem késlekednék, hiszen az Evangélium nem önmagából adódóan képtelen segítséget nyújtani, hanem az emberek természete okán nem jut el a gyökerekig, azaz, a lelkek értő magaslatáig. Hiszen annak ellenére, hogy Krisztus minden földi nyomorúságra megadja a választ és a lelki, hitbéli gyógymódot, az emberek nagyobbik része ezt nem ismeri, mások egyszerűbbnek tartják az öntörvényű, korlátok nélküli életet, megint mások saját primitívségük okán mereven elutasítanak mindent, amiben Isten neve, a keresztény egyházak tanítása és a szeretet, mint legfőbb parancs szerepel.

Mindezen tények okai nem ismeretlenek azok előtt, akik hisznek Istenben és Krisztust követve példamutató keresztény életmódot folytatnak. Az okok a világi rendszerekben és törvényekben keresendők, azokban, amelyek a franciák nagynak nevezett értékromboló forradalma óta sátáni erővel működnek a világban. Minden rossz és minden probléma a pénz imádatából ered, kiegészülve azon ostoba, de a primitív társadalmakkal mégis elhitethető eszmékkel, amelyek szimpatikussá teszik a különböző ideológiákat. Minden ideológia egy bizonyos társadalmi osztálynak kedvez. Amit ma demokráciának nevezünk, az valójában nincs, mert ugyanolyan hazug szemléletet tükröz, mint az összes többi bukott eszmerendszer. Azonban ezt az ideológiát a pénz teszi védhetővé, mert minden államban megvannak azok az elvakult és vérszagra gerjedő egyedei, amelyek saját anyjukat is feljelentik, ha pénzt kapnak érte. Minden országnak és nemzetnek megvan az az alja, amely bármely ideológiát képes és akar támogatni, ha primitív mivoltában ez előrelépést jelent a számára.

Tehát eddig két dolgot tisztáztunk: az egyik, hogy minden eszmerendszer a hatalom és a pénz imádatára egy bizonyos társadalmi osztály érdekei szerint és céljainak megvalósítása érdekében épül fel. A másik világos és érthető tény, hogy minden ideológiát a társadalom aljával ismertetnek meg legelőször, s ezt a réteget használják az egyes ideológiák védőbástyájául. Ezekből lesz az elvakult és ölni is képes „hadtest”, ám veszélyes is ez a réteg azokra, akik használják, mert ha nem válik be az eszmeiség, akkor e primitívek tömeg gazdája is kötéllel a nyakán végzi… mert az alja egy új ideológia szolgálatába áll. Ezt láthattuk Magyarországon akkor, amikor a nyilasból varázsütésre kommunista lett.

Az emberi tartás és tiszta gondolkodás tehát a társadalom azon rétegeiben fellelhető, amely rétegek immár a 21. század elején kisebbségbe szorultak. Így nagyobb, pozitív változás addig nem lehetséges, amíg a társadalmak aljából kikerült úgynevezett értelmiségi réteg, a politikai elit kormányozza Európát és a világot, azon elvek szerint, amely elvek és ideológiák minden emberiességtől, erkölcstől, és értéktől elrugaszkodnak, és csak az anyagi javakat állítják a középpontba. A világ elszegényítése a hatalom bukását idézi elő, mert örök igazság, hogy a „nép jóléte a legfőbb törvény”. A mai világhatalmi elit azt gondolja, hogy modern fegyverei, számítástechnikai ellenőrző berendezései és jól fizetett verőemberei árnyéka elegendő a hatalom megtartásához. Nem elegendő. Ugyanis sokmillió ember kirobbanó lázadása, és az Európába betolakodó iszlám keresztény-és Európa-gyűlölete pillanatok alatt lerombolja ezt az elitet, s vele együtt az európai kultúra maradványait is.

Ma már csak maradványokról beszélhetünk, hiszen az az európai keresztény kultúra, amely a világ mozgatóereje volt évszázadokon keresztül, mára voltaképpen megszűnt, illetve csak néhány millió európai értelmiségi lelkében él. Ennek ezernyi oka van, amely okokból néhányat tisztázni kell, fel kell ismerni, mert a felismerés talán segíthet az értékek megmentésében és továbbadásában, továbbéltetésében.

Említettük a franciák nagynak mondott forradalmát, amely nem volt más, mint a klasszikus értékek rombolása, az egyház és a hit sárba tiprása, a primitívségében és irigységében esztelen gyűlöletet hordozó legalsóbb társadalmi rétegek felhasználásával. A cél világos volt: megszüntetni az egyházak – főleg a katolikus egyház – „hatalmát”, eltörölni erkölcsi tanításokat, s állattá idomítani a népet, amellyel azután bármit meg lehet tenni, bármerre lehet fordítani, és bárki ellen fel lehet tüzelni.

Az egyház tanítása azért zavarja máig a rombolás híveit és irányítóit, mert alapvetően a tisztelet, a szeretet, az alázat és Krisztus ebbéli tanítása rejlik benne. Ők, e tanításokkal ellentétesen élnek. Zavarja őket a Evangélium tanítása, mert tudják, hogy mi a jó, és mi e tanítások lényege, de lelkiismeret furdalásukkal csak úgy tudnak leszámolni, ha megszüntetik az erkölcsi iránymutatást, és eltörlik, vagy megpróbálják eltörölni – mint azt ma is látjuk – az értéket és az erkölcsi normákat, a kereszténységet képviselő egyházakat. Ugyanis az Evangélium az egyetlen, amely ebben a kusza világban rendet tud teremteni, és ezt azok is tudják, akik Isten ellen harcot hirdettek a liberális eszmékkel. Az Evangélium nem csak követel, de meg is mutatja, hogyan kell tennünk azt, amit parancsol. Isten ugyan azt akarja, hogy minden ember elfogadja és élje az Ő parancsait, de nem követel. Szabad akaratot adott, ami lehetőséget kínál arra, hogy magunk válasszuk meg a járni kívánt utat. Őt választjuk-e, vagy egy számunkra kellemesebbnek tűnő liberális, Istent tagadó eszmét.

Az emberi különbözőségek Isten előtt természetesek, hiszen mindenkinek más és más a szellemi, értelmi, fizikai lehetősége. Más és más az akarata, a munkaszeretete, a rátermettsége, az igyekezete. S mert e különbségek folyamatosan változnak, és erősödnek. „Mindenkinek, akinek van, adatik, akinek nincs, elvétetik még az is, amije van”(Mt. 25, 29.) Tehát mindazon értékeket, amelyeket Istentől kaptunk, meg kell sokszorozni, mert ha lanyhul az emberi magatartás és csökken az igyekezet, elvész a talentum. A mai világ alig ismer értékeket, és a társadalom izzik a gyűlölettől Isten nevének hallatán. Az egyházakkal szemben is ellenérzést tapasztalunk, mert sok hazugság és számos valós emberi tökéletlenség, gyengeség lengi körül. Így, Krisztuson, azaz, az Evangéliumon kívül más nem tud megfelelő magyarázatot adni a világ mai bajára. Az Evangéliumot azonban egyre kevesebben olvassák, mert elavult és maradi dolognak tartják, ami benne foglaltatik, noha ebben a Könyvben található a megmaradás és az élet összes feltétele, követelménye és az ehhez szükséges szeretetteljes útmutatás.

S ha a Szentírást említjük, s korábban a társadalom aljának neveztük azokat, akik primitívségükben és gyűlölködésükben példátlan cselekedeteket hajtottak végre felbujtóik akarata által, meg kell neveznünk és meg kell említenünk azokat, akik az érték, az erkölcs és a hit, azaz a világ megmaradásának e három alapfeltételét tartották és tartják magukénak, s igyekeznek is eszerint élni, cselekedni, példát mutatni.

Amikor az emberek tulajdonságait és ezáltali különbözőségüket említjük, akkor arra gondolunk, hogy bizonyos tulajdonságok öröklődnek, s meghatározó, hogy egy-egy ember milyen családi háttérrel indul, mit hoz otthonról, milyen nevelésben részesül, s milyen példát lát maga előtt. Az Evangélium szerint vissza kell térni az igazi arisztokráciához, azaz a jobbak felsőbbrendűségéhez, ahhoz, amely élni tud emberi értékeivel és szellemi, erkölcsi, gazdasági javait a többség, azaz, az emberek szolgálatába állítja. Ugyanis nem arisztokrata az, aki harácsol, s megfeledkezik mindenki másról, egész életét a hatalom iránti őrület, és az ebből adódó lehetőség szerint való rablás tölti ki. Ezt látjuk ma mind a nemzetközi, mind pedig - láttuk nyolc éven keresztül, illetve 1919. óta minden kommunista és liberális kormányzás idején - a hazai politikai és társadalmi életben. A valódi arisztokrata az, aki nem felejti el kötelezettségét, és örömét leli mások szolgálatában, s ez adja valójában felsőbbrendűsége értékét.

Az a ma nevetséges módon új arisztokráciának nevezett politikai elit, amely a Európát igazgatja, messze áll ettől az elkötelezettségtől, s megkockáztatom, nem is tudja valójában, hogy a hatalom gyakorlásán és az általa kapott előnyökön kívül van-e más kötelezettsége Európával, a nemzettel és hazával kapcsolatosan. Ma gőgösös és cinikus arisztokráciáról beszélhetünk csupán. Az értékes, igazi arisztokrácia alázatos szolgálat a valós értékek mentén, mások érdekeiért és céljaiért, a haza javára.

Az arisztokrácia szó eredeti jelentését ma nem a társadalmi osztály magasabb fokán való lét és az ezzel járó gazdagság adja, hanem a szent szolgálat, amely a nemzetek és népek lelkiismeretes és hűséges szolgálata az evangéliumi értékek mentén, amelye értékeket Krisztustól kaptunk. Ha tehát az arisztokrácia ebben az evangéliumi értelemben elterjedne a Földön, megoldódnának mai problémáink és a keserves mindennapok átalakulhatnának boldog ünnepnapokká. Ehhez azonban Isten megismerése, a hit terjesztése, a példamutatás, és az Evangélium – azaz örömhír – továbbadása szükséges. Az Evangélium a nem keresztény embereknek is utat mutat, hiszen, ha megismerik Krisztus tanításait, és azokat magukra kötelezőként fogadják el, akkor láthatják, hogy elsősorban önmagukkal szemben kell szigorúnak lenniük, s ezáltal másokkal szemben sokkal elnézőbbekké válnának. A kommunisták és a liberálisok által a kereszténység csődjét hirdetni egyenlő az emberiség ellen elkövetett égbekiáltó bűnnel. Ugyanis a tökéletesnek, azaz, az Evangéliumnak nem lehet csődje, mert az Istentől való. Ma annak az emberi, erkölcsi, szellemi és gazdasági csődnek vagyunk tanúi, amely az Evangélium tanításának megtagadásából ered. Ha ugyanis az Evangélium tanítását tartjuk – mert mást nem is tarthatunk - egyetlen megoldásnak Európa és a világ számára, akkor tisztában vagyunk azzal, hogy egy társadalmi osztályok nélküli, szeretetben gazdag és a javakat igazságosan elosztó tökéletes társadalomban élhetnénk. Igaz, ez az emberi tökéletlenség miatt csak részben lehetséges. Pedig, az Evangélium biztosítja az emberiség számára a teljes szabadságot, döntési jogot és önrendelkezést Krisztus útmutatása mellett és szerint.

A mai világ pénzimádata, erkölcsi szabadossága, és az Isten elleni harca – az Evangélium elvetése – minden bajunk okozója. A világhatalom súlyos bűnt követ el mind az Isten, mind az emberek ellen, amely bűnért önmaga felel keservesen előbb vagy utóbb. Hiszen semmilyen bűn nem marad megtorlatlanul. Ahhoz azonban, hogy a nemzetek ne essenek a gyűlölet és a gyilkosság bűnébe ezekkel a világvezetőkkel és pénzügyi hatalmasságokkal szemben, ismét az Evangéliumra van szükség, amely kötelez Krisztus által arra, hogy szeressük ellenségeinket is, és tartózkodjunk a bosszúállás sátáni kényszerétől. A hit és az Evangélium ismerete megnyugtató eligazítást ad arra is, hogy nem emberi tevékenység lesz az, amely által helyreáll a világ. Isten hatalma ellen harcolni és Isten ellen küzdeni félelmetes ostobaság. Ugyanis ma nem a kereszténység, az iszlám vagy a zsidóság ellen dúl a harc, hanem minden vallás ellen, amely erkölcsöt, és emberi magatartást hirdet, amely Isten létét hiszi és igazolja. Mert a hatalmak rettegnek kimondatlanul is Istentől, de ugyanakkor – mint a világ teremtésének történetében olvassuk – olyanok akarnak lenni, mint Isten. Ez pedig a „Paradicsomból” való kiűzetést jelenti ma is… ekkor, és ők lesznek az elsőkből utolsók, és a sanyargatott nemzetek az utolsókból elsők…

Nincs tehát új világrend, nincs gyökeres átalakulás abból a világot egyesíteni akaró birodalmi szellemiségből, amely ma már kézzelfoghatóan megbukott, s amelyet erőszakkal tart még életben a világot irányító, de faladatával megküzdeni nem tudó, és mára be nem ismerten rettegő pénzhatalom. Egyetlen lehetőség van, és egyetlen út van a világ előtt: Isten parancsai és az Evangélium, azaz, Krisztus tanítása. Az lesz ismét egy új világrend, amelyben felismeri minden nép, hogy Isten nélkül élni és alkotni, létezni és fejlődni lehetetlen. Hogy miként lesz ez a felismerés, és milyen árat fizetnek az ostoba társadalmak és egyének, azt ma már világosan látjuk.

Éppen ezért minden keresztény embernek hirdetnie kell az Evangéliumot, önnön példamutató életével, a gyűlölködés környezetében való megszüntetésével, a helytállással, hogy az igazi keresztény, lelki és szellemi arisztokrácia sorába léphessen cselekedetei által Krisztussal, megtartva és környezetében megtartatva a szeretet parancsát. Mindez nem valami mesebeli álom, hanem a hétköznapok feladata, amelyet hívő és nem hívő egyaránt elvégezhet, ha egy békés és kiegyensúlyozott, erkölcsi korlátokkal tökéletesített világban akar élni. Az Evangélium nélkül ugyanis csak fokozódik – és talán ez lesz a felismerés drámai útja? – a szegénység, a gyűlölet, az egymás iránti megvetés, a gyilkosságok, a kábítószerek használata, a szabadosság és az ezzel járó tragédiák, az erkölcstelenség, a kiégettség és az önpusztítás. Azaz, az Istennel való háborúság. A hívő, Evangéliumot ismerő, vagy a nem hívő, de a krisztusi tanokat elismerő ember azonban külön-külön és együtt is képes legyőzni a történelem során oly sokszor megélt – a maihoz hasonló – traumát. Ugyanis egyetlen mondattal kaptunk Krisztustól utasítást a megoldásra: - Menjetek és hirdessétek az Evangéliumot! (Mk. 16., 15.)

S. Gy. - Európai Idő

Az Eon és a gyilkos „üzletember”… avagy Magyarország tényleg ilyen? !

2011-11-17T08:55:00.005+01:00

Vigyázat!, Saját belső szabályzata szerint és alapján lop!

Vannak dolgok, amelyeket csak úgy lehetne elintézni egyszer és mindenkorra, ha az ember fogna egy AMD-t, és minden jogi valamint egyéb útvesztők kikerülésével kezébe venné az elintézésre váró ügyeit. Magyarul, nem egy dolog van, amit Magyarországon csak géppisztollyal lehetne megoldani, ismerve a bíróságok és az ügyvédek remek kapcsolatát, valamint a kiskapuláncot, amely soha nem az egyszerű ember, a fogyasztó érdekeit helyezi előtérbe, hanem azét, aki fizet… sokat fizet. Persze, a géppisztolyos ügyintézés nem megengedhető, csak a tehetetlen ember agyának szüleménye, álma. Így marad a bíróság, az évekig tartó pereskedés, és a multik aljas pofátlansága, rablása, csalása és büntetlen sikkasztása. De meddig még?

A négy halálos áldozatot követelő részeg „üzletember”-t sem bíróság elé kellene állítani, hanem vagyonát átadni a megmaradt 11 éves kisfiúnak, őt magát pedig egyetlen közeli tarkólövéssel áthelyezni az örök vadászmezőkre. Nem, nem gyilkosságra felbujtás az, amit mondok, csupán egy megoldási lehetőség arra a rettenetes és Európában párját ritkító helyzetre, amely ma Magyarországon tapasztalható. E részeg gyilkos már többször volt hasonló helyzetben, igaz ezekben az esetekben elvették a jogosítványát, majd rövidesen vissza is kapta. Nos, elsősorban ezeket az eseteket kéne kivizsgálni. Mikor és ki adta vissza a jogosítvány, s miért, milyen ellenszolgáltatás fejében? Mert, hogy lehetett ellenszolgáltatás, az bizonyos. Ismerünk olyan kapitányságokat, amelyek tagjait a közismert „vállalkozó” vadászvacsorára hívja, s neki e vacsora fejében, abban a városban és környékén nem lehet baja. Mint az sem ismeretlen, hogy a vadásztársaságok tagjai is – mint az új arisztokrácia -, olyan mértékű uram-bátyám kapcsolatot tart, amely erősebb a minden erkölcsi és törvényi kötelezettségnél. Amolyan ócska proli összetartásról beszélünk, amely a sajátos és egyéni érdekeken alapul. Tehát, ki adta vissza a részeg gyilkos jogosítványát? Melyik bíró bírálta el az ügyet? Ugyanis aki korábban többedik alkalommal sem intézkedett, mert a pénz és az ismeretség többet ért négy későbbi áldozat életénél, az maga is tettestárs, bűnsegéd, akit azért kell szigorúbban büntetni, mert hivatali kötelezettségét szegte meg, és rombolta ezzel a közerkölcsöt. Golyó? Igen! Kínában. Nálunk inkább e sorok okoznak döbbenetet azokban, akik álszent és galád módon a demokráciába burkolózva ítélnek meg eseményeket és állítanak fel önmaguknak erkölcsi normákat. Azaz erkölcstelenségi normákat, amelyeket aztán remekül magyaráznak el, mint az erkölcsiség alapkövetelményét. Magyarország tehát egy olyan hely, amelyet egy nyugati ember nem ért meg, nem fog fel ésszel, de legtöbbjük elképzelni sem tud hasonlót. És ebben az a legszomorúbb, hogy Magyarország képes volna másképpen élni és más erkölcsi normákat követni, de vezetői, az igazságszolgáltatás, az ügyészségek, a rendőrség, a titkosszolgálatok, és maga a parlament is nem a közösség érdekeit, hanem az egyéni érdekeket tartja szem előtt. Persze nem annak az érdekeit, akinek az esetében ez jogos lenne, hanem az uram-bátyám érdekeket, amelyekért cserébe további érdekek merülnek föl, és teljesednek be.

De térjünk rá az eredeti témára, amely miatt felháborodásomban tollat fogtam. Ugyanis olyan mértékű az Eon Energiaszolgáltató Kft fogyasztóval szembeni pofátlansága, cinizmusa hogy az szavakban kifejezhetetlen.

A történet a következő: - Éves leolvasás van, mint ahogy ez ismert minden tragikusan az Eon által kizsigerelt és e cégnek kiszolgáltatott magyar áram-és gázfogyasztó előtt. A 2010-es leolvasás döbbenetes eredményt hozott. A 2009-2010-ben fizetett 21.000 Ft-os havi átalány ellenére, a fogyasztásmérő adatai szerint 260.000.- Ft körüli összeget számlázott ki az Eon. (Sokakkal megcsinálta, és sokan be is fizették.) Ekkor az Eonnak nem tűnt fel, hogy a fogyasztás megnőtt, s nem kérdezte meg egyetlen eonos sem, hogy ugyan milyen kisüzemet tartok fenn. Nekik természetes, ha az ügyfél sokat fizet… de próbálja meg nem befizetni. Nos, felhívtam az ügyfélszolgálatot, és megkérdeztem, hogy ilyen esetben mi a járható út. A kisasszony elmondta, hogy küldenek nekem egy eonost hétezerért, aki majd megnézi, hogy jó-e a fogyasztásmérő. Ezt ugyan köszönettel, de ismerve a céget, amely nem először akart átverni, elutasítottam, s olyan lehetőségről érdeklődtem, amely az eonhoz nem kötődik. Így került a fogyasztásmérőm a Budapest Főváros Kormányhivatalához tartozó, illetve annak részét képező Mérésügyi és Műszaki Biztonsági Hatósághoz, a Németvölgyi útra (igaz riogatott az Eon, hogy ha jó az óra, akkor én fizetem a vizsgálatot, ami százezernél drágább…). Magam is ott voltam a vizsgálaton, ahol kiderül: ha eonos vizsgálja az órát, soha nem derül ki a fogyasztásmérő hiába, ugyanis szerkezeti hiba volt, ami azt jelenti, hogy a számláló bizonyos része szabadon forgott.

Az eon ennek a tudatában arról tájékoztatott, hogy a felszerelt új mérő adatai alapján fogják a következő leolvasás után kiszámolni az előző évi fogyasztást. Szó szerint, az 1/948151/2011 iktatószámú levelükben így: (VHSZ. 21. §. (1) bekezdése szerint „Ha a fogyasztásmérő-berendezés vagy annak valamely része hibásan mér, annak adatai számlázás alapjául nem szolgálhatnak. ” szükséges az elszámolás helyesbítése is, amelyet a 273/2007. (X.19) Korm. Rendelet 2. sz. melléklete 21. §-a alapján az előírt következő elszámolás időszak lejárta után végzünk el. Ennek eredményéről írásban fogjuk tájékoztatni Önt…

Nos, a szolgáltató hazudott, ugyanis nem várták meg a következő elszámolási időszakot, amely 2012 júniusa lett volna, hanem leolvastatták az új mérőt három hónappal a felszerelés után, s ez alapján kiszámolták, hogy 2008-tól(!) én mennyivel tartozom. Bizonyára tartanak erre külön embert, aki a törvényeket és az előírásokat áthágva kitalálja, hogy miért kell fizetnie a fogyasztónak mindenképpen. És itt nincs vége a történetnek. Újabb számlaköteg érkezett, amelynek végeredmény az volt, hogy ők tartoznak nekem 348.000 Ft-tal, de nem fizetik ki, mert összekönyvelték az általuk kiszámított adatok alapján. Így marad a tarozásom, amelyet ők számoltak ki, 90.000 Ft. (Bizonyára mégis velem akarják kifizettetni a mérő OMH általi vizsgálatát!) Értelmes magyarázat erre nincs, tehát bírósághoz kell fordulnom, mert mind a hibás mérő, mind az új felszerelés, az idegesség, a kiadások olyan mértékben leterhelnek, amely mértéket csak polgári és büntető perben tudok rendezni – ha tudok rendezni. Miért a büntetőper? Mert az Eon csal, és sikkasztott is ebben az esetben. Ha taroznak, akkor a tartozást ki kellett volna fizetniük, mint azt a számlán jelezték is, szó szerint így: „Visszautalás postán. Teljesítési határidő 2011. november 4.” Ám a teljesítés nem történt meg, helyette az újabb cinikus és pofátlan levél, amelyben ugyanazt közli az Eon, mint amit eddig, de - és ez a cinizmus – egy listát is küldtek azokról a felettes szervekről, amelyekhez panaszommal fordulhatok. (Arról szó sem esik, hogy az összekönyvelés tudtom és beleegyezésem nélkül történt, azaz, a saját, a nekem visszajáró pénzzel ők sajtjukként jártak el.) Megteszem a följelentést, s panaszommal felkeresem az Eon által kilistázott felettes szerveket, hiszen nincs más választásom, de volt már részem a fogyasztóvédelem és PSZÁF esetében megtapasztalni, hogy két vagy lefizetett, vagy a kuncsaftot teljesen hülyére vevő gittegyletről van szó. Ugyanis a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hivatal arról tájékoztatott szintén az Eonnal kapcsolatban egy másik esetet illetően, hogy saját belső szabályzatuk szerint jártak el. A PSZÁF pedig az Erstebank aljaskodásaira reagálva azt írta, hogy nincs lehetősége az egyébként valóban törvénytelen dologba beleszólni… tehát, forduljak a bírósághoz.

Ez tehát Magyarország. És ez az Eon, és ez a hatóság, amely ellenőriz. Most ismét én kell, hogy járkáljak a saját igazam után, amelyet meg is fogok találni, mert ebben az ügyben, ha itthon nem megy a jogorvoslat, nemzetközi bíróságig is elmegyek. Ám, ez annál is inkább kétséges, mert itthon a korrupció és a multik fenekének fényesre nyalása nem divat, de nemzeti sajátosság immár.

Jó volna tehát szabályozni, ki és mit tehet meg a magyar állampolgárral, mit enged a jog, és mennyire kell betartani egy kormányrendeletet. Mert ha az Eonra nem vonatkoznak bizonyos szabályok, törvények, és rendeletek, akkor miért vonatkozzanak rám vagy más magyar állampolgárokra?... Az Eon tehát lop! Ennek pedig véget kell vetni. Megpróbálom, hiszen saját leveleik cáfolják saját belső ostobaságuk által megfogalmazódott döntéseiket. Mert ma is igaz, a hazug ember (ha ezek egyáltalán emberek) és a sánta kutya közötti összefüggés.

A cikk olvasása után a következő levelet kaptam:

Minden elismerésem, hogy mindezt volt energiád és lelkierőd leírni. Nem egyszerű, én tudom. Engem is megszopattak kétszer is, idén csak kisebb, 8000 ft-os összeggel, ami szerintük 2008!-ból maradt fenn. Hogy azt miért nem jelezték a 2008. és 2009. év zárását követően, nem adnak magyarázatot. Most nekem is kell írni nekik egy ajánlott levelet, melyben arra fogom kérni őket, írják meg hivatalosan, hogy 2011 december 1.-én semmiféle adósságom nincsen. Én már régóta havi szinten felírom a villanyóra és a gázóra állásokat, s amint eltérés mutatkozik a számlázásban, rögtön reklamálok írásban, ajánlott levélben. Ezt tanácsolom neked is. Arról sem beszélnek, hogy a felszólító leveleiknek tetems ára van. Ha nem fizet valaki időre és kap egy felszólító levelet, az sokba kerül. Ezeket aztán szépen összevárják, altatják egy-két évig, majd a levelek árát kamatokkal megterhelve ráverik a delikvensre.

JGY.

Mint könyvelő, engedje meg, hogy hozzászóljak. Amit az Eon csinál az könyvelési csalásnak is felfogható, hiszen a lezárt és éves mérleggel alátámasztott gazdasági évről beszélünk, tehát utólag semmilyen elszámolási és számlakorrekciós ügyben nem járhatnak el. Ha van kiállított, de nem teljesített számla, az más kérdés, mert akkor öt év az elévülés, de például az Önök által említett utólagos számlamódosítás csalás. Csoda, hogy eddig az apeh nem figyelt föl ezekre a fogyasztót levevő pénzügyi machinációkra, amelyéhez hasonlókért egy magyar céget már meg is szüntettek volna. Remélem sikerül Önnek egy bírói itélettel pontot tennie az Eon törvénytelen és szabályellenes magatartására. Ugyanis ez próbapernek tűnik, amit meg kell nyerni.

Tisztelettel: dr. Perezteghy István

Már a gyermekeink sem számítanak!? - Parlament 2011. november 15.

2011-11-15T20:49:00.002+01:00

Kenesseyné Szuhányi Mária, a spanyol, a német, a szerb kiadás után
immár magyarul is megjelent,
a mai gyermeknevelésben nélkülözhetetlen szakkönyve

Ha egy pártjához hű magyar polgár bekerül a parlamentbe, máris bölcs és okos lesz. Legalábbis ezt gondolják magukról azok a jelzővel sem illethető urak és hölgyek, akik vették a bátorságot és szakmai vita helyett a Hoffmann Rózsa nevével fémjelzett új oktatási törvényről mondták el politikai és rendkívül ostoba véleményüket.

Nézve a Parlamenti adást, elképedtem azon, milyen primitív és rosszindulattól fröcsögők döntik el, hogy mi lesz a következő generációk műveltségének és tudásának a sorsa, ami Magyarország sorsát is nagyban befolyásolja majd. Maga a törvénytervezet megér egy szakmai vitát, hiszen valóban vannak benne olyan tételek, amelyek ilyen-olyan szakmai szempontok alapján nem helytelenek, de oda nem valók. Látszik ezen a munkán, hogy nemzetközileg elismert szaktekintélyeket nem kértek föl tanácsadónak. A magam részéről egy embert - aki nélkül Nyugaton nincs nevelés és nevelési módszertan – tudnék ajánlani Szuhányi Kenessey Mária személyében, mert meggyőződésem, hogy az ő szakmai véleményélt nem lehet überelni, nem lehet annak ellent mondani, és nem lehet jobbat kitalálni. Magyarországi pedagógus tanítványai is sikereket érnek el Kenessey Mária módszerével, de maga a módszer kigondolója példa nélküli sikereket tudhat magáénak Svájcban, ahol éjt nappallá téve menti azokat a fiatalokat, akikről minden oktatási intézmény lemondott, s azokat a családokat, amelyek valamilyen okból érzelmi válságba kerültek. Ez a módszer az integratív nevelés módszere, ami nélkül ma a magyar parlament hiába hoz akármilyen törvényt, a próbálkozás kudarcot fog vallani. Szuhányi Kenessey Mária szakmai tudása nélkül ugyanis nincs nevelési és oktatási törvény, elképzelés és megvalósíthatóság. A magyarul megjelent Kenessey könyv, „Integratív családnevelés” címmel meghódította már az erdélyi tanügyet, s a hamarosan, hasonló témakörben megjelenő háromszáz oldalas, pedagógusoknak írott szakkönyvet is úgy várják a romániai magyar oktatásban, mint egy falat kenyeret. S bár a minisztérium tud ezekről a kiadványokról - amelyek Európában elmaradhatatlan segédeszközei a modern, demokratikus, integratív gyermeknevelésnek - Magyarországon mégsem kell… De már csak ilyen a magyar elit: majd megoldja ő… Nem baj, ha csak félig-meddig ért hozzá, de a hatalom nála van, s e hatalmat tudásként éli meg – súlyosan tévesen és generációkra nézve ártón! A fentiekkel persze nem állok politika hazug vitázóinak táborába. Nem támadni akarom Hoffmann Rózsa törvényjavaslatát, csak felhívom a figyelmet arra a lehetőségre, amely adott, és amelyről talán nem is tud az államtitkár asszony…

A VÉLEMÉNYT NYILVÁNÍTÓKRÓL

Az említett parlamenti vitából több tény leszűrhető. Ami figyelmeztető, hogy a három ellenzéki törpepárt olyan egységben szidta, ócsárolta, támadta a törvényt, hogy aligha mondhatta volna meg a kívülálló, hogy melyik a Jobbik és melyik az MSZP. Gyomorforgató, amikor a magát nemzetinek kikiáltó, a nemtelen gyűlölködésből politikai hatalmat kovácsoló párt, egy másik hasonlóan magyarellenes és gyűlölködő párttal, az MSZP-vel azonos platformon áll. A jobbik hitele eddig is megkérdőjelezhető volt, de ezután már nem is kérdéses e párt hovatartozása. Ugyanis, amely párt vagy szervezet azzal a párttal egy platformon van, és még hivatkozik is felszólalásában az ellenzék összetartására bármely kérdésben, az nem a nemzet javát szolgálja, mert azzal a párttal közös a véleménye, amelyik párt Magyarországot, annak oktatási rendszerét, fiatalságát tönkre tette.

A másik leszűrhető tény, hogy egyetlen párt sem azoknak az érdekeit szolgálta ebben a vitában, akikről valójában szó van – a gyermekekét -, hanem saját politikai érdekeit igyekezett a törvényalkotó párt ellenében hangsúlyozni, minden elfogadható érv és szakmai vélemény nélkül.

A harmadik – és talán ez a legdrámaibb -, hogy olyan felszólalók is voltak, akik olvasni is alig tudtak, mások a „kormánypárt hazudik” elcsépelt és ostoba, a felszólalót minősítő szlogent alkalmazták, megint mások tudálékosságukról tettek tanúságot, meglehetősen nevetséges módon. Egyedül Pokorni Zoltán beszélt megfontoltan és logikus, szakmai alapon. Magyarul: olyan emberek mondtak véleményt a leendő köznevelési törvényről, akiknek nem közép, de (kisegítő) általános iskolában volna a helyük, nem a magyar törvényhozó testületben.

A TÖRVÉNYRŐL

Ha értelmes vita zajlott volna a Parlament falai között, akkor számos olyan kérdés vetődött volna fel, ami valóban Magyarország, a gyermekek és a családok érdekeit tartotta volna szem előtt. Ez a vita azonban elmaradt a fent írtak okán és miatt.

A törvény számos, az oktatással, a pedagógusokkal és a tantervvel kapcsolatos kérdést vet föl, határoz meg. Azonban úgy teszi, mintha nem ismerné a mai tragikus és ostoba, a szocialista kormány idején lerombolt állapotokat. Ha a gyermekek szemszögéből és érdekeik szerint vizsgálódunk, akkor meg kell állapítani, hogy a törvény nem könnyít a rendkívül leterhelt fiatalokkal. Amikor arról beszéltek e vitában, hogy a gyermekek eredménye egyre minősíthetetlenebb, akkor senki nem vetette föl, hogy ezt a terhet, amelyet a Magyar és Hiller féle elmebaj hozott létre, könnyíteni kell a gyermekek számára. Nem a tanári óraszám a sok, hanem a gyermekeknek sok az az óraszám, amelyet megkövetel a mostani törvény és a most tárgyalt törvénytervezet. Mint gyakorló szülő tudom, hogy gimnazista gyermekem este kilencig tanul, mert a pedagógus nem méri fel a feladott leckék időtartamát, és olyan követelményeket támaszt, amelyeket – ha a gyerek lelkiismeretesen elvégez -, akkor a hét végére teljesen kimerül. Ha pedig az ilyen tanári követelményt a gyerekek nem tartják be, nem veszik komolyan a feladataikat, akkor jogos a Parlamentben felvetett érthetetlen probléma, miszerint a diákok eredményei drámai módon alacsonnyá váltak az elmúlt években.

A PEDAGÓGUSKÉPZÉS

Hasonló problémákat vet föl a pedagógusok hozzáállása is. Részben az, amit fentebb említettem, másrészt a kapott képzésük hagy maga után kívánni valókat. A mai pedagógusok a pedagógiával, mint szakmai kérdéssel súlyosan hadilábon állnak. Ez a pedagógusképzést minősíti. Ismerőseim között van, aki egy nagykőrösi egyházi pedagógusképző intézménybe járt, s az első évben gyerekről, módszertanról vagy pedagógiáról nem is hallott. Ugyanakkor bibliaismeret, karének és egyéb nem a szakmát – netán - hivatást érintő tantárgyak nem szerepeltek a tantervben. Igaz, ez nem csak az intézmény bűne, hanem azé is, aki aláírta az intézmény akkreditálását. Bizonyára nem csak ennek az tanítóképzőnek a módszereiben van hiba, hanem általánosságban a pedagógia és a módszertan oktatás alapjait kellene felülvizsgálni. A mostani magyarországi magyar pedagógusképzés nem alkalmas arra, hogy kiváló tanítókat és tanárokat indítson el, szemben az erdélyi pedagógusképzéssel, ahol máig remek pedagógusok tanítanak, és remek pedagógusok kerülnek ki a tanintézetekből. Ha 1993-ban a magyar kormány nem követi el azt a botorságot, hogy kizárja az Erdélyben végzett pedagógusokat a magyarországi oktatásból, s nem követeli meg az előbb említett súlytalan hazai főiskolák elvégzését, akkor a magyar diákoknak azon része, amelyet erdélyi tanító vagy tanár oktatott, nem azon az alacsony tudásszinten került volna ki az iskolából, mint amit a hazai képzésű tanárok és tanítók adtak át, hanem egy jóval magasabb képzettségi fokon. (Erről majd egy éve írtam Hoffmann Rózsának, de speciálisan, az európai műveltséggel ellentétben és sajnálatos magyar szokás szerint válaszra sem méltatott, noha sok száz Székelyudvarhelyen végzett, idő közben Magyarországra települt magyar tanító érdekében ragadtam tollat.) Tehát, a magyar tanár és tanítóképzés helyzete és minősége sem került szóba a parlamenti vitában.

IGAZGATÓK MEGVÁLASZTÁSA

Az igazgatók megválasztásának ügye is meglehetősen nagy vihart kavart e vitában. Nehezményezték az ellenzéki pártok, hogy az igazgatók megválasztásánál az állam dönt. Ez főként a vidéki iskolák igazgatói állásának betöltésénél fontos és jó elhatározás. Ugyanis a vidéki iskolákba sok esetben olyan igazgató kerül, akinek előmenetele, korábbi szalmai messze nem felel meg az elvárásoknak, de a hozzá nem értő jegyző és a sok esetben végtelenül primitív képviselőtestület olyan döntést hoz, amelynek messze menő és súlyos következményei lehetnek. Jobb tehát, ha a választás az állam, azaz a szakirányú végzettséggel rendelkező és a vonatkozó jogszabályokat ismerő hivatalos szerv nevezi ki a leendő iskolaigazgatót.

PEDAGÓGUSOK VIZSGA KÖTELEZETTSÉGE

A tanárok folyamatos vizsgáztatásáról is sok szó esett. Ebben a kérdésben azonban nagyon eltérő véleményeket hallottunk. Az erdélyi képzés talán azért is jobb mint a magyarországi, mert ott a líceumi képzés után a véglegesítés külön emelt szintű vizsgával kapja meg a tanító. Ezt követően pedig fokozati vizsgákkal léphet a tanító egyre magasabb szintre. Ezeket a fokozati vizsgákat meghatározott gyakorlati idő után lehet tenni, majd külön szabályok és törvények alapján tanári végzettségként ismeri el a román állam ezt a végzettséget. Tehát az egész rendszer jobb és átláthatóbb, mint a hazai, és külön értéke, hogy a képzés az erdélyi magyar oktatási hagyományokat is beépíti, beépített (még Ceausescu alatt is!) a rendszerbe. A tanárokat oktató tanárok képzése is folyamatosan kiváló képzés, aminek nem árthatott a kommunista korszak annyira, mint amennyire Magyarországon rombolt. Fontos tehát a tanárok és tanítók időszakonkénti vizsgáztatása, ám az a gyakorlat, amit a mostani törvénytervezet tartalmaz inkább megalázó, semmint a szakmai teljesítmény ellenőrzését jelentené.

EGÉSZ NAPOS ISKOLA

Az egész napos iskola kötelezővé tétele szintén meggondolatlan és családellenes terv. Ugyanis bármily elképzelhetetlen, még mindig vannak olyan középosztálybeli családok, ahol a gyermek kevésbé veszélyeztetett, mint az egész napos iskolában. Az egész napos iskola akkor alkalmas a gyermekek helyzetének javítására, ha az önkéntes, és szükséges. Bizonyára azok veszik majd igénybe, akiknek a szülei felfogják, hogy a gyermek az iskolában normális körülmények között van, az ő érdekeit szolgálja. A ki nem mondott kisebbségi felzárkóztatás egy bizonyos kisebbség érdekeit nem szolgálja, hiszen azokat a gyerekeket, akik ehhez a kisebbséghez tartoznak, szüleik nem fogják akkor sem az iskolába kényszeríteni, ha az köztelező, és akkor sem, ha nem kötelező. Hasonlóképpen szerencsétlen megoldás az tankötelezettség határát 16 évre leszállítani. Ehelyett olyan megoldásra kellene törekednie a minisztériumnak, amely valóban felzárkóztat, amely eredményeket mutathat fel. Ilyen intézkedés lehetne a felzárkóztató intézetek létrehozása, ahová kötelező jelleggel járnának azok a gyermekek, akiknek végképp kilátástalan és veszélyeztetett a helyzete. Az igazi felzárkóztatáshoz azonban magas szintű és speciális integratív pedagógiai és pszichológiai képzettség és szakmai felkészültség kell ma már. Nem elég a hagyományos pedagógiai ismeret és gyakorlat. Igaz erről sem szólt a vita, mert akik vitáztak, maguk sem értenek ahhoz, amiről vitáztak. Hiszen a nevelés és oktatás sokkal összetettebb annál, mint amiről a primitív politikai viták folytak.

A TANTERV…

Súlyos hiba az, hogy az oktatás és nevelés egyik legfontosabb céljául a mindennapos testnevelést tartja a tervezet. Ez részben arra utal, hogy a megszüntetett katonaságot akarja kiváltani buta magyarázatokkal a törvény. A katonaságot katonasággal, tehát néhány hónapos kiképzéssel lehet pótolni, nem a mindennapra jutó iskolai testnevelés órákkal. Efféle ostoba elképzelés egyetlen európai országban sincs. Sokkal inkább arra kellene törekedni, hogy az igazi értékek iránti vágyat, valamint a magasabb rendű élvezetek iránti igényt keltse fel az oktatási intézmény a diákokban. A sport legyen szabadon és önként választható szabadidős elfoglaltság. Ugyanis a fizikai megterhelés melletti szellemi megterhelés (és fordítva) azt eredményezi, hogy egyik területen sem tud maximumot hozni a diák. Azonban a különböző művészeti és zenei élmények, múzeumlátogatás, komolyzenei koncert, képtár… stb, életre szóló lelki és szellemi pluszt adnak minden diáknak. Kérdés csupán az, hogy van-e olyan pedagógusunk, aki fel tudja támasztani a művészetek iránti igényt a tanulókban, a mai magyar pedagógusképzést ismerve? Ugyanis tornatanárral Dunát lehet rekeszteni, de jó zenepedagógus, vagy művészettörténet tanár olyan ritka, mint a fehér holló.

ÉLETPÁLYA-ELMÉLET…

Rossz elmélet és hibás gondolkodás szüleménye a pedagógus életpálya-modell. Ugyanis a pedagógus munka nem egy szakma, hanem hivatás. Nem életpálya-modelleket kell felállítani, hanem egy olyan társadalmi közeget, amelyben a pedagógus épp olyan jól élhet a maga szintjén, mint a géplakatos vagy az orvos. A pedagógusnak önmagában és mindig pedagógusnak kell lennie ahhoz, hogy kiváló eredményeket érhessen el. A tíz évenkénti egy éves fizetés nélküli szabadság pedig csak akkor elképzelhető, ha majd olyan javadalmazást kap a pedagógus, amelyből finanszírozhatja a kapott egy éves szabadságot.

SUMMA-SUMMARUM:

Összességében egyetlen probléma van a parlamenti vitában kivesézett törvénytervezetben: az, hogy nem a mai valóságot tárgyalja, hanem egy álomvilágban született és a mai problémákat tudomásul nem vevő szellemiség hatja át. Ugyanis ha a gyermekek érdekeit nézték volna 2011. november 15-én a magyar Parlamentben, akkor inkább arról kellett volna vitázni, hogy végre bevezeti-e az oktatási államtitkárság az egyetlen ma lehetséges nevelési módszert, az integratív nevelést és ezzel felzárkóztat, vagy továbbra is az összes képviselővel együtt elcsépelt idézeteket keres felszólalása végére. Nagy szavak, üres lózungok, és butaságok… Drámai és egyben elkeserítő is volt ez a nap… Mert egy viszonylag elfogadható, de itt-ott hiányos kormánypárti törvényről rosszindulatúan vitázó képzetlen, felkészületlen és buta politikusok folytattak gyűlölködő politikai versengést. Ha nem Magyarországon lennénk, akkor egy jó szándékú és gyermekeink érdekében békés és építő vitát hallhattunk és láthattunk volna…

Unió és válság – avagy beszéljünk már őszintén!

2011-11-12T00:37:00.001+01:00

Fráter György, a pálos prímás, esztergomi érsek koponyája.
Ő is hasonló helyzetben akarta megmenteni a menthetőt...
Alvincen megölték...

Minden nemzet, amely ujjongva belépett abba a korcs agyak szülte képződménybe, amelyet kitalálói csökken értelmi képességük okán a szovjetunió elnevezést plagizálva Európai Uniónak neveznek, mára gazdaságilag és erkölcsileg drámai állapotba került. Ugyanis az Európai Unió, azaz az uniformizálás és a nemzeti önállóság feladása, az élhetetlen nemzeteket megsemmisíti, a magára valamit adó, vagy nemzeti voltára büszke népeket megerősíti az önállóságba vetett hitben. Ergo: békéről ebben a káoszunióban soha nem beszélhetünk!

Az európai uniformizálás gondolata, mint már más írásomban is említettem, liberális-szocialista eszme, amely idegen minden normálisan gondolkodó, érző embertől, hiszen meg akarja szüntetni a határokat, a nemzeteket, a katonaságot, a szeretetet, a hitet… etc. Minden értéket. A szocialisták és liberálisok (bár ez utóbbi elnevezés nem helyes, mert a klasszikus liberális gondolkodásmód erkölcsi értékalapú, míg a mai, magukat liberálisnak nevezők az értékek ellen szállnak síkra tűzzel-vassal) olyan módszerrel rombolnak, amely módszer a régi pszichiátriai kezelésekkel egyeznek. Lelket módosítanak, sokkolnak, hazudoznak és mesteri módon állítják fel azokat téves tételeket, amelyben érték értéktelenné, az értéktelen értékké lényegül át a primitív csordában, azaz a társadalom alját képező rétegekben. S mert ez a réteg teszi ki a társadalom többségét, az értelmet és az értéket érző, aszerint élő társadalomi osztályok alulmaradnak, így a többség akaratának azaz, a gyilkos és önző magatartásnak szenvedőivé lesznek. Mérhetetlen károkat okozott tehát a szocialista-liberális eszmerendszer, hiszen ma csaknem visszafordíthatatlannak nevezhetjük a folyamatot, amelyet e beteges vagy velejéig gonosz, pusztító proli képzelgés és lázítás indított útjára az 1850-es években.

Nos, ebből a fent vázolt esztelenségből alakult ki az Európai Unió. Az a rendszer, amely mint a csonkolt test, működésképtelen. Ugyanis az ép test az az Európa, amelyben az országok függetlenek, de a gazdaságban, a turisztikában, a kultúrában etc… egymásra utalva élnek, és átveszik egymástól mindazokat a tapasztalatokat, amelyek saját országukra vonatkoztatva hasznosak. A test akkor szép és akkor életképes, ha egészségesen, a természettől kapott módon élhet. Amikor csonkolják, már egy roncs lesz belőle, amely ha életképes marad is, mégsem teljes értékű. Az Európai Unió minden tagnemzetet csonkol, hiszen megvonja az egyes országoktól – mint uniós tagoktól – az önrendelkezést a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban, az állattenyésztésben, a gépiparban… és mindenben, beleértve az oktatási rendszereket, és az emberek egyéni szabadságát is. Maga Európa ettől a nemzetiségi káosztól elvesztette azt az Európa-képet, amely magában hordozta az erkölcsi, szellemi és lelki értéket, hiszen minden nemzet önként és a maga számára is hasznosan adta át önmagából a legjobbat. Ma ezt sem teheti, hisz az uniós vezetők a kultúra terén is uniformizálnak, a nemzeti kultúrákat pedig, egyre inkább látható módon igyekeznek beolvasztani a nagy közös értéktelenbe.

Feltevődik a kérdés: - miért is vagyunk tagjai más országokkal együtt ennek a botor vezetőkkel és teljes szakmai hozzá nem értéstől szenvedő képződménynek? A válasz végtelenül egyszerű. Azért vagyunk a tagjai ennek a képződménynek, mert a világon olyan mértékben elhatalmasodott a fent már említette értékrombolók tábora, hogy képes a világpolitikát is irányítani, befolyásolni. Könnyebb úgy lopni és kihasználni a nemzeteket, kirabolni az országokat, hogy ebben nincsenek erkölcsi korlátok. Ám, nem csak korlátok nincsenek az unió nemtelen törvénykezésében, de maga az erkölcs fogalma is ismeretlen, üldözendő fogalom. Minden tagországot belekényszerítenek abba a szakadékba, amely egységes embertelenségre kötelezi az egyes országok törvénykezését, legyen bármilyen szellemiségű a kormány. Mert a kormányoknak sincs mozgástere. A liberális-kommunista eszmére épült unió polgári-demokratikus elkötelezettségű „frakciója” sem tehet semmit a majd két évszázados, mérhetetlenül megerősödött értékromboló folyamat ellen.

Mit jelent ez a jelenben? Minden országban gazdasági válság van – mondják, de nem tudnak ellene tenni, mert a bankok, azaz a pénzvilág, a kapitalizmus rátelepedett Európára, s ezt a pénzhatalmat már nem lehet legyőzni a hagyományos eszközökkel. Ez a hatalom megvásárolja a maga által kinézett, kijelölt kápókat, s végrehajtatja velük azokat a feladatokat, amelyek a hatalom céljainak megfelelnek.

Mit generál a jelenlegi helyezet? Nem csak gazdasági összeomlást, de olyan egymásnak feszülést minden országban, amely megnehezíti vagy kizárja a rend megteremtését. Hiszen pártok és civilszervezetek ellenségeskednek egymással főleg a hatalomba kerülés vagy a hatalomban maradásért, s ezeknek a pártoknak, szervezeteknek a tagjai is zsigeri gyűlöletet éreznek a másikkal szemben, így pedig kialakul egy országos megosztottság, amelyben a haza iránti elkötelezettség voltaképpen nem is érzékelhető. Vannak drukkerek és ellendrukkerek, s minden párt tagsága, szimpatizánsai a pillanatnyi pártérdeket támogatja, miközben nem veszi észre, hogy akit támogat, az röhög a markába és remekül él e támogatást élvezve. A támogató pedig koldussá lesz a nagy összevisszaságban. Ez az unió politikája, amely – ismét mondom – a kommunista-liberális eszmére épült. A kommunista és ma liberálisnak nevezett eszmerendszer mozgatója, motorja a gyűlölet és a gyűlöletkeltés, a hazaszeretet és a hit megszüntetése, az értékek alapos és vissza nem fordítható rombolása, pusztítása. Érdekes ez a zseniális gonoszság. Ugyanis a nemzetben gondolkodó pártok és szervezetek is pont ezt a vonalat követik, s nem veszik észre, hogy voltaképpen az általuk generált torzsalkodás, a gyűlölködés és az összeférhetetlenség is azt az eszmét szolgálja, amely ellen igyekeznek harcolni. Remek példa, hogy a kis mozgástérrel rendelkező, de a függőséget mégis felszámolni akaró magyar kormány ellen is a nemzeti radikális pártok támadnak a legnagyobb hanggal, s nem azért, mert az országnak az érdekeit szolgálják, hanem mert megmelegedtek a Parlamentben és érzik annak a pénznek a szagát, amelyet képviselőként kapnak a háborgásukért. A pártrendszer ilyen. És a társadalom is ilyen, hiszen a társadalom ostobasága és primitívsége viszi előre a semmittevésből jól élő párt arisztokráciákat.

Mi lehet a megoldás? Nehéz válaszolni erre, mert aki nyitott szemmel jár a világban, láthatja, hogy a kommunista-liberális eszmére épült unió mindenütt recseg-ropog. Mindenütt tüntetésekkel találkozunk, mindenütt kialakul a megosztottság, s mindenütt alakulóban van egy új gyűlöletpárt, amely mint a második világháború előtt, hihetetlen gyorsasággal növeli szimpatizánsainak és tagságának számát. A világ tehát most fordulna, ha engedné az uniót is igazgató hatalom. Ha lennének olyan politikai vezetők, akiket nem lehet lefizetni, és akik legalább a magyar kormány példáját követve a nemzeti célokat tartanák e kis mozgástérben is elsődlegesen megvalósítandónak, akkor az unió megreformálásával, a Lisszaboni Szerződés hatályon kívül helyezésével és a nemzeti valuták visszaállításával, a határok ellenőrzésének újra bevezetésével tovább lehetne lépni, illetve ki lehetne lépni ebből a válsághelyzetből. Azoktól ne várjunk értelmes és járható útmutatást, akik néhány éve azon vitáztak, hogy az uborka merre és mennyit görbülhet. Ugyanis ezek az emberek nem normálisak, de ma ők igyekeznek a keletnémet mosónő formájú kancellár asszonnyal és a cigányprímására hasonlító elnökkel az élen megoldást találni arra, amit ők és az ő rendkívül aljas hozzáállásukkal, be nem vallott hozzá nem értésükkel rontottak el. Felelősöket kell találni az unión belül is, hiszen nem egy országot, hanem országok sorát, egy egész földrész döntöttek ezek a tudatlan ostobák gazdasági csődbe.

Az egyes nemzeteknek el kellene gondolkodniuk azon, hogy érdemes-e maradni ebben a politikai képződményben, vagy egészségesebb lenne például önellátó gazdasággal és hazai termeléssel talpra állni. Az államosítás pedig, remek eszköz arra, hogy a gazdaság megerősödjék, és a nemzet visszakapja azt a vagyont, amelyet Magyarország esetében Antallék, Horn Gyuláék és Gyurcsányék részben - máig büntetlenül - saját hasznukra elkótyavetyéltek. Ma, ha a nemzetet meg akarja menteni bárki, akkor a legradikálisabb, de törvényes eszközökkel kell fellépnie ennek érdekében. Persze nem olyan radikalizmussal, amelynek nincs programja, csupán a nemzet nevében ordítozott gyűlöletkeltés az, hanem elkötelezett és nem az anyagiakért munkálkodó szakemberek kellenek. Hála Istennek sok van még ilyen Magyarországon. Igaz, nem pártokban gondolkodók ezek az emberek, hanem nemzetben, hazában és jövőben… A tehervállalás megosztása jó ötlet a gazdaság talpra állítására, de csak abban az esetben, ha lesznek felelősök, és a terhek arányosan osztatnak meg.

Be kell tehát látni mindenkinek, hogy az uniós tagság egy olyan tévút, amelyről vissza kell fordulni. Ám, ez a visszafordulás sem zökkenőmentes, hiszen egyetlen nemzet képtelen megtenni az első lépést. Amíg nincs hat-nyolc olyan kormány az uniós államok kormányai között, amely közösen fellép a tagság megszüntetése érdekében, addig öngyilkosság előhozakodni a kilépéssel. A jelen körülmények között azonban sokat tehetünk azért, hogy az uniós vezéreket vigyázzba állítsuk. Ehhez azonban az kell, hogy a parlamenti patkóban eljusson minden képviselő - olykor nehézfelfogású - agyába, hogy egyetlen országban élünk és ezt az országot kell megmenteni közösen a jövő számára. Ennek a gondolatnak a megértése ma Magyarországon, ott a patkóban a legnehezebb feladat…

Európai Idő

Vöröscsillag és horogkereszt… avagy valóban idióták határoztak!

2011-11-08T12:30:00.001+01:00

Kövér László mondjon le – ugatja az a hazaáruló söpredék, amely kettős mércével méri a bűnt, a gyilkosságokat, a halált. Mert számukra az 1370 óta nemzeti jelképéként használt Árpád-sávos zászló nyilas, a vörös csillag viszont megengedhető jelkép. Nem lehet tudatlannak nevezni ezt a söpredéket, hiszen számukra is világos, hogy Lenin óta hány millió áldozata van a kommunizmusnak, s, hogy mit tett az a rendszer, az az eszmeiség a világgal. S teszi ma is. Hiszen az Európai Unió is egy szocialista-kommunista elmebaj alapján született, mert a haza fogalma e szabadelvűeknek a háborút, az ellenségeskedést, a katonaságot jelentette, nem pedig az anyaföldet, a Vaterlandot, a hazát, amelyért minden áldozatot meghoz az ember. E beteg agyú söpredék azt hitte – lásd Károlyit és bandáját is -, hogyha a határokat eltörlik, akkor a népek testvériségben és egyenlő jogokkal élnek majd, s egy akolba lehet terelni a világot. Az ő aklukba. Erre a beteges elgondolásra telepedett rá a kapitalizmus, amely már nem a testvériséget és a szabadságot értette az egyesült Európa és az egyesült világ fogalmán, hanem azt a buta és lealjasított tömeget, amelyet ki lehet zsigerelni, rabszolgává lehet tenni. Ezt a világot éljük ma. Ennek a világnak a szakadékába menetel Európa minden népe, s ez a világ fog leégni hamarosan, a harmadik – immár jelképek nélküli - világháborúban. A mai világot az aljasság és az embertelenség jellemzi akkor is, ha ezt másképpen festik le a politikusok, a közgazdászok, az egyházak. S ezt a világot jellemzi az az ugatás, amely a vörös csillag mellett és a horogkereszt vagy épp az Árpád-sávos zászló ellen – sem – hallatszik az égig.

Kik is ezek az emberek, akik választóvonalat tesznek a két elmebeteg, sátáni hatalom közé? Kik azok a lealjasult politikai és civil szervezetek, amelyek nem tudják, hogy a második világháború embertelen pusztítása elenyésző volt a kommunista eszme pusztításhoz képest? Kik azok, akik azt merik mondani, hogy a vörös csillag nem olyan jelkép, amelyet minden eszközzel a történelem szemétdombján kell a horogkereszt mellet elégetni?

Érthetetlen és embertelen világ ez, amely ráérett a végpusztulásra. Mert ma jelképek nélkül vész oda minden. Erkölcs, hit, buzgalom, hazaszeretet, szeretet… és minden érték, amelyet a sátáni kommunizmus, a vörös csillag imádók elgondolása alapján pusztítani lehet. Ugyanis a szocializmus köti össze a horogkeresztet és a vörös csillagot. A szocialista eszmék méhéből született meg Hitler és Sztálin is. És a vörös csillag, vagy a vörös zászlót díszítő horogkereszt nem válogatott különösebben az áldozatok között. Minden népet és minden ellenkezőt ki akart irtani és ki is irtott. Nos, ezért követeli a vörös söpredék Kövér lemondását. Mert akik a Lajtán túl nem tapasztalták meg anyjuk szovjet megerőszakolását, rokonaik Gulágra küldését, testvérük agyonlövését… és sorolhatnám, ők is vörös ködben látják szebbnek a világot.

Azonban nincs kétségem afelől, hogy pont saját efféle ostobaságuk okán előbb vagy utóbb megtapasztalják – ha meg nem is értik -, hogy a világ nem olyan, mint amilyennek ők hiszik. Anyjukat megerőszakolják majd, kifosztják őket, testvéreiket és gyermekeiket lemészárolják… mert ők embertelenek, és az embertelenség visszaüt. S ma az ilyen idióták miatt egyre közelebb van az idő, amikor ez a visszaütés megtörténik. Hiszen a kettős mérce nem biztosítéka sem a jognak, sem a biztonságnak, sem a politikai hatalmaknak. A kettős mérce maga a halál. Azoknak is, akik használják, s azoknak is, akik áldozataikká válnak… A kettős mérce az embertelenség úthengere, amely mindenkit kilapít, megsemmisít. Söpredéket és tisztességest egyaránt… ugyanis egy dolog hiányzik belőle: az igazságosság.

Szent László a szatyorban

2011-11-05T15:39:00.000+01:00

(Kiváló barátom első novelláskötetének első gyöngyszeme... S. Gy.)

Testvér terepjárója sötétedéskor érkezett a vár alá. Nagy üggyel-bajjal átjutott a süllyedő cölöpön, a rokkantgomb azonban nemcsak a cölöpnek jelzett. Felhajtott a dombra, a tavaszi estében unottan bá-multak rá a szoborfülkék lakói. Ők nem örülnek a tavasznak, gyanakodva figyelik az éppen sokasodó, búgó galambokat, melyek hagyományosan és folyamatosan leszarják majd őket. A kovácsolt kapu mel-lett nincs csengő, az öreg toronyból, bagoly évszázados rejtekéből egy kamera les. Testvér előveszi a mobilját, csörget valakit. Aztán elteszi, átmegy a másik kapuhoz, számkombinációkat próbál, a kocsiból Szent László öblösen kérdezi:

- Kapunk vacsorát?
- Aligha Felség, tévét nézhetnek, nem hallják. A telefont se veszik.

- Mise nem lesz, elvégre visszaértem?

- Nem mondták.

- Hogy segítsek akkor nekik, ha ők se akarják?

- Járjon közbe, Felség.

- Mise nélkül? Kérni kell annak, aki kapni szeretne.

A terepjáró ajtaját váratlanul bevágja egy szélroham. Testvér kerül a bástya felől, onnan ismer egy autós bejáratot. Döngeti a hatalmas fakaput, elmond egy fohászt is, visszafojtva kiabál.

- Főtisztelendő Püspök úr, megjöttünk! Hahó, itthon vannak? Meghoztam László királyt.

Az ormótlan és tagolatlan homlokzatú, átellenben terpeszkedő hotelből dévaj női kacaj száll, a vár szeg-letéből unottan nyugtázza egy megszobort vaskakas. Testvér szomorúan indul a kocsihoz, érzi, Szent Lászlónak igaza van a mise dolgában. Milyen szép lett volna, ha virágcsokrokkal, ének- és harangszóval várják. Ő tehet róla, neki kellett volna ezt így szerveznie?

- Felség, ide ma nem jutunk be.

- Hol éccakázunk akkor, fiam?

- Felkeressük Juh nénit. Úgy hírlik, nagyon jól főz! Az urának pedig lesz bora, biztosan megszomjazott Felséged.

- Hát ami azt illeti, az én időmben ennyi ájtatossághoz több bor járt. Lezüllött a népem, szilvóriummal jöttek bor helyett. Nem is tudnám, mit kéne ma tennem? Az Úr kegyelme, hogy a közbenjárással le van tudva a föladatom.

A motor bőg, de a terepjáró nem mozdul.

- Mi az?

- Nem értem, sebességbe tettem.

- Éhes vagyok fiam, induljunk.

- Nem megy Felség, valami történt.

- Közbenjárjak?

- Még ne! Ne pazarolja Felséged a Fennebbvaló bizalmát.

Testvér kiszáll, fejét elönti a vér, de jó volna valami igazán csúnyát mondani egyszer az életben neki is.

- Megbilincseltek bennünket Felség.

- Engem ugyan nem!

- A kocsit.

- Mondtam, hogy lóval jöjjünk.

- Felség! Segítene kegyelmed?

- Mit tegyek. Pazaroljak?

- Ne, azt ne! Öltsön inkább testet.

- Jó. Csak szedjél ki a mackóból. Király vagyok, nem szabaduló művész. Ugye így mondjátok arra az el-meháborodottra, aki szabad ember létére bezárja magát, hogy aztán nagy üggyel-bajjal ott tartson, ahol kezdte?

- Így mondjuk Felség. Ha mindjárt nem is szabadulóművész, de elmeháborodott ma mindenki. Jelszavak-kal, kódokkal, távirányítókkal veszi körbe magát, aztán csodálkozik, ha egy szép napon elfelejti a jelszót, nem kap kódot és nem működik a távirányítója.

- És akkor mi lesz vele?

- Nem tud kijönni vagy bemenni. Pedig van lába, csak hiába. Vagy nem tud fizetni, lakni, enni, élni.

A kulcs elfordult a mackóban, Testvér kezébe vette a bíbor bársony tarsolyt és letette a bazilika lépcsőjé-re. Majd hátat fordított, kis terpeszbe helyezkedett, mint aki hosszabb őrt állásra rendezkedik be és egy rosariumba fogott.

Nemsokára éktelen lárma verte föl az ódon negyedet, mindenfelől hanyatt-homlok menekülő emberek kiabáltak, a távolból erősödő szirénázás hallatszott.

A kocsma ajtaját lélekszakadva lökte be Padlóváza, beállt szokásos helyére a sarokba, majd leintette a focis hőbörgést.

- Ma mindenki nekem fizet! -rikkantotta. Mert itt a világvége!

- Nincs több fröccs, menj aludni. - szólt a csapos és intett egy kétméteres drukkernak, aki hobbyjának hódolt békésen a hosszú faasztalon; egy törzsvendég méregdrága óráját javította, halászlés mélytányér-ba dobálva az alkatrészeket.

A drukker felemelkedett, kopasz fejét lehajtotta a boltív alatt, benyúlt a sarokba Padlóvázáért, meg-emelte barátságosan, hogy lábai néhány centire bokáztak a talaj fölött, akár az akasztott emberé, és kisétált vele a szabadtéri söntésbe, amelyet zenekari ároknak hívnak, s ahol az erősebben parázslók szoktak álldogálni a mellmagasságban futó utcaszegélyre állított poharaik mellett. Háromszáz esztendeje kocsma ez, a teret körülötte feltöltötték az aktuális korrupciók, a kocsma bejárata azonban mérnöki és metafizikai tachimetrikus pont maradt, amely nélkül nem lehet a városban tisztességesen tájékozódni.

- Itt a feltámadás! Értitek? Tényleg van olyan, láttam! - kiabált magából kikelve Padlóváza, mire két kis-fröccsöt rendeltek neki, hogy tihuljon.

- A parázslók a bentieknél nagyobb érdeklődést mutattak, mindannyiukon átfutott, hogyha igaz a hír, ők már nem halnak meg soha. Buborék vitte a szót:

- Mi van? Ki támadt föl már megint? Húsvét elmúlt, te!

- Szent László király! A nagytemplomból! Itt jött a patika előtt és mély hangon bömbölt abból a nagy bu-sa arany fejéből. Valami kulcsokat keresett.

- Kisfiam, ma nincs több fröccs, mars haza, itt komoly dolgokról beszélgettünk.

- Ha mondom! Mikor hazudtam én nektek?

A nagy röhögést száguldó mentő vijjogása nyomta el.

- Front van. Biztos infarktus, akkor rohannak ennyire. - legyintett a nyugalmazott színigazgató, aki az események hatására újságot is elfelejtett venni Vakolattól, az újságokat mindig falhoz lapultan áruló hírlapostól.

- Nem a front! Gulu szemeit az alkohol hatására lassan és bánatosan forgatta Padlóváza, beleszédült és megkapaszkodott a zenekari árok vaskorlátjában. A király az! Megrémültek tőle, ahogy én is.

Tisztán szódát rendelt, borszagúan nem állhat Szent Péter elé. Nagyanyja sose evett vagy ivott, és neki sem volt szabad, templomozás előtt.

A nagy arany fej méltóságteljesen pillantott körbe a vár előtt, majd kegyesen átnyújtotta a kulcsokat Testvérnek.

- Nesze, én nem tudok ezzel bajlódni.

- Mi történt velük Felség? Hallottam az éktelen szirénázást, ami imádságban ért. Kértem a Jóistent, ne hagyjon már megszégyenülni itt bennünket!

- Múló rosszullét, ne félj, nem haltak meg. Még nem. Előbb be kell teljesítsék az Úr szándékát.

- Ezért volt a kerékbilincs?

- Mi másért? Ők így juthattak el a felismerésre. Van, akinek elég a hite, másnak jel kell, hogy elkerülhesse a végromlását.

- Hát ezt a jelet aligha felejtik éltük végéig. Hogy félre fogják ezt holnap magyarázni a sajtóban, az inter-neten milliók fogják egymást győzködni és hülyézni. Még a nevedet is nick névvé fogják alacsonyítani, Felség! Kellett ez?

- Te kérted a segítségemet.

- Háá, ejsze igen, de kicsivel tapintatosabban jobb lett volna. Ha nem tudják meg, úgy.

- Titokban térjek tán vissza, mint a tolvaj? Nem lopni, rendet rakni jöttem én a fejekben. S ugyanezért mentem haza, Erdélybe is, veled. Amit idáig megmutattál, abból nekem az következik, már az is jó, ha beszélnek rólam. Hogy mit, az most mellékes. Messze lakik az a Juh néni?

-Felséges úr, mielőtt elindulnánk, vissza kellene térnie az ereklyetartóba. Elég volt a mának a maga baja.

Juh néniék háza a belváros szélén állott, régi idők polgári nyugalmát árasztotta a belépőre. Az ura, Gyuri bácsi hitte is, nem is az apró csontban a nagy király jelenlétét. Ráadásul, pont aznap, nem tekert át a hídon a kocsmába, így a friss híreket sem hallotta. Szent Lászlót az anyósülésről Juh néni kezébe adta Testvér, ott várakozott, amíg Gyuri bácsival becipelték az üres mackót az udvari műhelybe. Egy félreeső sarokba tolták, s bicikliket támasztottak eléje, ami igen megnyugtatta Szent Lászlót, hisz vélhetően nem fogják oda megint bézárni. Aztán felvitték a házba, a verandán Testvér rövid fohászt mondott és szokás szerint megkérdezte a háziakat, hogy befogadják-e Szent Lászlót? Egy kisfiú szaladt elő nagy géppisztollyal ratatázva, katonához méltón köszöntve a lovagkirályt, úgy visította, hogy befogadjuk. Az ebédlőben már vacsorára terítettek, Juh néni damaszt miliőt tett az asztal közepére, arra állította Szent Lászlót, aki az illatok hatására ismét testet akart ölteni. Nem értette Testvért, aki kézzel-lábbal jelzett neki, hogy nem kell a háziakat halálra rémíteni, maradjon a helyén, különben is, nemcsak kenyérrel él az ember.

A Testvér torkán egy falat se ment le, a bort se kívánta. Különben is el kellett még vinnie a kocsit a szállásra, külvárosi kiserdőben lapuló, szebb napokat látott fogadóba, ahol nagymamaság felé közelgő, durva szavaikat ájtatos mondatokra váltó szakácsnék az ő áldását várva cserélgették egymás közt azt a rózsaszínű dínókkal díszített cipellőt, melyet a tulajdonos hozott tengerentúli utazásról, s melyben köny-nyed mozdulatokat gyakorolhattak az eljövendő búcsúra, magukat jól karbantartottnak s halálig remélt új szerelemre alkalmasnak gondolva. Juh néni zavarában azt kérdezte, mivel kínálhatná hát akkor, mire Testvér csak annyit felelt: jó szóval.

Azután mesélésbe fogott, hogy s mint jöttek le az esztenákról, amerre csak elhaladt Szent László király-lyal.

Bözödnél meg kellett állítani a menetet, mert a hegyről hanyatt homlok ereszkedő, integető emberek kiáltását hallották. A kutyák értek elébb oda, Testvér egyből szelídíteni próbálta a falkavezért, de csupán egy csokoládé akadt a kezébe, azt dugdosta ki a résnyire nyitott ajtón, mire dühödt nyálfröcsögés csa-pódott be.

- Csak vártunk, igaz Felség? Hátrébb, a szekereken kuporogtak a bözödalfalviak s a szénavillával próbál-tak hessegetni. Addigra ért oda öreg Ábris a fiaival. Adott húsz lejt és annyit mondott, szerette volna tiszteletét tenni Szent László király előtt.

- Így igaz! S a pénzét hová tetted fiam?

- Öreg Ábris meghajolt, amikor elmondtam neki, hogy itt van az autóban Szent László király. - hatódott meg Testvér. Kértem, jöjjön el a misére, de az öreg indult vissza a juhaihoz. Keresztet vetett, azzal kalap-ját hátratolván, orrát a hátsó ablaküvegre nyomta, úgy kérdezte, hol a király?

- Miért nem engedtél ki? - dörögte László.

- Felség, a mise miatt, késében voltunk. De adtam öreg Ábrisnak egy füzetet, ami az utunkról szól.

- Mire megy az vele? Mondott valamit?

- Hát csak annyit, hogy olvasni nem tud, de legalább találkozott Szent Lászlóval.

Juh néni lehajtott fővel hallgatta a csodás történetet, Gyuri bácsi merengve, a demizson dugóját ker-gette körbe-körbe maga előtt az asztalon. Csendben voltak, a kikészített vacsorára elkezdtek jönni a le-gyek.

- Ha csak akkora hitetek lesz, mint a mustármag, hegyeket tudtok megmozdítani. - szólt Testvér, majd fogadott egy frissen érkezett sms-t. - Mennem kell, vigyázzanak magukra, Szent László hite és ereje szálljon e hajlékra s minden betérőre.

Juh néni óvatosan felemelte és kivette az ereklyét a bársony tarsolyból, majd az asztal közepére állítot-ta. Leült és nézegette, megfogni puszta kézzel nemigen akarta az aranyozott kincset. Csendben imát mondott s kérte Szent Lászlót, nézne már le keményebben ide. Furcsa érzések kerítették hatalmába.

A hallon keresztülszűrődött a klozet súgása, ablakszárny csapódása és egy elégedett sóhaj. Gyuri bácsi visszajött, leült az ebédlőben, farkasszemet nézett Szent Lászlóval és kihúzta a demizson dugóját.

- Hát akkor mi se eszünk?

- Megmelegítsem? -állt fel Juh néni.

- Hát mégis mit gondoltál, lelkem? Reggel ettem utoljára. A kölyök látta Szent Lászlót, mielőtt sunyni ment? Le kellett volna fényképezni vele.

A pörkölt szaftját mohón itta fel a darástészta, az uborkás üveget Gyuri bácsi odébb tette, mert épp ta-karta Szent Lászlót. Gyomorkorgást hallott, értetlenül kereste szemével Juh nénit.

- Te se ettél? Egész nap se?

Ekkor az udvarról zörgés hallatszott, összekoccantak a kutyatányérok, Juh néni most a cicát hívta va-csorázni az öreg körtefák alól.

Gyuri bácsi megnyomkodta saját hasát, mintha orvos volna, pont úgy. Biztos volt benne, az ő gyomra nem korgott. Az udvaron sötét lett és csend. Csak a rózsaloncra vetődött ki a hálószobai olvasólámpa fénye, Juh néni és a kölyök álmukban Szent László mögött lovagoltak, Juh néni sudár menyecskének, a kölyök hatalmas erejű vitéznek látta magát, kit László meghívott udvarába apródnak s édesanyjával a beavatási szertartásra tartanak.

Sokféle fogadalmat tud az ember kitalálni magának, ami mind arra való, hogy megszegje, lelkifurdalása támadjon s rászorítsa magát az önnevelésre. Ha nem szegné meg, ha meg tudná állni, nem kellene fogadkozni s az önnevelésből semmi se lenne. Így hát Gyuri bácsi nyugodtan törte meg felező diétáját, amit egy kövér paptól hallott. Állítólag mindig pont fele annyit szabad csak enni, mint amennyit egyébként befalna az ember. Hétköznapi, áldás nélküli pogányböjt ez, mindenféle szakralitás nélkül, nincs benne felajánlás, lemondás valakiért vagy valamiért, csak gyomorfájás, feszültség, és reménykedés lassú apadásban, könnyebbedésben.

Gyuri bácsi bármire megesküdött volna, hogy amikor a mosogatóba tette tányérját és az eszcájgot, a háta mögött valaki azt mondta: nono. Nagyon régen volt szüksége arra, hogy ellenőrizze, mennyit ivott. Évtizedekkel korábban, húsvét tájékán történt, hogy bohém társaságból hazatérve a konyhaasztalon hatalmas dobozban száz plüssnyulat látott. Rögvest le is dőlt, majdnem lekéste az ágyat, mert alighogy belefeküdt, az már indult is. Hanem másnap reggel a doboznyi nyúl ugyanúgy ott volt, a nagynénje szül-te őket színes kelmékből, csipkékből, cérnákból és erdei leleményekből, ő küldte fel vidékről eladásra, munkahelyen kollégáknak, barátoknak, gyerekeknek. Gyuri bácsi azóta nem tudja, mikor elég a borból.

Hárman maradtak az ebédlőben, Szent László, Gyuri bácsi és a demizson. Egy árpádházi szent, a ma-gyar történelem maga volt ott a hatalmas diófa asztalon. Milyen igazságtalan is a világ, hogy nem tudjuk, valójában mi történt, miután történelmet lehetetlenség tanulni, csak történetírást. A jövő isteni tabu, csak azt az időt látjuk be, amiben élünk, s azt se egészen, mert a kicsikorra nem emlékezhetünk, elmondásból ismerhetjük csupán, így aztán valami meséhez hasonló képet őrizgetünk, dédelgetünk, az elmesélt kicsi önmagunk akarunk lenni s igazságtalanul gyerekeinkben is azt keressük, miközben tán magunk sem voltunk soha azok, és csalódunk, gyanakvással figyelünk, mikor egészen más jön szembe, valami, amit idegennek gondolunk, pedig ugyanaz az emmauszi szerencsétlenség, a felismerésre való képtelenség és a fel nem ismerésből fakadó önsajnálat az is. Mire pedig öreg fejjel végig gondolhatnánk, mit is kellene tennünk, addigra csak a régebbi, elvétett dolgok bújnak elő a lelkiismeret-furdalás ódonillatú, dohos tabernákulumából, és mi az ajtó zavaró nyikorgására fogjuk türelmetlenségünket és alkalmatlanságunkat, melyekből magunk semmit sem tudunk már felhasználni, akik pedig még okulhatnának belőle, azoknak érdektelen, éppen mert nekik is saját önsajnálatuk a fontos, abban remélik önnön megváltásukat, nem veszik észre Emmauszot, ami pedig mi, előbbre járók vagyunk, mert én bennetek vagyok s ti énbennem. Mert mindannyiunk emmausza az előttünk menetelők valósága, az ő menetelésük valósága.

Nincsenek közös tulajdonságok az emberi sorsokban. A tragédia éppen az, hogy azt hisszük, vannak, mert ott is csak a külsőségekre, a sors megnyilvánulásokra figyelünk és nem arra, hányféle szivárvány formájában emelnek a hasonlónak vélt szenvedések hidat az emmauszi felismerés felé.

A közös sors hamis képzete pusztító, mert vígasztal és megmenekít a szembenézés, önelemzés hatal-mas munkájától, látszólagos felmentést ad. Saját sorsunktól való félelmünkben atomként féltjük nemze-tünk molekuláját is, nem vesszük észre, hogy csak egymás szenvedéseiből és felismeréseiből építkezhe-tünk, hogy mindannyian egyszerre vagyunk felismerésre képtelenek és emmauszi hídverők, és időbeli eltolódás sincs föltétlen a két szerep között. Egyszerre lehetünk értők és értetlenek. A korban előre ha-ladva a feleslegessé válás érzéséből, ami maga az átvezetés, végképp nem lehet semmi hasznunk, mert mire feldolgozhatnánk, már nem vagyunk itt. Marad tehát egy igen rövidke idő elmesélt eszmélésünk és kielemezhetetlen érkezésünk között, amikor a Teremtő szándékát valóra válthatnánk, de az önmegvaló-sítás nagy csalása és hazugsága ekkor lel bennünk prédára és nem engedi a gyermeki rácsodálkozás és a felnőtt ember szabadságvágya természetes elegyét érvényre jutni, amely az erőlködés nélküli alázat és a saját képmásra teremtés kegyelmének receptje, és odaát beváltható. Már nem kötnek a korai elvárások, a temetőt viszont még mindig idegenként, kivül állóként járjuk és nem érzünk benne semmi otthonosságot, semmit, amit el tudnánk fogadni belőle és nem is félünk még annyira a haláltól. Ekkor vagyunk valamennyire magunk, ekkor tehetünk valamit másokért, nemzetért, világért. A kegyelem az, ha tehetünk, s a kereszthordozás, hogyha nem.

Könnyű volt neked László király, mert úgy születtél, hogy a kegyelmed volt egyben a kereszted is. Nem volt kérdés, akarod-e, teheted-e vagy sem, törvényeid gránitként álltak önmagukban, erejük nem attól függött, kik, honnan, miként ítélik meg.

- Isten-Isten, Nagyuram! Gyuri bácsi Szent László felé emelte poharát és fenékig itta. Majd gondolt egyet és megterített a királynak. Poharat is tett elébe, s bort. Így ült; asztal közepén az ereklyetartó, előtte az étel, talpas pohárban csillogó bor. Eloltotta az ebédlő hatalmas, szitakötőmintás ólomüveg lámpáját, gyertyát gyújtott és imához készülődött.

- Idvezlégy kegyes Szent László kerál, Magyarországnak édes oltalma. - suttogta az ősi rigmust.

- Ej, de el van itt minden cseszerintve Nagyuram, úgy kellenél ide, mint egy falat kenyér. -szólt Gyuri bácsi az áhitat múltával.

- Csípős paprikája van-e kendnek?

- Hogyne, kalocsai, ha megfelel.

- Sose gondoltam, hogy egyszer még hasznát veszem a kalocsai püspökség alapításomnak. A papok ho-nosították meg ott is a paprikát, mikor hazatértek a spanyolhoni máglyázásból. Mondd csak fiam, ugye a feleséged ez a birkaszőrhajú asszony, a Juh néni?

- Igen, Nagyuram.

- Szerencsés ember vagy, igen jól főz. Testvérnek igaza volt, ő biztos rosszabbul járt ma. De hát nem kergettük... Jó a borod is. Az honnan van?

- Balatoni, az északi oldalról.

- No, akkor azt is jól tettem, hogy a zirci apátot Guden figyelmébe ajánlottam, mikor a Bakonyban keres-te élete értelmét s a szarvasokat. Guden vitézem indította útjukra apáti áldással a konverzusokat, akik Franciahonból behozták az első igazán jól termő vesszőket. Két évig kellett nélkülöznöm Gudent, mert odaragadt a kolostor balatoni birtokain a fráterekkel szőlőt telepíteni. Mint később visszahallottam, né-hány szerzetes a fogadalmát is megszegte, mert a nagy buzgalomban a bor is jól fogyott és Guden a menyecskézés fortélyait egészen nyíltan gyakorolta. Ahogy az elején apáti áldással indult a munka, a végére apáti szitok sarkantyúzta Guden lovát vissza, Somogyvárra. De a szőlő megmaradt! Gudennak megbocsátott az Úr, hisz tőle kapta nagy természetét, az apát viszont elkárhozott, mert nem fizette ki a szőlőmunkások bérét. Ugye te mindig kifizeted a más munkáját fiam? Mert ezt veszik a legszigorúbban minálunk.

- Ki, sőt, többet is, ha rászolgáltak. Hanem azt tudod-e Nagyuram, hogy néped zsákutcában vergődik?

- Tessék kitörni. Senki helyett nem fogja a kardot Szent Mihály.

- Jaj, nem úgy van az manapság. Nincsenek kardok, szerződések vannak, s bennünket örökké becsapnak.

- Tudom. Megérdemlitek.

- Miért? Mit vétettünk? Néped rengeteget dolgozik, mégse jut ötről hatra, s a letört lélek tizedel ben-nünket.

- Most az volna a legfontosabb, hogy visszaadjátok az önmagatokba és egymásba vetett hitet. Ennek hiányában eluralkodik rajtatok a pusztító cinizmus. Ne akarjatok mindig szalonképesek lenni kifelé és befelé.

- Hogy jön ez ide?

- Úgy, hogy a szalonképes mindig arról nem beszél, ami számára a legégetőbb probléma. Így azután esélye sincsen arra, hogy azt valaki segítsen neki megoldani.

- Nagyuram! Te tudod tán, melyek a mi legnagyobb gondjaink?

- Amíg akad néhány hozzám imádkozó a Kárpátok gyűrűjében, addig tudom. Fiam, bennünket is pontoz-nak. Akihez nem imádkoznak elegen, veszít a közbenjáró erejéből. A küszködés nem ér véget a halállal. Mindig jönnek újabbak, akiknek más és más a fontos, mint legutóbb is közösségünk egyik új tagjának, Salkaházi Sárának.

Erre már Gyuri bácsi föltápászkodott s a pincébe indult demizsont buktatni. Csak a hall egyik díszpárnáján szundikáló macska nyitotta tágra világító szemeit értetlenkedve, amikor észrevette gazdája ökölbe szorult kezét. Félt, hogy rá haragszik a párna miatt.

- Senki sincs itt megfizetve Nagyuram, úgyis az a baj. S bennünket nem vígasztal, ha elkárhoznak azok, akik miatt nyomorgunk. - szuszogott vissza a hegy levével Gyuri bácsi.

Fényesen kacagott Szent László. - Hát mentsétek meg a lelküket!

- Nagyuram, itt senki se akarná a kizsákmányolója lelkét megmenteni. Sokkal inkább a pokolra kívánja.

- Hát épp erről beszélek kendnek! Mire valók a törvényeim? Aki szabad, és a munkát nem fizeti meg értékén, az lop. Ha pedig a rabszolga nem végzi el a munkáját tisztességesen, a gazdáját lopja meg. Világosan megmondottam nektek, hogy a tolvaj szabadot fel kell akasztani, a rabszolgának pedig levágni az orrát. Ha pedig a templomba menekülnek, akkor a szabad tolvaj legyen az egyház rabszolgája, ha rabszolga a tolvaj, akkor adják vissza gazdájának.

- Ki menekül ma templomba, Nagyjóuram?

- Tudom, ma a vallásosság helyett a vagyon az emberek lelki igénye és hamis támasza, a remélt bizton-ság templomaként tisztelitek a bankot, a tőzsdét, a különféle pénzes csavargásokat, ezért oda menekül-tök. Ott aztán aki szabad, rabszolgává lesz, aki rabszolgaként keresi ott a szabadulását, rosszabb szolga-ságba jut. Törvényem nem is juthat érvényre, mert a pénz rabszolgájává lettek szenvedései nem gyűjte-nek kincseket a lelkekben, megfulladnak, akasztófa helyett az örökös elégedetlenség nyughatatlanságán.

- Nagyuram, ma egy miniszter vagy egy vállalkozó sem szabad, hát akkor az, aki nekik dolgozik?

Óriási csattanás remegtette meg a házat, a bor is meglódult a pohárban, a gyertya meg elaludt az ablakon hirtelen betódult széllökéstől. A sötétségben félelmesen hasított végig az ebédlőn a kék fény, nyomában a súgó esőzés hangjával megérkezett az év első zivatara. A villanyóra nagyot kattant és kialudt a rózsákban való éjjeli gyönyörködés szolgálatába állított kerti lámpa. Gyuri bácsi ki szerette volna tenni az addigra ablakdeszkára költözött és hajnali lopakodáshoz készülődő macskát, de eszébe jutott Juh néni várható kárálása ez ügyben és inkább halkan becsukta az ablakot. Gyufa után kotorászott az almárium fiókjában, de lábával felrúgott egy régimódi szódásüveget, amilyeneket gyűjt, s ami aztán kiakadt kallantyúja okán spriccelve görgött a kövezeten a becsapódásig. Fordulatonként verette hol Gyuri bácsit, hol Szent Lászlót, hol a kegyelmet kapott macskát, aki emiatt rémületében a hallba szaladt és a dédi hímezte díszpárnába mélyesztette körmeit. Hiába, idővel minden jótett elnyeri méltó büntetését.

- Az Isten ba.... ! - harapta el a mondatot Gyuri bácsi, vendége miatt is.

- Szégyellje magát kend, pont azt szidja, aki még segíthet rajtunk?!- dohogta Szent László. - Tudod- e fiam, hol tartja Juh néni a fölmosó rongyot?

Gyuri bácsi szótlanul botorkált a hallon át, de a macskában megbotlott és előre esett, magával rántva telefonzsinórt, függönybojtot. Na ekkor tényleg káromkodott végre egyet, azt se bánta, ha nem segít, aki egyedül segíthetne. De ugyan mit is segíthetne most? Úgyis neki kell rendet raknia. Olyan messzinek tűnt a nyugodt fröccsözés folytathatósága, hogy egy pillanatra még az is felmerült, le kellene feküdni, hisz nemsokára világosodik. Visszanézett az ebédlőbe s elgondolkodott, nem illene-e reggelig letakarni László királyt a bársony tarsollyal? A mosogatóba tette az edényeket, feltörölt, a macskát kikergette a padlásfeljáróba és kezébe vette a tarsolyt, széthúzta a száját, rá akarta húzni a kincsre, amikor dörge-delmes öblösség vágta át az éjjeli, halkra fogott cselekvések fonalát: -Fiam, tudod-e mit mondott a mi Nagyasszonyunk Szent Fiának a kánai mennyegzőn?

Gyuri bácsi elgondolkodott, de hirtelenjében nem tudta a választ. Nagy szomorúság ülte meg a viharos éjjelt, végül Szent László maga megfelelt.

- Fiam, nincs boruk! Ezt mondta Mária.

- Ó Nagyuram, ne nehezteljen, már hogyne volna. Egy hektó is akad a pincében! Azzal töltött mindkettő-jüknek s megértette, hogy itt most a királyi udvar etikettje szerint kell eljárni, a napnak akkor lesz vége, amikor Szent László elunja a szárnyalást.

- A szabadságnál és szolgaságnál tartottunk. - borúskodott a király. - Nincs közöttetek egyetlen szabad ember se?

- Attól tartok Nagyuram, nincsen. A szabadság függetlenség is, de itt csak alárendeltségek vannak, s aki a sor végén áll, kit is rúghatna seggbe? Lova nincs, az autó pedig igen sokba kerül, arra mindenki vigyáz, de soknak az sincs, így hát isznak és szétzilálnak.

- De gazdagok csak akadnak?

- Azok vannak szép számmal, de nem önellátók úgy, mint a te idődben, Nagyuram. Elvették rég a magá-ban állás lehetőségét. Egymás disznóságaitól függenek, egyik se tud meglenni a másik hazugsága nélkül. Láncra vannak fűzve, mint a gyöngyök, együtt tartja őket a közös érdekszál. Ezért a méltatlanná váltakat is a füzéren kell tartani, a szakadást mindenáron megakadályozandó. Esély sincsen a gazdagok megtéré-sére és bármiféle áldozatvállalásukra. Még a látszólag legfelül állók is csak egy adott mértékig tehetnek az országért, a kultúránkért. Ha a mértéket elvétenék, a szálat rögvest elvágnák.

- Kik szabják azt a mértéket?

- A láthatatlanok, Nagyuram. Kizsákmányolják a gondolatainkat is.

- Inkább ott van a hiba, hogy önmagatokat zsákmányoljátok ki azzal, hogy nem éltek helyesen az erőtök-kel és a képességeitekkel. Először saját magatokat lopjátok meg e mulasztással, azután ez ad lehetőséget az idegen tolvajnak is. Az ezerféle kötöttséget nyakatokba aggató társadalmi kifosztást ti szavazzátok meg. Szolgalelkűekké váltatok, ezért nem tud a tehetős sem megállni a maga lábán. Féltek a saját véleményetektől, csak az számít, ki mit szól hozzá és nem az, hogy elkergessétek a nem közétek valót.

- Jaj drága Nagyuram, ma még abban sincs egyetértés, hogy ki nem való közénk! Ki dönthetné azt el? Ha valaki ezzel próbálkozik, rettenetes történelmi példákkal előhozakodva rögtön letámadják, hogy kire-kesztő. Nem lehet megfogalmazni a nemzethez tartozás ismérveit, mert azonnal előkerülnek, akik a ma-guk sajátos módján értelmezik a nemzetet. Olyanok ők, mint a maga módján hívő ember, aki nem fogadja el egyetlen egyház tanítását, törvényét sem, a maga építette morálhoz hasonul és addig relativizálja saját szellemét és cselekedeteit, míg végül nincs mihez viszonyítania. Szerintük a rossznak nincs is valóságos, csupán szubjektív léte. Ezért azután irritálja őket a másik kapaszkodója, dühösen acsarognak arra, akinek a fejében akad még valamennyi a régi rendből, mert az saját spirituális hontalanságuknak mutat tükröt. A sok hontalan azután egymás agyon relativizált moráljához igazodik és kialakul egy másféle közösség, egy külső látszatnemzet, amely a közös történelmünk és kultúránk szokatlan és igazságtalan értékelésére szövetkezik, kénye-kedve szerint hagy ki belőle, illetve hangsúlyoz túl számára kedves részeket, s ha ez nem tetszik a népnek, akkor kikéri magának, mert úgy érzi, az őt kizárja valamiből.

- Ti régiek, akik ezt észre veszitek, össze tudtok-e fogni?

- Nem tudunk, Nagyuram, mert ez az ördögi játszma személyes önállóság érzeteket generál mindkét oldalon és ezáltal nálunk nagyobb, ellenőrizhetetlen erők hatalma alá kerülünk.

- Miféle erők alá?

- Sátáni erők alá, amelyek elsőrendű célkitűzése elhitetni, hogy nincs is gonosz, nincs ki ellen védekezni és ez a fölfogás egyrészt elkényelmesít bennünket, másrészt azt sugalmazza, hogyha nincs gonosz, akkor azok a bajok, melyek bennünket gyötörnek, voltaképp tőlünk származnak és csak rajtunk áll, hogy orvo-soljuk-e őket.

- De ebben az esetben nincs szükségetek az Istenre se. -morogta László király. Tölts még, fiam!

- Hát épp azt akarják, hogy ne legyen szükség, ezért hadoválnak folyamatosan az egyéni szabadságról, a társadalmak szabadságáról, amelyet demokráciának hívnak, miközben ezen lózungok alatt minden szép-séget és harmóniát kilúgoznak, ami az embert az Istenhez kötheti. Emberi szabadságjogokat szajkóznak, miközben ezen szabadságjogokkal való korlátlan visszaélés szabadságával taszítanak bennünket nyo-morba.

- Engem, mint lovag királyt, szinte istenként tiszteltetek, ezért éjszakáimat imában s vezeklésben töltöt-tem, hogy ne akarjak véletlenül se az Úr fölé kerekedni, ma viszont boldog-boldogtalan elvárná, hogy istenítsék.

Megérdemlitek a sorsotokat. A valódi szabadság csak az lehet, amelyben az ember fölismeri és végre-hajtja azt, amire megszületett, de nem akarja eldönteni, hogy a másik mire született. Az Isten akaratát keresi önmaga helyett.

- Nagyuram! Ma már nem hinni, hanem tudni akarnak az emberek, s ebből jön minden baj. Saját, benső világunkból jövő tudást keresünk és külső normáknak nem akarjuk magunkat alávetni. Saját tapasztala-tainkra és élményeinkre támaszkodunk, kerüljük az olyan tudást, amelyik örökérvényűnek tartott szabá-lyokban, tanításokban rejlik.

- Az a kisebb baj, hogy kevesen hisztek az Istenben, a nagyobb baj, hogy sokan, még a hívők közül is, nem hiszitek a sátán létezését. Pedig ő odaát is munkál, lásd, engem is rávett arra, hogy idejöjjek. Azok, akik miattam összegyűltek a templomokban, nem mentek volna oda, ha csak az Úr miatt hívják őket. Érdekesebbé váltam tehát, fölébe kerekedtem Istennek az emberek szívében. Elkövettem a hibát, amit éltemben soha. Nincs vége, fiam, soha sincs vége a küzdelemnek, odaát nálunk sem. Feladatunk éppúgy végtelen, mint az alkotott világ. Csak nálunk már pihenés sincsen, hisz anyag sincs. Aki üdvözült, örök munkára vágyik és soha nem fárad el. Jutalma éppen az, hogy a teremtés részévé vált és az Úr segédje lehet a földön lévő lelkek mentésében.

- És az elkárhozottak?

- Örök tétlenségre vannak ítélve, sem jót, sem rosszat többé nem tehetnek. A pokol az örök semmitte-vés, de a lélek nem kapja meg a tettvágytól szabadulást soha.

Talán nincs is csendesebb szakasza az éjjelnek, mint a hajnalodás előtti. Aki együtt tölti éjjelét a hold-dal, ilyenkor bölcsebbnek érezheti magát és jól végzett munka utáni fáradsághoz mérhető a testi erőtlenedése, mely elindítja ugyan az ágy felé, azonban az élményekkel zsúfolt lélek nem hagyja nyu-godni. Kínos vergődés, izzadás, százszor átgondolt gondolatok újra gondolása a holdember legnagyobb keresztje, mégis hagyja magát elcsábítani a holdtól, amely kalandot sejtető könnyelmű nőhöz hasonla-tos, aki mindennap másképp cicomázza fel magát, mégse változik és nem is unják meg soha.

Gyuri bácsi nem takarta le Lászlót, csak szépen kisimította az asztalon a bársony tarsolyt, kétágú arany zsinórjából keresztet formázott, mielőtt eloltotta az időközben visszajött villanyt, majd az ismerős búto-rok sarkait, ajtófélfát és falkiszögelléseket érintve eltapogatózott az ágyig, miközben azon fogadkozott, hogy hold őnagyságát kordában tartja ezentúl. Fáradt ő már az egész éjszakás szerelemre.

Juh néni kacatolására ébredt apa és fia. A kölyök átmászott Gyuri bácsi ágyára és odabújva kérdezte, anya haragszik? A konyhából ingerült edénycsörömpölés, kredenc ajtók csapkodása hallatszott. Föltá-pászkodtak, hogy megnézzék, mi történt.

- Legalább a poharakat és a demizsont kiöblíthetted volna. Miért kellett kétszer vacsoráznod? S ha már kétszer ettél, miért nem volt jó ugyanaz a tányér és eszcájg? Miért kell egy este több poharat is bepiszkí-tanod?

Gyuri bácsi nagyon elnyűttnek érezte magát a vitához. Így csak legyintett. - Evett László, jó étvággyal és mindent megbeszéltünk.

Juh néni egyszerre nézet bosszúsan és anyáskodva. Nem elég a kölyökkel a reggeli mosakodásért, öl-tözködésért, készülődésért vívott közelharc, most még ez is. Dehogy van neki türelme végighallgatni az újabb hülyeségeket, majd…, talán este.

- Miért nem tetted bele az ereklyét a tarsolyba? Egyáltalán miért maradt így este óta? Én visszatettem, miért kellett kivenned?

- Nem tetted vissza lelkem, csak itt hagytál bennünket. Én hozzá sem értem. El se köszöntél tőle.

Erre Juh néni az ebédlőbe hívta a kölyköt. –Látod, kisfiam, ebben az ereklyetartóban a mi második leg-nagyobb királyunk egy kicsiny csontja van, jegyezd meg jól, hogy egyszer érinthetted. Most vissza visszük a kincstárba.

Gyors ima és fényképezkedés következett. Később, ezen a képen Gyuri bácsit sokan a kölyök nagyap-jának nézték.
A kredenc oldalán egy bárgyú rongybaba lógott, akinek feje pirospozsgás, dundi alpesi tehenészlány-hoz hasonlított, teste óriás puffancsra volt tömve zacskókkal és nejlonszatyrokkal. A fenekén egy zipzár volt, ott lehetett a tölteléket válogatásra kihúzni. Innen választott Juh néni egy vászonszatyrot, Szent Lászlót mégsem illik reklámszatyorba tenni.

A kapuból még visszaintettek, a kölyök anyja keze helyett a szatyorba kapaszkodott.

George Sun

Zürichi magyar SAJTÓNYILATKOZAT

2011-11-01T11:31:00.000+01:00

A Zürichi Magyar Egyesület 2011. október 28-án megtartott közgyűlésén foglalkozott a Wittner Máriát ért, minősíthetetlen jelzőkkel való támadásokkal, melyeket Dániel Péter ügyvéd az elektrónikus média útján hozott nyilvánosságra. Dániel kijelentései és hazug vádaskodásai nem kizárólag Wittner Mária személyét érintik, hanem az egyetemes magyarságot sértik, amely nemzet súlyos véráldozatot hozott az 1956-os szabadságharcban, majd az utána ellene véghezvitt megtorlások során.

Dániel Péter megnyilvánulásával önmagát minősíti. Egyesületünk, amelynek tagjai között sok az 1956-ban elüldözött honfitársunk, mély felháborodásának ad hangot és reméli, hogy Dániel tettének meglesznek a megfelelő jogi következményei.

kenessei Kenessey Csaba

a Zürichi Magyar Egyesület sajtóreferense

Önpusztítás magyar módra

2011-10-30T11:24:00.000+01:00

Magyarország politikai és társadalmi élete Európában egyedülálló. Nincs ugyanis még egy európai ország, amelyben a függetlenségre és az uniós gazdasági válságtól való eltávolodásra törekvő kormányt az ellenzék úgy vágna, mint Belső-Magyarországon. A társadalom szintén drámai magatartásformát követ, s e kettő együtt előre jelzi a kormányprogram bukását és Magyarország teljes gazdasági csődjét. Ugyanis nem kormányprogramtól függ, hogy Magyarország megújulhat-e vagy sem, hanem attól, hogy az emberek mennyit értenek meg a tiszta szándékból és a hatalomért folyó harcban való üvöltözésből. A jelek szerint nem sokat, mert a magyar társadalom több sebből vérzik, és mert a magyar társadalom évtizedek óta nem ismeri már a haza iránti elkötelezettség fogalmát. A magyar társadalom csak azt tudja, hogy ha a zsebébe nyúlkál a hatalom, de az ellenzék azt mondja, hogy ő bizony nem nyúlna a zsebébe, akkor a magyarországi magyar társadalom azonnal az ellenzékre szavaz. Elvtelen és buta társadalom ez, hiszen egy olyan korszakban, mint amilyenben ma élni vagyunk kénytelenek, a nemzetet csak az egység mentheti meg. Nem egymás elleni egység, hanem a hazáért való összefogás. Amely társadalom pedig ezt nem látja, és nem tudja, az a társadalom megérdemli, hogy szolgasorsra jusson. Hiszen a magyar társadalomról már Zrínyi elmondta tömör és velős, de annál igazabb véleményét: „Jó nép a magyar, ha van kinek engedelmeskednie”…

Mit is értett ezen Zrínyi? Két dolgot. Egyrészt, hogy a magyar – akkor még – katonanépként elöljárói parancsát feltétel nélkül végrehajtotta. Másrészt, hogy a magyar, ha igában tartják, akkor összefog, és közös erővel akarja levetni ráakasztott igáját. Zrínyi e mondatban arra is rávilágít, hogy Ha a magyarnak nincs ellensége, vagy elöljárója, akkor ez a nép egymással küzd, egymás ellen hadakozik. Tompa Mihály sem gondolta ezt másképpen, amikor leírta szomorú sorait:

„A menyasszony meddőségért eped,

Szüle nem zokog holt magzat felett,

A vén lelke örömmel eltelik,

Hogy nem kell élni már sok ideig.

Beszéld el, ah! hogy ... gyalázat reánk!

Nem elég, hogy mint tölgy, kivágatánk:

A kidült fában őrlő szú lakik...

A honfi honfira vádaskodik.

Testvért testvér, apát fiú elad...

Mégis, ne szóljon erről ajakad,

Nehogy ki távol sír e nemzeten:

Megutálni is kénytelen legyen!”

Tompa Mihály is világosan látta a magyar társadalom drámáját, s mintegy látnok, máig előre vetítette a nemzet sorsának alakulását verseiben. Hiszen semmivel sem állunk jobban erkölcsileg, mint Zrínyi vagy Tompa idején. Rosszabbul, ezerszer rosszabbul állunk. Amit ma Magyarországon élünk az a nemzeti végpusztulás előszele. Ugyanis: ha a kommunista söpredék szembefordul a nemzeti kormánnyal, az nem veszély, hiszen az egyre csökkenő tagság és a gyurcsányi osztódás nem volna ellenfél – ha a nemzeti oldal összefogna a nemzet érdekében. Ám, nem fog össze. Az LMP kis pártként nagyokat mond, amivel olyanná válik, mint a legkisebb óvodás, akinek azért nagy hangja van. Azonban a Jobbik és a HÖOK magatartása döbbenetes. A Jobbik politikai „sikerkovácsai” akár az MSZP-vel is összeállnának, hogy a Fidesz ellen tehessenek, a HÖOK pedig az UNESCO-hoz fordul az új oktatási törvény miatt. Őrületes ellentétek, amelyek Magyarországot megsemmisítik. Amit a kommunista csürhének nem sikerült 50 év alatt elérnie, azt most a Jobbik és a HÖOK varázsütésre eléri. Talán súlyosabbnak érzem a problémát azért, mert minden a haza elleni külföldön való panasztételt és hazaárulásnak tartok. Így a HÖOK ebbéli elhatározását is. Ha a már végzett ifjúsági vezetők erre inspirálják a fiatal egyetemistákat, annak politikai háttere van, s ha politikai háttere van, akkor nem állhat más mögötte, mint a kommunista, a HÖOK által a Gyurcsány kormány regnálásakor remeknek ítélt tárgyalópartner, azaz a hilleri minisztérium eszmeisége. Ha felelős HÖOK-vezetők ilyen mélyre süllyednek, és alapvető erkölcsi követelményeket utasítanak el bosszúból és kormányellenes magatartásból, akkor ennek a társulatnak a bűne égbekiáltó – a haza elleni hadjáratban… mert fiatalokat lázítanak a kormány ellen.

Ki kell jelenteni, hogy a magyar kormány a jelenlegi világpolitikai és uniós lehetőségekhez mértem az egyetlen esélye Magyarországnak arra, hogy tovább lépjen, fejlődjön és stabillá váljon. Minden olyan elvárás, amely megvalósíthatatlan, de alkalmas arra, hogy a társadalmat politikai előnyök érdekében a kormány ellen hangolja, a mai helyzetben beláthatatlan veszélyeket rejt magában. A társadalom a különböző politikai és társadalmi szervezetek hazudozásai és ígérgetései alapján semmit nem érzékel abból a nyomásból, amely ma a magyar kormányra, különösen a sokat támadott kormányfőre nehezedik. Ha elolvassuk a törvényjavaslatokat, a megvalósítandó terveket, akkor világosan kitűnik, hogy azok apróbb vagy nagyobb hibái ellenére is az ország javát és megmaradását szolgálják. Akik ezek ellen a törvények és törvénytervezetek ellen akár jobb, akár baloldalon aknamunkát folytatnak, azok nem a haza javát, hanem a haza pusztulását szolgálják.

Teljesen világos ez a szándék akkor, amikor a kormányfő uniós kötelezettségének tesz eleget a nemzeti ünnepen, de ezt nyilvánosan és rendkívül primitív módon, hangulatot keltve a Jobbik felrója a kormányfőnek mind a Parlamentben, mind a minősíthetetlen „56-os megemlékezésen”. Az is világosan látszik, hogy Vona Gábor pártja, pártja politikusainak megnyilvánulásai és általában tapasztalható apolitikus viselkedése csak és kifejezetten annak a társadalmi osztálynak szól, amely a történelem során hol nyilas, hol kommunista volt, de mindig, ész híján birkanyájként követett egy vezért. Súlyos probléma, hogy ez a társaság nemzetközi politikai életben rettenetes bajokat okoz a magyar nemzeti oldalnak, ugyanis a kommunista és liberális söpredék – amely ma a világ vezető hatalma is egyben – fogódzkodót talál a gyűlölködő és esztelenül kimondott szavakban, Jobbikos beszédekben Magyarország ellen. Ez a folyamat pedig megállíthatatlan, mert egyre több csalódott, elszegényedett és politikailag labilis polgár csapódik a szélsőséges nézetekhez, ami Vonáékat egyre nagyobb bátorságra, ez által pedig egyre több kimondott ostobaságra sarkallja. Ismerünk ilyet a magyar történelemben, s az máig ránk pecsételt nyomorúságként nyilvánul meg mindennapi életünket tekintve is. A lavina azonban megindult, a társadalom saját ostobasága okán szolgává és kiszolgáltatottá válik. Ugyanis a Jobbik nem lesz váltópártja a Fidesznek 2014-ben, azonban a rosszul értelmezett liberális és a kommunista szellemiség, amely máig átjárja Magyarországot felerősödhet, s megakadályozhatja a most elindított nemzetet erősítő pozitív folyamatokat. A Jobbik marad az a kis ellenzéki pártocska, amely saját képviselőinek javadalmazásáért bármire képes. Ha viszont megerősödik és megpróbálja a mostani ostba és gyűlölködő kijelentéseket valóra váltani, az Magyarország végső tragédiájához vezet. Nagy szavakkal, apolitikus hozzáállással nem lehet felelős politikát "csinálni" és Magyarország érdekeit szolgálni.

Nem Fidesz elkötelezettként írom e sorokat, hiszen újságíróként soha semmilyen párt mellett nem tettem le a voksomat. A nemzet érdekeit objektíven vizsgálva azonban szót kell emelnem olyan értelmetlen vagy nemzetellenes magatartásokkal szemben, amelyek ma - a mai világpolitikát tekintve – nem csak megengedhetetlenek, de rettenetes következményekkel járhatnak. A célt kéne látnia minden felelős magyar politikusnak: - az ország felemelkedését, az összetartást, az összetartozás érzését, a felzárkózást a magyar kormány mögé. Minden más magatartás hazaárulás. Ugyanis a nemzeti egység megteremtése nélkül és annak politikai megvalósítása nélkül Magyarország elvész! Az ország mai gazdasági helyzete drámai, a társadalom megosztottsága a az ellenzéki pártok bűneként félelmetes, a haza iránti elkötelezettség pedig ezek okán elmosódik… nincs. És ez a végét jelenti minden nemzeti célnak és lehetőségnek.

Sajnos hasonló magyar-magyar meccset látunk a Felvidéken és Erdélyben is, ahol és ez a meccs nem dőlhet el úgy, hogy a magyarok járjanak jól. Mind a felvidékre, mind Erdélybe a magyarországi radikálisok juttatták be – kommunista inspiráció alapján – az ellenségeskedést, hiszen jól működik a volt kommunista világból megörökölt szlovák és román spiclihálózat Magyarországon. Újságok, internetes honlapok, egyetemi tanárok szolgálják volt gazdáikat úgy, hogy közben az elcsatolt magyar területek politikai életét is megmételyezik, a nemzeti egységet és összetartást megsemmisítik hangzatos és a „nemzet érdekében” elmondott beszédekkel, megjelent írásokkal.

Ha tehát a magyarság Külső-és Belső-Magyarországon továbbra is követi azt a politikai példát, amely immár a nemzet megmaradását is kétségessé teszi, akkor ez a nemzet magyarostul, székelyestül az utolsó szálig elvész. Ha a társadalom nem tud pártoktól elvonatkoztatva a nemzet szolgálatába állni, akkor nincs lehetőség sem a nemzeti együttműködésre, sem a megújulásra. Ha a pártok nem tudnak kicsinyes érdekeiken felülemelkedni a nemzet és a haza javára, és tovább tüzelik gyűlölettel a társadalmat, akkor hamarosan a saját maguk által font kötélre kerülnek, mert jöhet egy másik, még gyűlölködőbb párt, amely az ő nyakukba téteti ugyanazokkal a kötelet.

Alapvetően tehát a pártoknak át kellene gondolniuk mai értéktelen és hazaáruló magatartásukat, a gyűlöletkeltést, amelyet saját pártérdekeik érdekében követnek el nap-nap után, és a nemzet egységét, javát kellene végre szolgálniuk. Mert ma minden párt, amely a magyar kormány ellen hadakozik, arra törekszik, hogy Magyarország végleg elvesszen! Ugyanez érvényes a Külső-Magyarországon létező magyar pártokra is.

Végül had hívjam fel a figyelmet arra, hogy Isten nélkül és a szeretet (mint tág fogalom) nélkül semmit nem érhet el egyetlen nemzet sem. Ma Istenről, a szeretetről és a hitről esik a legkevesebb szó! Bizonyára ez a sajnálatos tény minden baj alapja!...

Európai Idő - Sepsiszentgyörgy

Nincsenek nagy célok, csak azt tenni, amit eddig… jobban – Beszélgetés Bábel Balázs érsekkel

2011-10-27T23:53:00.000+02:00

„Pro regno Dei” e jelmondattal kormányozza 1999 óta Bábel Balázs a Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegyét. „Isten Országa olyan ajándék, amelyért meg kell küzdeni.” – írja az érsek, és élete mutatja: új és új feladatokkal kellett megküzdenie. Volt 14 évig káplán, prefektus és spirituális a papi szemináriumban, teológia tanár, rektor. Templomokat, iskolákat épít. Érseki évtizedei alatt töretlen buzgalommal járja egyházmegyéjét. A Grősz-emlékév alkalmából a Magyar Kurír beszélgetésre kérte a főpásztort.

– Sokféle feladatkörben dolgozott élete során: káplánként, tanárként, elöljáróként. Mi vezette Önt?

– Jártam azt az utat, amelyet az élet kijelölt számomra. Aki bemegy a szemináriumba, az meghozza azt a döntést, hogy amelyik sínre állítják, arra megy. Az a nagy választás, a többi adódik. Sokáig, negyven éves koromig káplán voltam. Azt is elfogadtam. Ha nem jön a rendszerváltás, talán még most is az lennék. Az állomásokat feladatként fogtam fel. Azt kerestem, mit kell nekem az adott helyzetben tenni. Káplánként sem voltam boldogtalanabb, mint most érsekként. Most is ugyanaz az örömöm és bánatom, csak felnagyítva.

– Miben nagyon más az érseki feladatkör?

– Egy egyházmegye vezetése van rám bízva. Sokkal több emberért vagyok felelős, többen fordulnak hozzám, Emberekkel foglalkozni a legnehezebb. Érdekek ütköznek, érzékenység van, valós vádak, panaszok vannak. Nehéz az igazságosságot és a szeretetet egyszerre gyakorolni. Azt csak a Jóisten tudja. Itt van egy hatalmas építkezés, ami évek óta tart már. Nem kaptam segítséget pályázati pénzekből. Sok rosszakaró és irigy is támadt.

– Megújult az érsekség épülete, és most dolgoznak a főszékesegyház teljes helyreállítása. Milyen súlyt kap mindez az érseki munkában?

– Örülök, amikor a Főszékesegyház tornyára nézek és örömmel mutattam be a pápai látogatáson a toronyra felhelyezett pápai címert. Anyagi tekintetben ezek az építkezések jelentettek a legnagyobb feladatot. Az érseknek ez fontos, de mégis mellékfeladata kell hogy legyen. Meg kell őrizni őseink templomát, de a legfőbb törvény a lelkek üdvössége. Akkor örülök igazán, amikor végigtekintek megújult lelkipásztori állományon, vagy amikor a hitoktatással, bérmálással foglalkozom. Egész életem az egyházközségek rendszeres látogatásáról szól. Hétvégeken, szombaton és vasárnap általában két helyre is elmegyek. Minden fontos eseményt együtt ünneplek a hívekkel. Ott vagyok a búcsúkon, a szenteléseken, megnyitókon, avatásokon. Az egyházmegye határain túl is vannak kötelezettségeim, például az Állandó Tanács tagjaként.

– „Mindig akkor kell az igazsághoz hű tényeket feltárni, amikor annak ott van az ideje” – fogalmazott tavaly 60. születésnapja alkalmából. Az egyházmegye Grősz -emlékéve, melyben Ön is aktívan részt vett, fontos adalékkal gazdagítja újkori egyháztörténelmünket.

– Több kerek évforduló kapcsolódott össze, ami lehetőséget adott az emlékév meghirdetésére. Mindig törekedtem arra, ahogy ezt az emlékév kapcsán elmondtam, emlékeznünk kell a kommunizmus emberpróbáló időszakára, ez a kor a mi aranyfedezetünk. Értékes eredményeket hozott az emlékév. Kapcsolatot építettünk ki Grősz rokonokkal, az év nyitását zárását kísérő konferenciák számos kutatást indítottak el. Emlékkönyvet adtunk ki, mely a püspökkari körleveleket tartalmazza. Fontos szerepet tulajdonítok a levéltárnak, kincstárnak, könyvtárnak. Mindegyik a múltunkhoz tartozik, okulásul és tanulságul szolgálhatnak a jelenkornak. Ez is lehet hitterjesztés.

– Éppen a hitoktatók rekollekcióján tartott elmélkedést. A hitoktatás nagy hangsúlyt kap munkájában?

– Igen, az egyik legfontosabb terület a munkámban. Amennyire lehet, segítjük a hitoktatást. Évente több rekollekcióra hívjuk meg a hitoktatókat, mindig tartok gondolatébresztőt. Egyházi iskoláinkban ötezer gyerek tanul. Tizenhárom éve minden csütörtökön van a bibliaórám. Ezt a helyi televízió felveszi, és még két kisvárosban, Kecelen és Kiskőrösön is leadják. Az érseki könyvtár honlapján meghallgatható a sorozat. A Civil Napló is évek óta közli. Ebben az évben a világvallások a téma, az októberi imatalálkozó előtt szeretném a világvallások és a kereszténység kapcsolatát érthetővé tenni a hallgatóság előtt.

– Ismert az irodalom iránti szeretete. Ez is a megújulás egyik forrása?

– A legfontosabb számomra az imádság. Az érsekség épületében azért választottam ezt a kisebb szobát, mert a közvetlen szomszédságomban van a kápolna. Ha felkelek éjjel háromkor, bemegyek, vagy az estémet ott fejeztem be. Ha időm engedi, szívesen foglalkozom az irodalommal, de érdekel a történelem és módjával a politika is. Püspöki jelmondaton „Pro regno Dei” kifejezi azt, hogy „az ember az Isten Országával mindent megkap, és hogy Isten Országa mellett már semmi több nem kérhető, az meg fogja érteni, hogy ennek az örömhírnek a következménye az életvitel gyökeres megfordítása, a megtérés. A megtéréssel fokozatosan Isten uralma érvényesül az ember lelkében, szeretetében megtisztul, s halad a beteljesedés felé”.

Trautwein Éva/Magyar Kurír

Jogerős

2011-10-26T08:08:00.000+02:00

(Nem szoktam kollégák cikkeit kitenni, hiszen megvannak a fórumaik, ahol megjelennek... Most azonban Bayer Zsolt remeket alkotott. Igazat! Érdemes tehát végiggondolni... elolvasás után, támadás előtt... - S. Gy.)

Álláspont

Végre tisztán látunk. Vége a tapogatózásnak, csetlés-botlásnak, vége a kétségeknek. Végre kristálytiszta minden. Tisztánlátásunkat Gyepes Katalin bírónőnek köszönhetjük, aki jogerős ítéletében felnyitotta szemünket, és irányt mutatott.

Nézzük előbb röviden az előzményeket: történt még két esztendeje, hogy a festői Józsefvárosban egy hordányi cigány megtámadott egy magyar fiatalembert. Előbb belekötöttek azzal a felkiáltással, hogy „Köcsög, buzi magyar, hogy mersz bejönni a mi utcánkba?! Itt mi vagyunk az urak, nem a magyarok!” E tényközlés után a tényközlő, bizonyos R. János nevű cigány nekiesett a sértettnek. (A bíróságon utóbb azzal magyarázta tettét, hogy „feszült volt, mert sok pénzt vesztett szerencsejátékon”. Egyem meg a gyönge szívét szegénynek…)

A sértett azonban elhárította a támadást, méghozzá egy jól irányzott rúgással, majd menekülni kezdett a közeli kollégium felé. A szerencsejátékon sok pénzt vesztő és ettől feszült cigány élettársa, bizonyos H. Terézia, aki szintúgy feszült volt, szintúgy nekiesett a magyar fiatalembernek, miközben a következőket üvöltötte: „K…g magyar, rohadt magyar, megölünk!” A feszült cigányok üvöltözésére további feszült cigányok másztak elő különböző odvakból, és feszülten ordibálva ők is nekiestek a sértettnek, egészen a kollé¬giumig üldözve őt. Menet közben a rendkívül feszült H. Terézia hazaszalajtotta valamelyik feszült rokonát egy késért, mert ha már egyszer feszült a cigány, akkor bizony feszült… A kés meg is érkezett, ám közben a sértett magyar bemenekült a kollégiumba. A feszült kis csoport ezt látván letáborozott a bejárat előtt, és a következőket üvöltötte: „Leszúrlak te magyar ge…i! Adjátok ki a büdös k…g magyart, hadd szurkáljuk meg, adjátok ki, szétba…uk a fejét, elvágjuk a torkát! Miénk az utca, miénk az ország, megölöm a ge…i magyarokat! Úgyis mi leszünk többen!”

Menet közben szerencsére kiérkezett a rendőrség, és véget vetett a feszült ge…ik lincselési hangulatának.

Az első fokon eljáró bíróság a történteket csoportosan, rasszista indítékból elkövetett, közösség tagja elleni erőszaknak látta, s eszerint ítélt. Súlyosan. De most jött a másodfokú bíróság, érkezett Gyepes Katalin bírónő, és megváltoztatott mindent. Kimondta ugyanis, hogy a „rohadt, ge…i, k…g, buzi” magyarozás mindössze az események okozta „feldúltságból” következő „kísérőjelenségek”. Semmi rasszizmus! Pusztán feszültség. S e feszültségről a szerencsejátékon elvesztett sok pénz mellett maga a sértett is tehet, ugyanis – miképpen erre Gyepes Katalin éleseszűen rámutatott – a megtámadott magyar fiatalember megrúgta támadóját a térdén. Szegény feszült R. Jánosnak pedig műtötték azt a térdét, így fájlalta azt. Ráadásul az utcában élők mindegyike ismerte a műtét tényét, tehát érthető volt a viselkedésük – érthetően voltak feszültek.

Mindezek fényében a bíróság iránymutatása egyértelmű: ha egy cigány megtámad, legelőször is érdeklődj, hogy vesztett-e véletlenül sok pénzt szerencsejátékon, és nem feszült-e. Ha a válasz igenlő, kérj elnézést, hogy éppen arra jártál. Ha esetleg mégis a védekezés mellett döntenél, feltétlenül tudakold meg az illetőtől, nem műtötték-e meg valamelyik testrészét, mert azt a testrészt semmiképpen sem szeretnéd bántani, kerülendő a feszültséget. S ha mindezek után rohadt, ge…i, buzi, k…g magyaroznak, mosolyogj kedvesen, és közöld a cigányokkal, hogy teljesen igazuk van, ugyanis a közösség tagja elleni rasszista indítékú támadás törvényi tényállását kizárólag a többségi társadalom tagja követheti el a kisebbség ellen, legalábbis Gyepes Katalin bírónő szerint. A fordított tényállásra még várni kell egy kicsit. Hogy is mondta az egyik feszült? „Miénk az utca, miénk az ország, megölöm a ge…i magyarokat! Úgyis mi leszünk többen!”

Ezt a pillanatot kell megvárjuk. Tényleg megvárjuk?

Bayer Zsolt

A "feledékeny" Berlin

2011-10-20T09:37:00.000+02:00

Barátom döbbenten hívott telefonon. Berlinben járt, s ott egy Berlint és történetét bemutató kiadványt vásárolt. A kiadványban a berlini fal lebontásáról is szó esik, ám arról, hogy hazánk milyen áldozatokat hozott ennek érdekében, egyetlen gondolat sincs a jelzett kiadványban. Az 1968-as csehszlovákiai eseményeken kívül, a berlini turisztikai könyvecske semmi mást nem tart lényegesnek a fal lebontásának előzményeiből. Mintha a kommunista rendszer legalapvetőbb és leghősiesebb eseménye, az 1956-os magyar szabadságharc nem is létezett volna… Pedig létezett. A berliniek tudják, de a kiadvány szerkesztői - úgy látszik – nem hiteles helyről kapták az információkat.

Elgondolkodtató, hogy a magyarok szabadságharcát miért nem tartják Németországban fontos és említésre méltó eseménynek. Hiszen 1956 szellemisége alaposan beívódott a német nép lelkébe, s azt is látnia kellene a kiadvány lektorának - ha volt ilyen -, hogy az 1956-ban Magyarországról elüldözött magyarok mennyi értéket teremtettek évtizedek alatt Németországnak, és a szabadságszeretet lobogó lángját vitték magukkal a száműzetésbe. Látniuk kellene a berlinieknek, hogy a hősök, a később a kommunisták által nyomorulttá tett, megölt, Szibériába küldött etc... emberek ezrei küzdöttek 1956-ban, a pesti utcán nemzetközi támogatás nélkül, egy hatalmas birodalom ellen, amely birodalom megroppant, s 1956-tól soha többé nem lehetett már ugyanaz, mint e szabadságharc előtt volt. Mert a birodalom először érezte meg a félelmet. Tudnia kellene a berlini szerkesztőknek, hogy volt egy határnyitás is, amelyet szintén a ma már nem is emlegetett magyarok adtak a német népnek. Tudni kellene, hogy a magyarok egyesítették először a két Németországot, amely valójában mindig egy volt, csak a kommunista, hazaáruló honeckeri söpredék vallotta az ellenkezőjét. 1956 és 1989 kiesett tehát a berlini kiadvány szerkesztőinek tudatából valamilyen politikai skizofránia folytán. Valakik, valamiért meghamisítják még Berlin történelmét is, mert a magyarok említése úgy tűnik - bűn. A hiteles történelem pedig ott is ismeretlen .

Mi magyarok, mindezek ellnére büszkék vagyunk Berlin egyesült szabadságára, mert az a mi vérünk, a mi munkánk, és a mi önzetlen kitartásunk árán születhetett meg. Ha tudják a berliniek, ha nem… Ám, talán eljön az az idő is, amikor a magyarságról nem egy kommunista, stasi-ügynökökből álló gyűlölethorda fog az EU-ban kötelezően elfogadott hazugságokat terjeszteni, hanem felismerik nemzetünk olykor balgaságnak látszó cselekedeteit is, amelyekkel magunknak sokszor ártottunk, de más népek szabadságát kivívhattuk általa. Ideje volna hangosabban szólnunk történelmi szerepünkről, ideje volna tisztázni Teleki Pál halálának okát, a holocaust elleni fellépésünket, a zsidómentést, a magyar keresztény egyházak történelmi szerepét az emberi jogok és szabadságok tekintetében, a kommunizmus ellen 1956-ban volt áldozatvállalásunkat, és a határnyitást, amellyel egy nagy és értékes nemzetet egyesítettünk. Igen, mi egyesítettük Németországot!

Ideje volna annak is, hogy azok a kommunista és liberális hazaárulók, akik az EU-ban magyar állampolgár létükre folyamatosan feljelentéssel élnek saját hazájuk ellen, kikerüljenek a politikai-és közéletből, mert ők rontják Magyarország hírnevét, s ők hazudoznak múltunkról, történelmünkről a világnak, mert elvesztették hatalmukat, a lopás és az értékrombolás lehetőségét. Ők a belső ellenség, amely nagyobb kárt okoz hazánk megítélésének, mint Paul Lendvai és a Berlinben élő, s e kiadvány ügyében, érdekes módon mélyen hallgató „magyar” írók. Pedig elsősorban ezeknek az íróknak kellene szót emelniük a berlini fal leomlását taglaló, Berlinben kapható kiadvány hiányossága és történelmietlensége miatt. Mert ők élnek! S hogy élnek, azt is a magyar nemzet önzetlenségének, emberiességének köszönhetik. De nem szólnak, nem protestálnak, nem jelzik, hogy súlyos hiba van a rendszerben. Mert ők is e hibák előidézői, ők is a hazudozók soraiba tartoznak, s ők is éppen úgy gyűlölik a magyarokat – ok nélkül -, mint Weiland Giebel, aki a Berlin Geschichte című történelemhamisító könyvecskét írta… Barátom, kenessei Kenessey Csaba, egykori szabadságharcos nem hagyta annyiban az ügyet. Mint mindig, most is leveleket fogalmaz és „szabadságharcol”… 56 után 55 évvel is. Ám most a történelem szabadságáért "vonta ki kardját"… mert a szabadságharcos, amíg él, az marad amivé vált egy korban, amelyben a nemzet iránti elkötelezettség mindennél fontosabb volt. Sorai talán (egyszer) meghallgatást nyernek Berlinben is…

S. Gy.

„Sehr geehrter Herr André Schmitz

Sie werden sicher verstehen, dass ich in einer berliner Kultur-Abgelegenheit an Sie gelange. Den Grund ersehen Sie aus dem unten angeführten Schreiben, gerichtet an die Verlagsleitung Alles über Berlin GmbH. Da es aber in der benannten Veröffentlichung um eine grobe Geschichtsverdrehung handelt, kann nicht als kleiner "Gedankenfehler" hingenommen werden, so glaube ich, dass auch der Senat sich damit beschäftigen muss.

Wir alle der älteren Generation haben mit der Geschichtsverdrehung unsere Erfahtungen gesammelt… Das ist der Hauptgrund, warum ich diesen Brief an Sie richte, es muss endlich aufhören!

In Ihrer Stadt wird täglich in grossen Mengen das erwähnte Buch, in verschiedenen Sprachen verkauft. So glaube ich, es ist auch für den Senat, und Ihnen, dem Verantwortlichen in dieser Angelegenheit, nicht unerheblich, welche Lügen oder feiner ausgedruckt "Unwahrheiten" in die Welt gesetzt werden.

Darf ich Sie, sehr geehrter Herr Schmitz bitten, sofort sämtliche Exemplare dieses Buches einziehen und erst Nacht entsprechender Textkorrektur wieder an die Verkausregale freigeben zu lassen. Es ist eine Schweinerei, wie die Öffentlichkeit nach wie vor desinformiert wird. In dieser Angelegenheit kann ich einen "unbewussten Fehler" nicht als glaubhaft anerkennen. Es muss dahinter einen triftigen Grund geben….

Ich erwarte Ihre diesbezügliche baldige Stellungnahme und verbleibe mit freundlichen Grüssen:

Csaba von Kenessey

ehemaliger Freiheitskämpfer in Budapest

schweizer und ungarischer Staastbürger“

És egy másik levél:

"Pröhle Gergely helyettes államtitkár úrnak

Kedves Gergely,

Tegnap este értünk vissza feleségemmel Svájcba egy négy napos berlini kirándulásról, ahol igen sok érdekes és részben bosszantó élményben volt részünk.

Amint a csatolt képekből láthatod, a hivatalos berlini kiadvány, melynek címe: BERLIN GESCHICHTE, a könyv írója remekül ábrázolja Berlon történetét, azonban egy hatalmas hiba is van benne, amely a 44. oldalon olvasható (csatolmány). A berlini fal lerombolásának előzményeit tárgyalva egy szóval sem említi meg az 1956-os magyar forradalmat, csak a lengyel és a csehszlovák 68-as eseményeket tartja említésre méltónak… Ez nem csak egy kis hiba, hanem botrány! A füzetet naponta nagy számban vásárolják a túristák, így kerül ebben az összefüggésben a magyar forradalom - amelynek világjelentősége volt - félrevezető módon, a közvélemény tudatából kitörlésre…

Még ma fogok írni a kiadónak is, valamint német politikusoknak, mert ez a történelemhamisítás számomra elfogadhatatlan, valószínűleg nem a véletlen játéka, hanem tudatos!

Kérlek tisztelettel, mint helyettes államtitkár, lépj fel és akadályozd meg, hogy bennünket így kezeljenek.

Baráti üdvözlettel:

Kenessey Csaba"

Emlékezés a nemzeti függetlenség harcosaira

2011-10-18T09:32:00.000+02:00

Októberben három olyan nap is van, amely a történelmi emlékezetünk része és szükséges (lenne) ezekről mélyebben elmélkednünk. Sajnos a magyarság többsége a háromból már csak egyről vesz tudomást, de csak azért, mert munkaszüneti nap, az egyikről pedig, ha nem is feledkezik el, de egyáltalán nem tulajdonít neki pozitív jelentéstartamot. Valójában mindhárom dátum fontos szimbólum a magyar nemzeti ellenállást és függetlenségi törekvéseket vizsgálva. Október 6-ra, 15-re és 23-ra gondolok.

Az 1848-1849-es szabadságharc leverése után Aradon október 6-án végezték ki 13 vértanúnkat, Budapesten pedig Batthyány Lajos miniszterelnököt. Életüket adták a Hazáért és a szabadság, függetlenség ügyéért. Hazafiak, hősök voltak, akik bátran vállalták a halált is. Nem szabad azt hinnünk, hogy ezt az áldozatvállalásukat a kényszer szülte! Batthyány a zavaros időkben akár ki is sétálhatott volna börtönéből. A főtisztek is elmenekülhettek volna. De nem tették, mivel Magyarországért, a függetlenségbe vetett hitükért vállalták a halált. Megérdemelnék, hogy legalább vértanúságuk napján megemlékezzen róluk az a nemzet.

Az a nemzeti függetlenség, amely 1541 óta a magyarság álma volt és sokan fegyverrel küzdöttek érte Rákóczi seregében vagy a 1948-1849-es szabadságharcban, végül 1920. június 4-én jött el. Azonban ez a függetlenség azzal járt, hogy az ország elveszítette területének 2/3-át és magyar ajkú lakosságának 1/3-át. De ekkortól kezdve Magyarország 1944. március 19-ig független volt. A rövid függetlenség alatti Horthy-korszakról hiba lenne azt állítani, hogy egy teljesen pozitív időszaka lenne a magyar történelemnek. Ahogy az is ugyanilyen hiba, ha ezt a negyed évszázadot lefasisztáznánk, vagy hasonló jelzőkkel illetnénk. Mint minden politikai rendszernek, ennek is megvoltak az előnyei és a hátrányai, amelyekről könyveket lehet írni. De egy valamit kijelenthetünk: A lakosság és a politikai elit többségének az volt a célja, hogy megőrizze és megerősítse az önállóan cselekvő, független Magyarországot. 1944. március 19-én a német megszállással ez a szuverenitás szűnt meg teljesen. De ekkor fontosabb dolog is történt, ami eddig csak a Tanácsköztársaság rövid rémuralma alatt fenyegette a magyarságot. A német majd a szovjet megszállók a függetlenségünk mellett el akarták venni évezredes hagyományainkat, keresztény vallásunkat és értékrendünket, európaiságunkat! Mindent, ami bármely népcsoportot nemzetté tesz.

Így 1944. október 15-e, Horthy Miklós kiugrási kísérlete is egy fontos dátum, ha a nemzeti függetlenségünkért vívott harcot vizsgáljuk. A kiugrás nem volt kellőképpen megtervezve vagy kivitelezve. De célja mindenképpen az volt, hogy egy utolsó próbálkozással visszatérjünk arra az útra, amelyet Bethlen István és Teleki Pál jelölt ki a magyarság számára. Nem véletlen az sem, hogy a moszkvai tárgyalásokon a magyar felet Teleki eszméinek fő továbbvivői, fia, Teleki Géza és tanítványa, Szent-Iványi Domokos képviselték.

De a magyar függetlenség ügye elbukott. A Wehrmachtot kiűzte a Vörös Hadsereg, amely a demokratikus rend őrének szerepében tetszelegve a totális hatalomhoz segítette a kommunistákat, akik még erősebben (mivel több idejük volt rá) folytatták azt a támadást a nemzet ellen, amelyet a nácik és a nyilasok elkezdtek. 1956. október 23-án a magyarság a forradalomban fellázadt a kommunista rémuralom ellen és hősiesen küzdött. Szét kell választanunk az utca embereit, a pesti srácokat, a gyári munkásokat, akik Molotov-koktélokkal a kezükben szálltak szembe az orosz tankokkal és a Nagy Imre vezette politikusokat. Nagy Imre függetlenség fogalma maximum a „jugoszláv modell” eléréséig ment el. A forradalmárok (bár esélyük egy pillanatig nem volt a végső győzelemre) a tényleges függetlenséget akarták, és visszaállítani azokat az értékrendeket, amelyek meghatározták Magyarországot évszázadokon át.

1991. június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta Hazánkat, így Magyarország újra független lett. Azóta is véget nem érő viták folynak arról, hogy a kialakult politikai rendszer jó vagy rossz, a politikusok mind önzőek vagy az ország javát akarják, kik befolyásolják a döntéseket és milyen irányba tartunk. De azt el kell ismernünk, hogy Magyarország egy szuverén állam. Egy olyan függetlenséget kaptunk meg, amely a nemzetnek egy fél évezredes álma volt. Ezért illő lenne, hogy elgondolkozzunk ennek a három dátumnak a jelentőségén, az akkori döntéshozók céljain és ezek összefüggésén. És illő lenne, hogy ezek után, legalább egy rövid időre tisztességesen meg is emlékezzünk rájuk.

Nyári Gábor történész

Kultúra, iskola, oktatás… avagy Magyarország – 2011.

2011-10-16T23:34:00.000+02:00

Ballagás a szentendrei Ferences Gimnáziumban

Magyarországon ma nem a gazdasági válság okozza a legnagyobb bajt, hanem az a liberális, tudatlan generációkat nevelő oktatási rendszer, amelyen most próbál több-kevesebb sikerrel változtatni a kormány. Sajnos azonban nem lehet egy csapásra megalkotni egy normális oktatási rendszert, mert részben azok sem tudják már, hogy milyen az, akik a törvényt alkotják, másrészt a már félműveltként, az egyetemről kikerült és önmagát végtelenül okosnak tartó ifjúság saját képére és hasonlatosságára igyekszik alakítani – tüntetésekkel és ostoba petíciókkal – a ma készülő törvényt. A harmadik nagy probléma, hogy a mai Magyarországon szinte (vagy de facto) nincs is olyan nevelő, tanító társadalom, amely elindíthatna egy jól képzett, művészetekben és erkölcsi tanokban is jártas új generációt. Erre csak az egyházi iskolák oktatói képesek, bár a felsőoktatási intézményeikben is vannak súlyos hiányosságok, amely a tanári karokat illeti. A tanító szerzetesi közösségek még állják a sarat… A kérdés csupán az, hogy a mindenkori állam miként rondít bele a nagy múltú oktatási hagyományba.

Ha egy ország kultúráját a politika határozza meg, ott viszont nagyon nagy a baj. Ezt látjuk, ezt tapasztaljuk lépten-nyomon Magyarországon. Költőkből, drámaírókból lesznek a kultúra irányítói, s politikai nézeteiket óhajtják belevinni a tiszta forrásba. Viszont nem veszik észre, hogy a politika e tiszta forrás poshadt és undorító szennyvize. Legyen az jobb-vagy baloldali. Mindegy.

Azonban arra példa, hogy politikamentesen is lehet igazi tudást adni a fiataloknak, van elegendő. Az erdélyi hagyományok még nem vesztek ki, noha immár 91 éve is elmúlt, hogy Udvarhely, Nagyenyed vagy Kolozsvár pillanatnyilag nem hazánknak. A magyar oktatási rendszer, a tudás és az erkölcsi tartás mégis szilárdabb, mint Magyarországon. Az ok egyszerű. Évszázados hagyományok maradtak fenn, s a társadalom minden tagja otthonról vitte magával a nemzeti elkötelezettséget, a hitet, a tudás iránti vágyat, mert tisztában voltak azzal, hogy megmaradni csak akkor és úgy lehet, ha őseik szellemét követik. Ez a garancia arra, hogy még egy darabig megmarad Erdély, mint a magyar kultúra bölcsője. Ha belegondolunk, a mai Magyarország területéről sokkal kevesebb tudós, művész vagy híres ember származott, mint az elcsatol részek közül Erdélyből és a Felvidékről. Ennek okairól könyvet lehetne írni. A tornaórák számának emelése soha nem tartozott ezeken a részeken az oktatási rendszer elsődleges problémái közé, ahogyan a labdajátékok csaknem kötelezővé tétele sem.

Magyarországon a liberális oktatáspolitika a rendszerváltás óta is olyan tragikus károkat okozott, hogy még a kommunista oktatáspolitikát és tantervet - azok hiányosságaival együtt is - a minőségi oktatás kategóriájába emeli. Ha arra gondolok, hogy ma Magyarországon lehet olyan hibás nyolcadikos irodalomkönyvből tanítani, amelyet több mint tíz éve használnak, és a tanárok sem veszik észre a benne megbúvó hibákat, akkor talán a cikk megírása is felesleges. Az viszont még szomorúbb, hogy egyetemet végzett rokonomnak egy, e könyvben általam fellelt hibát ugyan nem megnevezve, de elküldtem a könyv lapját e-mailben… - és a rokon nem tudta hol a hiba, és miért tartom azt ekkor tragédiának. Az ifjú titán a Pázmányon végzett bölcsész!!!!

Ma, Magyarországon a legfontosabb volna, hogy valódi művelt és értelmiségi generációk kerüljenek ki az iskolapadokból, mert ha nem így lesz, akkor Magyarország sem lesz! Az erkölcsi nevelés, a művészetek - a zene és a festészet - ismerete és szeretete mind, mind elengedhetetlen, ahogy a színházba járás, a komolyzenei koncert iránti érdeklődés, az irodalom, a történelem, azaz a humán ismeretek megszerzése nélkül nincs lélek, nincs emberi tartás. A „focika” és a sport erőszakos beépítése a tantervekbe nem elég, mert az ép testbe ép lélek is szükségeltetik.

Persze a tanári karok az iskolák színvonala sem azonos, hiszen vannak olyan általános iskolák és középfokú nevelési intézmények, amelyekben a meglévő tanári tudás-kapacitást maximálisan igyekeznek átadni. Ebben is leginkább az egyházak által fenntartott intézmények járnak elől. Ám, vannak olyan iskolák, amelyeknek a színvonala megoszlik, és tanárfüggő. Ismerek olyan vidéki általános iskolát, amelyben évek óta NINCS énekóra, mert az énektanár rejtvényt fejtet a gyerekekkel, hátha megnyeri a kávéfőzőt. Az irodalomtanár pedig azt tanította (ma már nem taníthat, de munkaügyi perben áll az iskolával) hogy Babits egy perverz disznó volt, Ady pedig magyarellenes, „ki ha én nem” ember…

És ha már a színházlátogatás fontossága szóba került… Számomra érthetetlen és értelmezhetetlen, hogy olyan embert nevez ki a főpolgármester színigazgatónak, akinek a kinevezése közfelháborodást okoz. Nem csak degenerált emberek, nem csak magyarellenesek, nem csak zsidók protestáltak a kinevezés ellen. (E három „kategóriát” azért említem külön, mert a jobboldalnak a beteges mániája, hogy egy-egy helytelenített, vagy helytelen döntésének kifogásolóit e három kategóriába sorolja, mintegy védekezésképpen.) Nem vagyok hivatott eldönteni, hogy a kinevezés helyes-e, vagy helytelen, célszerű-e, vagy csak a politika vezette. Majd elválik. Azonban vannak erkölcsi követelmények, emberi és szellemi kapacitásbéli elvárások, amelyeknek meg kellene felelnie mindazoknak, akik fontos szerepet vállalnak a magyar kultúra terén. Legyenek jobb vagy baloldaliak. Ugyanis a színház a művészet temploma, ahol nincs helye a politizálásnak, nincs helye olyanoknak, akik erkölcsileg lejáratódtak, akik emberi magatartásukat odavetették a politika szemétdombjára. Nincs helye a művészetek templomában azoknak, akik más embereket gyűlölnek, akikben nem egészséges identitástudat munkál, akik más nemzeteket semmibe vesznek… mert ilyen színházak már voltak egy korban, amely kor lassan visszatérni látszik. És fenti gondolataimat nem egy ember kinevezése okán vetettem papírra, hanem az egész magyar színházi élet, színész társadalom erkölcsi mivoltának megvizsgálását tartom szükségesnek. Dörnerrel, Csurkával és a többi sok százzal, ezerrel együtt.

Magyarországon tehát égetően szükséges volna ez olyan átfogó oktatási rendszer és oktatáspolitika kialakítása, amilyen Erdélyben máig létezik, magyar és valós értéket közvetít. Művészetek és erkölcsi ismeretek nélkül ugyanis nincs jó oktatási rendszer és oktatáspolitika. Nem engedheti meg az ország azt, hogy továbbra is felszínes műveltséggel, alulképzetten, erkölcsi tartás és kötelességtudat nélkül jöjjenek ki generációk az iskolákból. Fel kell építeni a helyes képzést, a helyes kultur-és oktatáspolitikát, a nemzeti tantervet. És meg kell határozni azt a mindenkori elvárást, amely szerint köteles a tanár tanítani, és amely szerint köteles a diák tanulni… (ha erre is megtanítják). A felsőoktatást pedig minden szinten fizetőssé kell tenni, amely kötelezettség alól csak a legjobbak kaphassanak felmentést, s csak a legjobbakat képezzék állami, adófizetői pénzből. Ez megoldaná a rezidens problémát is. Rend, és fegyelem kell ezen a téren is. A kultúrát pedig ne a politika irányítsa, hanem a kulturált ember legyen a politika irányítója. Ez azonban csak akkor válhat valóra, ha nem a sport lesz a legnagyobb gondja a törvényalkotónak, hanem az, hogy miként tanulja meg a gyermek a tanterv szerint: ki volt Mendelssohn, Haydn, Mozart, Bartók, Tamás Alajos, Werner Alajos vagy Kodály Zoltán.

S mindez nem csak a kormány, vagy a minisztérium kötelessége és felelőssége, hanem a szülőké, a pedagógusoké, és a gyermekeké egyaránt. Csak útmutatás kell, de az mihamarabb.

Az elfeledett udvari szobrász…

2011-10-09T17:42:00.000+02:00

Mikula Ferenc az épülő Halászbástyán

Nyolcvanöt éve halt meg Mikula Ferenc (1861-1926)

Franz Graf Mikula ma már alig ismert a magyar művészettörténészek körében. A morva származású grófi család sarja Bécs után, igaz magyarként Budapestet választotta, és munkáit a történelmi Magyarország számos városában megtekinthetjük.

Mégis, a világhálón a Mátyás-templom történetét olvasva, méltatlanul csupán a debreceni kőfaragóról „olvashatunk” egyetlen mondatot, s a Budavári Nagyboldogasszony Templom idegenvezetői is csupán egy névtelen debreceni kőfaragóként „mutatják be” III. Béla és hitvese kápolnájának alkotóját. Franz Graf Mikula, azaz Mikula Ferenc azonban nem egyszerű kőfaragó volt, de nem is volt debreceni…

Igaz, Mikula Debrecen városában látta meg a napvilágot, ám ez csupán a véletlen műve. 1861-ben Ferenc József császár őfelsége utasította Anton Graf Mikula titkos császári tanácsost, a morvaországi Mikulov várának urát, hogy Kolozsvárott tárgyaljon az erdélyi rendek maradékával egy esetleges kiegyezés ügyében. A gróf hitvese épp áldott állapotban volt, de mert a bécsi udvari orvos megengedte az utazást, elkísérte férjét a hosszúnak ígérkező útra. Debrecen határában azonban az utak „minősége” miatt megindult a szülés. Kis híja volt, hogy Franzi nem a hintóban jött világra. A kolozsvári küldetésből így nem lett semmi, mert a csecsemővel azonnal visszafordultak szülei Bécsbe, ahol Erzsébet királyné személyesen ügyelt a gyermek nevelésére, képzésére. A felséges dédelgetést Ferenc József sem tagadta meg a diplomáciai pályára szánt ifjútól. Ám Franzi csalódást okozott környezetének. Művészeti pályára lépett. Apja, Anton Graf Mikula tiltása ellenére, 1878-ban beiratkozott a bécsi Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakára.

Eredményei némi megbocsátást jelentettek számára, sőt, az öreg uralkodó és hitvese ismét megbarátkozott a császári titkos tanácsos fiával. 1890-től kézről kézre adták a bécsi palotákban a kiváló szobrászt, aki mesterien örökítette meg kőben és bronzban azokat, akik ezt megrendelték tőle. Ez volt művészetének első kiemelkedő időszaka. Nem sokkal később katedrát kapott azon a bécsi főiskolán, ahol maga is tanult. Pályája egyenesen ívelt fölfelé mindaddig, amíg egy látogatás kellemetlen (máig ható!) következményeként Budára „száműzte” az uralkodó. Történt ugyanis, hogy Ferenc József bejelentés nélkül látogatta meg a főiskolát, mert meg akarta köszönni Mikulának azt a remek plakettet, amelyet Sissy halála alkalmából (1898) alkotott. A neves tanár azonban „meglehetősen fáradt” volt, és elaludt a katedrán. „Zaklatóját” hirtelen ébredése miatt csúnyán leteremtette, s csak ezután ismerte föl benne az idős császárt.

Budán sem volt rosszabb a helyzete, mint Bécsben. Tulajdonképpen csak a lakása és a műterme volt állandó, ő maga járta az országot és óriási értékmentő munkát végzett Észak-Magyarországon, Erdélyben, Pesten és Budán. A Felvidék számos templomának felújításában vett részt, de második kiemelkedő művészeti korszaka a budavári Nagyboldogasszony-templom átépítéséhez kötődik. Az itt látható szobrokat (csaknem mindegyiket), a faragott pilléreket és a torony díszeit Mikula Logodi utcai műtermében faragták, a mester felügyelete alatt. Saját munkái a templomban a szentek szobrai, a főoltár felett „lebegő” Nagyboldogasszony, valamint III. Béla király és hitvese sírkápolnája, amelyet saját tervei alapján készített el. A budai vár becses épületegyüttese, és a Halászbástya is Mikula keze munkáját őrzi. A főlépcső hét vezéréből négyet faragott. A Szent István-szobor talapzata, oroszlánjai és reliefjei is az ő kiváló tehetségét dicsérik. Meg kell jegyezni, hogy e reliefek egyikében az alkotó megörökítette Schulek Frigyes, és saját arcmását. Pesten a Városháza díszeit és sok lakóház szoboralakját faragta. Alkotásai a 19-20. század egyházi szobrászművészetének kiemelkedő remekei, mintegy átmenet a „barokkos” és a modern művészet között. (Mikula oroszlánrészt vállalt a budai Erzsébet-kilátó tervezésében és kivitelezésében, valamint a Gellért-hegy rakpart felőli oldalán lévő kerítés és a Szent Gellért-szobor környezete kialakításában is, valamint a Városháza díszítőelemeinek elkészítésével is őt bízta meg a Főváros akkori vezetése.)

Kassán, a Szent Erzsébet-dóm altemplomában, Andreotti Anzelmmel közösen faragott szarkofágokban nyugszanak II. Rákóczi Ferenc, a Nagyságos Fejedelem és bujdosótársai. Ő kapott megbízást arra is, hogy a Szent Mihály-kápolna 26 hiányzó, illetve elpusztult szobrát újrafaragja. Azonban, hogy ez a terv megvalósult-e, a dokumentációból nem világos. Viszont 1903-ban elkészítette a Szent Erzsébet-székesegyház számára Vitéz János, Szapolyai István és Rozgonyi Simon szobrát, melyeket az Országos Képzőművészeti Tanács elfogadott.

Mikula Ferenc 1926-ban halt meg budai, Attila úti házában. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja azonban ma már nincs meg. A háború és az azt követő rendszer teljesen elfeledtette az egyházművészet e kiemelkedő egyéniségét. Hagyatékából semmi sem maradt fönn, mert a kommunisták 1948-ban úgy államosították az Attila úti házat, hogy abból a család egyetlen, Mikula által faragott feszületen kívül, semmit nem vihetett magával. Így ott maradt az általa, gótikus stílusban készített szalonberendezés, a gipsz szoborminták sokasága, könyvtára, tervrajzai és más, unokái által felbecsülhetetlennek tartott mestermunkái.

Az igazi értékeket azonban sem a háború, sem az egyházellenes diktatúra nem tudta megsemmisíteni. Láthatjuk ezeket Bécsben, Budapesten, Kassán, Lőcsén, Körmöcbányán, Kolozsvárott és sok olyan helyen, ahol Mikula végezte az évszázados emléképületek felújítását. A Halászbástya Hét Vezér szoborcsoportjának talapzatáról a restaurálás során sajnos eltűnt az alkotó neve. Saját arcmása azonban e szoborcsoportban is fennmaradt. Szép és elvárható gesztus volna tehát, ha a Budavári Nagyboldogasszony Templom elöljárói legalább egy emléktáblával tisztelegnének annak a művésznek, akinek keze munkájából él máig az egyházközség.

Hiszen ha Mikula alkotásai nem lennének ott, ma nem volna miért belépti díjat kérni e neves, ám mára csupán pénzt termelő múzeummá alacsonyodott „istenházába”.

Igazság? Ja, az nincs!

2011-10-06T07:39:00.000+02:00

Császár Előd, aki szintén balesetet okozott, egyetlen napot sem ült, noha egy rendőr vesztette életét a részeg celeb miatt... Ma pedig? A balesetet okozó Stohl Andrást úgy hordozza a tenyerén az erkölcsi normákat nem ismerő liberális sajtó, mintha az volna a természetes, hogy valaki bedrogozva, részegen okoz maradandó sérüléseket valakinek. Undorító a magyar "igazságügyi" gyakorlat, és félelmetes az a világ, amelyben ilyen az igazságügy... Ugyanis senki nincs jogbiztonságban Magyarországon!

Október 4-én Szent Ferenc boldog halálát, Tranzitusát ünnepeljük.

2011-10-04T13:26:00.000+02:00

Amikor évről-évre megünnepeljük Assisi Szent Ferenc boldog halálát, nem csupán őt ünnepeljük, hanem a Ferences Rendet is. Nekünk magyaroknak különösen kedves e rend, hiszen az évszázadok során összenőtt Szent Ferenc nagy családja a magyarsággal, s amikor II. József feloszlatta a Pálos Rendet, a ferencesek voltak azok, akik teljes lélekkel és szívvel odaálltak a pálosok által kényszerből elhagyott magyarok mellé. Nincs olyan ünnepünk, akár örömünnepről, akár gyászról beszélünk, amelyben ne lettek volna ott a legkisebbek rendjében Krisztus és a magyar népet szolgáló barátok. 1514-től 1956-on keresztül máig tapasztaljuk a ferencesek szeretetét, s ők is élvezik a magyarság irántuk megnyilvánuló hűségét. Ma ismét ünnep van... s ma ismét emlékezhetünk a rend nagyjaira, a hitetlenek börtöneiben elhunyt vagy szenvedett barátokra, a kínai ferences misszó hőseire, s a ami hős ferencesekre, akik kiállnak a hitért, az emberi jogokért, s tanítják a jövő magyar vezetőit iskoláikban. Imádkozzunk hát Szent Ferenc atyánkoz hazánkért, egyházunkért és a Ferences Rendért, hogy mindig méltón és eleikhez hűen szolgláják Istent és nemzetünket határokon innen és túl. (Stoffán György)

Szent Ferenc Alverna hegyéről visszatér az Angyalos Sebhelyek Boldogasszony klastromába, és elköltözik e világból

(Assisi Szent Ferenc virágoskertje, Fioretti - agapé 1999; részlet)

(...)

Amint (Alverna hegyéről) az Angyalos Boldogasszony kolostorába értek, a betegszobába vitték, hogy ott pihenjen. A Szent magához hívta egyik társát, és így szólt hozzá:

- Drága testvérem, Isten kinyilatkoztatta nekem, hogy ebben a betegségben néhány napon belül meghalok. Tudod, hogy Settesoli Jacopa asszony mennyire tiszteli és szereti rendünket, s nagyon fájna neki, ha nem lehetne jelen halálomnál. Értesítsük tehát, ha életben akar még látni, jöjjön azonnal.

A testvér megerősítette szavait:

- Nagyon jól mondod, Atyám, mert hűséges tisztelőd ő, nem volna hát rendjén, ha nem lehetne jelen halálos ágyadnál.

- Menj tehát - folytatta Szent Ferenc - hozz tintát, tollat, papírost, és írd, amit mondok.

A testvér elhozta az írószerszámokat, Szent Ferenc pedig ezt a levelet diktálta neki:

"Jacopa Asszonynak, Isten szolgálóleányának, fráter Ferenc, Krisztus szegénye, a mi Urunk Jézus Krisztusban üdvöt és a Szentlélek közösségét kívánja! Tudd meg, kedvesem, az áldott Krisztus az ő végtelen kegyelmében kinyilatkoztatta nekem, hogy rövidesen itt lesz életem vége. Ha tehát még élve akarsz látni, e levelem vétele után azonnal indulj el, és jöjj az Angyalos Boldogasszony klastromába, mert ha néhány napon belül nem érkezel ide, már nem találsz életben. Hozz magaddal darócot, amelybe majd testemet belecsavarják, valamint viaszgyertyát, amennyi a temetésemhez szükséges. Kérlek arra is, hozzál abból a süteményből, amit készíteni szoktál, amikor Rómában beteg voltam."

Ám a levélírás közben Isten tudtára adta Szent Ferencnek, hogy Jacopa asszony már útban van, sőt közeledik a kolostorhoz, és magával hozza mindazt, amit a levélben kért tőle. Erre Szent Ferenc odaszólt a testvérnek, hogy hagyja abba az írást, mert nincs már szükség rá, a papírt meg tegye félre. Nagyon meglepődtek a testvérek, vajon miért nem fejezi be, és miért nem akarja elküldeni a levelet. Némi idő elteltével aztán erősen zörögnek, Szent Ferenc küldi a kapust, s amikor az kaput nyit, ott áll Jacopa, római nemes asszony két szenátor fiával és nagy lovas kísérettel.

Jacopa asszony egyenest Szent Ferenchez ment a betegszobába. Jöttén Szent Ferenc lelkét nagy öröm és vigasztalás töltötte el, s Jacopa asszony is boldog volt, hogy életben találta, és beszélgethet vele. Akkor aztán elmondta, hogy Rómában imádság közben Isten értésére adta, hogy Szent Ferenc halálán van, érte akar küldeni, és kérni akarja azokat a dolgokat, amiket, mint mondta, magával hozott. Be is hozatta mindjárt Szent Ferenchez, és enni adott neki. Szent Ferenc evett, és ettől megerősödött. Jacopa asszony pedig eléje térdelt, átfogta Krisztus sebeivel ékesített szent lábait, és oly nagy áhítattal csókolta, és öntözte könnyeivel, hogy a körülöttük álló frátereknek úgy tűnt, mintha Magdolnát látnák Krisztus lábainál, és semmi módon nem tudták elszakítani onnan.

Hosszú idő után végül mégis fölemelték, félrevonták, és megkérdezték tőle, hogyan jött éppen még idejében és fölszerelve mindazokkal a dolgokkal, amiket Szent Ferenc kérni akart tőle. Elmondta Jacopa asszony, hogy Rómában, amint egyik éjjel imádkozott, hangot hallott az égből, amely ezt mondta neki: "Ha még életben akarod látni Szent Ferencet, késedelem nélkül indulj Assisibe, s vidd magaddal azokat a dolgokat, amiket betegségében szoktál neki adni, és amire a teremtésnél szükség lesz." Én pedig - fejezte be -, így cselekedtem.

Ott maradt Jacopa asszony mindaddig, mígnem Szent Ferenc elköltözött e világból, és eltemették. A temetésen kíséretével együtt nagy tisztelettel adózott neki, és az összes költségeket vállalta. Azután visszatért Rómába, és rövid idő múlva maga is szentül halt meg. Szent Ferenc iránt való tiszteletből úgy végrendelkezett, hogy az Angyalos Boldogasszony templomába vigyék, és ott temessék el. Így is történt.

Szent Ferenc halála alkalmával nemcsak Jacopa asszony, fiai és kísérete, hanem számos assisi polgár is látta és megcsókolta a dicsőséges sebhelyeket. Köztük egy Jeromos nevű, híres és tekintélyes lovag, aki, mint Szent Tamás Krisztus sebeiben, kételkedett és hitetlenkedett. Jeromos úr, hogy meggyőződjék és másokat is meggyőzzön, a testvérek és a világiak szeme láttára nagy merészen megmozgatta Szent Ferenc kezén és lábán a szögeket, és megtapintotta az oldalsebet is. Ennélfogva később állhatatos tanúja lett az igazságnak, megesküdött a Bibliára is, hogy ő a sebeket látta, és kezével érintette. A dicsőséges sebhelyeket Szent Klára is látta és megcsókolta apácáival, akik vele együtt Szent Ferenc temetésén jelen voltak.

Krisztus dicsőséges hitvallója, Szent Ferenc Atyánk az Úr 1226. esztendejében október 4-én, szombaton költözött el e világból, és másnap, vasárnap volt a temetése.

Ez volt huszadik esztendeje megtérésének, vagyis amióta megkezdte a vezeklő életet. A szent sebhelyek elnyerése óta két év, születése óta pedig negyvenöt esztendő telt el.

(...)

Forrás: http://orszagutiferencesek.hu

Ismét a Katolikus Egyház ellen... Magyarország 2001.

2011-10-04T10:14:00.000+02:00

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának közleménye

A népszámláláskor vallásukat katolikusnak megjelölni kívánó személyektől kapott információ szerint a kérdőíven a katolikus jelző nem tüntethető fel. Ez annál is inkább meglepő, mert a KSH és a történelmi egyházak júliusi egyeztetését követően még azt a hivatalos tájékoztatást kaptuk, mely szerint ez a megjelölés elfogadható lesz, mint ahogyan elfogadható a református, evangélikus stb. megjelölés is. Ennek ismeretében kértünk minden egyházunkhoz tartozó állampolgárt katolikus hitének megvallására.

Joggal merül fel a kérdés, hogy miért húzták ki időközben a lehetséges válaszok közül a katolikust anélkül, hogy erről a Magyar Katolikus Egyházat értesítették volna, miközben más felekezetekkel kapcsolatosan nincs tudomásunk hasonló intézkedésről. Ez az eljárás a katolikusokra nézve diszkriminatív, egyben alkalmas az adatok manipulálására.

Budapest, 2011. október 3.

Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkársága

Százharmincöt éves Háromszék megye

2011-09-27T08:19:00.000+02:00

Háromszék nevünk, annak ellenére, hogy tudatos nyelvi alkotás – A Magyar Nyelv Etimológiai Szótára 1571-ből adatolja harom zek alakban –, nyelvünkben olyan makacsul állta a sarat a hatalom- és rendszerváltások szélverésében is, mint egy históriai kapuláb.

Az is. A név a székelyföldi székek területi tagolódására utal, a hadi igazgatás és a törvénykezés földrajzi-közigazgatási kerületére, amely a székely székeknek vármegyéktől való különbözőségét is jelezte. Háromszék esetében arra is, hogy a három székely szék egyesülése révén alakult. Három szavunk önmagában is bűvös szám, erőt, hatalmat sugalló, és ennek is szerepe lehet abban, hogy Háromszék esetében akkor is ebben a nyelvi alakban használták és maradt fenn, amikor nem három, hanem négy székből állt, mert ilyen-olyan adminisztratív és területszervezési históriai manőverek során a Háromszéket alkotó Kézdi-, Sepsi- és Orbai-szék fiúszékekkel egészült ki: Kászon-szék, Miklósvár fiúszék.

Háromszék szavunkat aztán az 1968-as megyésítés alkalmával próbálták a magyar nyelvhasználatból kiiktatni. Sikertelenül, mert a történelmünkbe kapaszkodó művekben és a napi szóhasználatban tovább élt és él. Egyébként eltüntetésének felszíni és felszínes "oka" az volt, hogy a Háromszék román szóalakja vulgáris – a Trei-Scaune "három székletet" is jelenthet –, s ezért kell megváltoztatni. A valós ok a szó históriai kötődésének, Háromszék adminisztratív-területi folytonosságának eltüntetési szándéka volt, a román nacionalizmusba ágyazott, "a múltat végképp eltöröljük" ideológia jegyében. Ekkor emelte ki a hatalmi erőszak a vidéki kisváros, Kovászna – eredete a szláv kvász = savanyú víz – nevét az új, tulajdonképpen a régi Háromszék megyével majdnem azonos adminisztratív területi egység megnevezésére. A név a magyar nyelvben a Háromszékhez közel félszáz év után is a rész az egészhezként viszonyul, mert – hogy példálózzunk is – egyet jelent a kovásznai és mást a háromszéki. A népdal Háromszéki piros páris, a Háromszéki kerek erdő kezdősora sem helyettesíthető a "kovásznai" szóval.

A Háromszék megye elleni hadüzenet nemcsak erre a szókapcsolatra vonatkozott, hanem általában a Háromszék szóra. Lapunk az 1968-as megyésítés után Háromszék néven indult volna – de nem engedélyezték. Így lett Megyei Tükör, és 1989. december 23-án ezért írtuk ki elsőként a címoldalra az üldözött Háromszék nevet.

A székely székekre utaló Háromszéket a Háromszék vármegye megnevezés 1876-ban váltotta fel. Előzőleg ezt a nevet 1784-ben, II. József reformpolitikája is bevezette, az akkori Háromszék vármegye a tulajdonképpeni Háromszékből, néhány Brassó vidéki településből és Felső-Fehér vármegye földrajzilag más megyékbe ékelődött településeiből állt. Rövid idő múlva, a kalapos király halála után azonban visszaállították a régi törvényhatóságokat.

A székely székek rendszerére, azaz történelmi folytonosságunkra és az önkormányzatiságunkra utaló megnevezés minden bizonnyal az újabb régiósítási erőszakosságok csapásainak lesz kitéve. (A két világháború között Háromszék a Bukarest központú Bucegi körzethez került, de a Trei-Scaune névhez akkor sem nyúltak hozzá.)

Háromszék vármegye létesítésének mostani évfordulós ünneplése ekképpen jelzésértékű, az önkormányzatiság igényének történelmi fogódzókba kapaszkodó kinyilvánítása, amelyek körül őrt állnak veretes históriai szavaink is.

(Háromszék napilap - Sepsiszentgyörgy)

MSZP-s „újjászületés” - a la Mesterházy

2011-09-25T12:27:00.000+02:00

Nevetséges az az erőlködés, amelyet most az MSZP produkál. Mesterházy és a többiek azt hiszik, hogy hatni tudnak az emberekre, és az MSZP új tagokat, lelkes tagságot mondhat majd magáénak. Az MSZP azonban téved, ha azt gondolja, hogy Gyurcsány az egyetlen, aki miatt az MSZP támogatottsága megegyezik a bányászbéka ülepének szintjével. Pedig az MSZP maga, az MSZP léte az, ami miatt a társadalom nagy része undorral viseltetik e párt, annak vezetői és tagsága iránt. Ugyanis az MSZP-nek nincs hitele, nincs logikája, az MSZP tagságnak, mint létformának nincs értelme. Ez a párt a hazugság és a társadalom félrevezetésének nagymestere, amely magában hordoz minden bűnt, amit egy nemzettel szemben elkövethet bárki.

Ez a párt nem tudja, s ha akarná sem tudná lemosni magáról, hogy Kun Béla (és nem azért mert Kun zsidó volt!) nemzetgyilkos eszmerendszerének követője, hordozója. Történelmi múltat nem lehet letagadni főként úgy, hogy megtagadni nem is akarják. Az MSZP nem is baloldali, nem képviseli a munkások érdekeit, illetve senkinek az érdekeit sem képviseli, csak a saját politikai elitjéét. Az elmúlt nyolc éves hatalmat hazugsággal, megtévesztéssel szerezték meg, s ennek megfelelően éltek (vissza) a hatalommal. Ma is a gyűlölet és a körmönfontság, a hazudozás és az alaptalan vádaskodás az, ami még életben tartja kisszámú hívének támogatásával ezt a gerinc és értelem nélküli pártocskát, amely persze nem nyughat bele a hatalomvesztésbe, s olyan nagy pofával üvölt és rágalmaz nemzetközi szinten is, mintha még bárki odafigyelne az inkább nyüszítésnek tetsző sivalkodásra. Az MSZP hazaárulásinak sora példa nélküli. S mit várhat a társadalom attól a párttól, amely egyik percben még kiáll elmebeteg hazudozó volt kormányfője mellett, a másik pillanatban pedig kórusban üvölti a „Gyurcsány takarodj” szlogent. Ordítja, és annak a jeles személyiségének vezetésével teszi, aki nemrégiben még arról beszélt egy gyilkos terrorista kommunista emléktáblájánál, hogy Ságvári eszméjét meg kell tartani, aszerint kell élni, viszonyulni Magyarországhoz.

Az MSZP bűne, hogy generációk sorát nevelte félre, s ma is hat az a történelemhamisító ámokfutás, amellyel 1919 óta kiürítették a fiatalság agyát, s ma is lázong néhány kommunista fiatal a Horthy-rendszer ellen. Nem Rákosi vagy Kádár elítélése az, amit nyilvánosan hirdet ez a csőcselék, hanem nemzetünk nagyjainak sározása maradt zászlójukra tűzve.

Érthetetlen ez a magatartás, és ez a szemlélet. Bukott és visszavonhatatlanul önlejáratódott söpredékké vált ez a párt és minden egyes vezetője, tagja. A tagságról nem lehet elmondani, hogy félrevezették. Mert ez a tagság olyan kérlelhetetlen gyűlölettel bír mindenki iránt, aki nem tartozik közéjük, hogy legszívesebben lőne, ölne, robbantana – ha lenne neki mivel. Öreg kommunisták, még éhkoppon is Gyurcsányt és a vörös disznófejű nagyurakat élteti, mert ez neki a nosztalgia, és soha nem volt fogalma arról, hogy mi a magyarság, a nemzeti lét, az identitástudat. E szó értelmét sem ismeri. A primitívség pártja az MSZP, hiszen a primitív és ostoba emberek azok, akik rá szavaznak, akik dühből és gyűlöletből szavaznak erre, a normális emberek körében nemtelennek és erkölcsileg teljes joggal semminek tartott pártra.

Mesterházy újítani akar. Hiszen a húsosfazék elvesztése nem cél. Ha kell Gyurcsányt is odadobják látszólag a politikai szemétdomb bűzölgő tetejére, s Hiller is beáll a kvartyogó Gyurcsány takarodj kórusba. Mert ezt nem a párttagság érdeke kívánja (ezt mindig is figyelmen kívül hagyta), hanem saját politikai egzisztenciája. Gyurcsány megy, viszi a vén trotli tömeget, Mesterházy marad és hirdeti a megújulást. De mindkettő hazudik, mint 1919. óta az összes vörös, hazaáruló, és nemzetét tipró kommunista.

Ma Magyarországnak nincs szüksége baloldali pártra, hiszen nemzetben gondolkodó, az egész nemzetet szem előtt tartó, és az egész nemzet céljait, megmaradását egyformán szolgáló hatalom regnál. Igaz, mint pártra, erre (a Fideszre) sem volna szükség, de a történelmi hagyományok okán ma csak pártokra lehet szavazni… Az MSZP, mint a gyűlölködés megszállott pártja elvesztette létjogosultságát, értelme viszont pedig nem volt a nemzetet tekintve. Bűnei okán akár be is lehetne tiltani. A hazaárulás, az idegen hatalmak kiszolgálása, a külföldön fizetett hirdetésekben a magyarságot és Magyarországot érintő lejáratás, a nemzeti vagyon szétlopása, a választási csalással való hatalomba kerülés, a tömegbe lövetés, korábban pedig a gyilkosságsorozat, a magyarság elüldözése hazájából… és nem sorolom… mind, mind olyan bűnök, amelyeket megtorolni sem lehet. A történelem és az erkölcs azonban regenerálja magát. Igaz hosszabb időbe telik, mintha törvénnyel üldöznék ezt a nemtelen és embertelen, gyilkosok utódaiból álló és azok szemléletét követő pártot. Mert az MSZP párttörténete nem más, mint vörösbe csomagolt gyilkosok és rablók majd száz éves őrült ámokfutása, hazaárulása és rombolása.

Mesterházy ezért erőlködik fölöslegesen. Mosolyra fakaszt, amikor Mesterházy beszél, és a kádári korszak nagy cenzora ott bólogat a háta mögött. Így megújulni aligha lehet – hála Istennek. A gyűlölet pedig nagyon rossz tanácsadó… és a politikai szemétlerakóban még bőven akad hely az MSZP számára is. Mert előbb vagy utóbb még a pártok is odakerülnek, ahol a helyük van… S az MSZP 2006-ban megtalálta a szemétlerakóhoz vezető utat.

A fővárosi cigánykodás… avagy a visszavont díszpolgárság

2011-09-25T10:25:00.000+02:00

Kertész Ákos díszpolgárságának visszavétele olyan apolitikus és ostoba lépése volt, amely páratlan s Fővárosi Önkormányzat történetében. Ugyanis a díszpolgárságot véleményem szerint csak az veheti vissza, aki adta. Azaz, Kertész esetében csak egy Demszky vezette főváros vehette volna el. Épp így áll a dolog Haynaut vagy a legnagyobb szovjet tömeggyilkost illetően is. A díszpolgárság nem más, mint lenyomata egy-egy rendszernek.

Olyan dolog, mint egy iskolai dolgozat. Ha a gyerek nem tanul és a tanár nem képes átadni a tudást, és a tanuló ezért egyest kap, akkor az az egyes bekerül a naplóba (ma már az E-naplóba), s azt csak egy következő dolgozattal, feleléssel az egész évi munkával lehet kijavítani. Ha új tanár jön, egyes akkor is bennmarad a naplóban, mint lenyomata az előző tanár pedagógiai képességének és a gyerek akkori tanulmányi eredményének, szorgalmának. Azért, hogy az iskola statisztikája jobb legen, még az igazgató sem törölheti az eredményt. Legföljebb a – ha a tanár hibája a jegy – a tanárt lehet elküldeni az intézményből, mint erre volt már példa. A jegy azonban marad…

Mit is értek ezen?

A Demszky-féle fővárosi vezetést a választók elzavarták, mint a rossz tanárt, aki iskolányi gyereket hagyott tudás és követelményrendszer nélkül, s csak az volt, az lehetett jó tanuló, aki fizetett… A különböző negatívumok azonban a Városházán maradtak. Eladósodottság (amit nem lehet visszavonni), korrupció (ami ellen lehet ugyan tenni, de a zsebbe dugott pénzek soha nem kerülnek vissza a gazdaságba), a lelakott, koszos, canismergás Budapest, a szemét... Lehet ezen változtatni azza, hogy az új vezetés rendet tesz, de a régi bajok emléke, gazdasági hátrányai stb… megmaradtnak és bekerültek a város fekete könyvébe. Hasonló a helyzet az adományozott kitüntetésekkel és díszpolgársággal. A Demszky-féle városvezetés a saját elmebeteg és liberális primitívségével adta a kitüntetéseket, a díszpolgárságot, s hunyt szemet a fővárosi polgármesterek és a főpolgármesteri hivatal alkalmazottai némelyikének korrupt és embertelen magatartása felett. Mert Demszky is azt adta, mi lényege. Liberális, magyarellenes, korrupt és embertelen ócska vezetés volt az, amely rányomta bélyegét a fővárosra. Letagadni sem lehetne azt az ámokfutást, amit Demszky húsz éve alatt véghezvitt Magyarország szívében. Kertész díszpolgársága csak csepp volt a tengerben, de ezt a cseppet nem kellett volna esztelenül kimeregetni. Jellemzően Demszkytől kapta, így az annyit is ért. Megjegyzem nem csak én, de rajtam kívül sok ezer ember van, aki nem fogadta volna el a kitüntetést ettől a nemzetgyűlölő liberális söpredéktől. Jó példa erre Kovács Kati, akit a söpredék másik ága, az MSZP akart kitüntetni…

A város történetéhez hozzá tartozik a díszpolgári címek kiadása… a visszavétel azonban ostoba és komolytalan dolog, s amolyan cigánykodásnak tetszik. Ha átolvassuk a Demszkyék által kiadott díszpolgári címek tulajdonosainak névsorát, akkor rá kell jönnünk, hogy e névsorban talán Kertész a legártalmatlanabb a magyarságra nézve… és ez a fővárosi történelemben olyan jól látszik, mint a sok millió éves kőlenyomatokon a dinoszaurusz lábnyomok. És ahogyan azokat sem csiszolják le, úgy ezeket a neveket sem szabad visszavonással eltüntetni ebből a szomorú fővárosi történelemből. Legyen tükre minden méltatlan név annak a méltatlan liberális és kommunista diktatúrának, amely lövette a magyart 1956-ban és 2006-ban, amely nemzetellenes magatartásával 2004-ben erkölcsileg kiírta magár a nemzetből, s amely egyszer és mindenkorra önmagán viseli a jelet. Azt a jelet, ami által emberségét és magyarságát „rábizonyítani” soha sem lesz lehetséges.

Kertész tehát, mint díszpolgár számomra örökké fémjelzi és jellemzi Demszky Budapestjét, Demszkyt, és azt a szellemi és erkölcsi nihilt, amelyet az elmúlt húsz esztendő erőltetett erre a városra. Kertész örökös díszpolgára azoknak, akik adták e kitüntetést. Ezért volt végtelenül ostoba és primitív lépés visszavonni a Demszky által adományozott „kitüntető” címet… amit Demszkytől értelmes és tisztességes magyar el sem fogadott volna… jellemzi tehát a cím, azt is aki adta, s azt is aki elfogadta. A cím visszavonása pedig, a mai városvezetés politikai ostobaságát tükrözi… Ugyanis jobb lenne azt kőbe vésni erről a Közgyűlésről, hogy kiknek adta vissza a liberális és kommunista söpredék által elvett díszpolgárságot. Az sokkal szebben mutat majd a fővárosi történelem lapjain, mint az ostoba politikai adok-kapok.

Fotó: Magyar Nemzet

Cenzúrázzák a keresztény tartalmakat az internetes közösségi oldalak

2011-09-22T19:20:00.000+02:00

Vajon törölnék-e az alábbi cikket, ha közzétennénk a Facebookon? Meglehet – figyelmeztet az NRB (National Religious Broadcasters) vallási médiát és kommunikációt figyelő nemzetközi jogvédő szervezet friss tanulmánya.

A szeptember 15-én közzétett tanulmány az Apple, az iTunes App Store, a Google, a Facebook, a MySpace és a Twitter gyakorlatát vizsgálta. Az eredmény: A Twitter kivételével valamennyi közösségi oldal aktívan cenzúrázza a keresztény véleményeket.

A közösségi oldalak a gyűlöletbeszéd kiiktatása címén minden olyan tartalmat tiltanak, ami bírálja a homoszexuális életformát. Az Apple tavaly két iPhone-alkalmazást távolított el, mivel „offenzívnek” találta őket. Az egyikben a hagyományos bibliai házasságkép fejeződött ki, a másikban pedig az a felfogás, hogy a homoszexuális viselkedés helytelen, és megváltoztatásához Krisztusra irányuló lelki átalakulás szükséges. A homoszexuális jogvédő szervezetekkel együttműködő Facebook is „jelezte, hogy minden, homoszexualitás-ellenesnek minősíthető tartalmat törölni fog.”

A Google élen jár a jogsértésben. A Google for Non-Profits „nem vesz fel olyan egyházakat, szolgálatokat és más hívő közösségeket, melyek alkalmazási gyakorlata figyelembe veszi a vallást vagy a szexuális irányultságot.” A Google a szólásszabadságot is számos esetben korlátozza. A világ legnagyobb internetes keresője nem engedte, hogy egy angol keresztény intézmény (English Christian Institute) az abortusszal kapcsolatos hirdetést tegyen közzé, és állítólag egy massachussetsi családvédő weboldalt letiltott annak konzervatív keresztény tartalma miatt. Nem meglepő, hogy 2011 áprilisában, amikor a Föld napja nagypéntekre esett, a Google nem Krisztusról, hanem a földistennőről emlékezett meg híres logójával.

A népszerű YouTube videomegosztó oldalt tulajdonló cég nem sokat törődik az erkölccsel és a családok szempontjaival. Egy 2009-es tanulmány szerint hiába szerepel a YouTube irányelvei között, hogy „nem pornográf vagy szexuálisan explicit anyagok közzétételére szolgál”, mégis rengeteg ilyen képsor található rajta, sőt számos pornóoldal éppen a YouTube-ot használta marketing céljára.

Az NRB közölte: üzletpolitikájukkal kapcsolatban megbeszélésre hívták a tanulmányban szereplő cégeket. A kezdeményezés remélhetőleg több sikerrel jár majd, mint a korábbiak. A Google illetékeseitől ugyanis többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült választ kapni a YouTube-bal kapcsolatos kifogásokra. „Amennyire csak lehet, együtt szeretnénk dolgozni ezekkel a cégekkel, nem pedig ellenük. Csakhogy a hívőkkel szemben eleve meglehetősen ellenséges a hozzáállásuk” – idézi az NRB képviselőjét a média elfogultságát figyelő newsbusters.org összefoglalója.

Magyar Kurír

(mk)

Eltemették P. Végvári Vazult

2011-09-22T00:00:00.000+02:00

P. Végvári Vazul (1929–2011) ferences áldozópapot szeptember 20-án helyezték örök nyugalomra az esztergomi ferences templom kriptájában. A búcsúbeszédet P. Frajka Félix OFM mondta, aki az elhunyt kor- és kurzustársa volt. Az alábbiakban az ő szavainak szerkesztett változatát közöljük.

„Meghajtom fejemet koporsóban fekvő holttested előtt és szeretettel köszöntelek. Úgy, mint 63 évvel ez előtt, 1948. augusztus 18-án a késő délutáni órákban szécsényi kolostorunkban, amikor először köszöntöttük egymást. S ahová azért érkeztünk, hogy felölthessük magunkra a ferences csuhát, s azt hordozva vigyük magunkkal mindenüvé Szent Ferenc atyánk szellemét, a Szent Ferenc-i békét, magát az evangéliumi örömhírt.

Hála Istennek nem vagy ismeretlen a jelenlevők előtt. A médiumok sokszor foglalkoztak Veled. E napokban is! Méltatásodkor önéletrajzodból szeretnék, most kiemelni hangsúlyozottabban is egy–két tényt.

Hangsúlyozottan említed meg családi otthonotok hazafias szellemét, és mélyen vallásos légkörét. A nagy műveltségű édesanyát, aki nyolc gyermeknek adott életet. Ilyen szellemiségű családból jutottál be a pécsi hadapródiskolába. S ebből az iskolából mint diákot hurcoltak el a szovjetek fogságba. Nyolc hónapi fogság után kiszabadulva kerültél közelebbi kapcsolatba a ferencesekkel. Mint jó zenei adottságú fiatal lelkes tagja lettél az országos hírű Kapisztrán Kórusnak. Vasárnaponkénti szerepléseitekkor láthattad a budai zsúfolt templomunkat, ahová nem fértek be a hívők. Még a szentélyben is álltak. A gyóntató és irodai folyóson, sőt még a templom előtti járdán is.

A háború utáni években volt ugyanis népünknek egy olyan karizmatikus főpapja, akire a hívő magyar nép csodálattal és reménykedéssel nézett fel. Itta a szavait. Mert minden szavával és tettével az élni akarást ébresztgette és erősítgette népünkben. És az Istenhez való megtérést szorgalmazta és a vezeklést bűneinkért. Amíg szabad volt, zsúfoltak voltak a templomok szerte az országban. Hatalmas tömegű, eufórikus hangulatú zarándoklatok voltak. Ugyanakkor elkezdődött az egyház egyre kegyetlenebb üldözése. Hitoktatás megszüntetése. Egyházi iskolák kártalanítás nélküli elvétele. Papok börtönbe zárása, kivégzése.

Ilyen korban léptünk mi a rendbe. Mert éreztük, hogy hív az Úr, mert az egyháznak most van szüksége bátor katonákra, a nyájat a ragadozó farkasoktól életük árán is védelmező jó pásztorokra. Sokáig együtt, illetve párhuzamosan futott életünk. Együtt kezdtük az újoncévet Szécsényben, majd a teológiát Gyöngyösön. A ferences szellemmel való töltekezés szép évei voltak ezek.

Majd jött, mint derűs égből a villámcsapás, a szerzetesrendek feloszlatása. A szerzetesek leponyvázott platójú teherautókkal éjszaka történő elhurcolása és embertelen körülmények közötti összezsúfolása. S a kikényszerített megállapodás aláírása után, a meghagyottak életének újrarendezése. Megfogyva bár, de törve nem, az élet ment tovább, immár tanítással, ki-ki a lehetséges munkakörben.

Lassan elérkeztünk a kitűzött célunkhoz. Ránk virradt az örömteli nap, a pappá szentelésünk napja, 1953. augusztus 23., itt, az esztergomi ferences templomban. Soha el nem múló hála ezért Szabó Imre szentelő püspökünknek és jó magiszterünknek, Aladár atyának, aki elvezetett bennünket az Úr oltárához.

És szárnyalni tudtunk a boldogságtól. Mint felszentelt papok, lelkesen tettük, amit csak tenni tudtunk. Vazul atya, te prefektuskodtál, zenekart vezettél, kultúrműsorokat szerveztél itt, ebben a gimnáziumban.

Majd jött a forradalmi hangulatú év, életünknek legdicsőbb éve, illetve napja: 1956. október 23. Számomra már 22. Amikor dübörgött a szüntelen tapstól, lábdobogástól az ELTE Gólyavár terme, a Mit kíván a magyar ifjúság pontjainak felolvasásakor és újráztatásakor. Ott voltam mindenütt, és te is ott voltál mindenütt, Esztergomból elszökött társam, Vazul atya, a Budai Várban, mint szervező, s a szabadságharcos fiatalok lelkesítője, tábori lelkésze, s katonai vezetője, amíg le nem rohanták a szovjet erők.

Budavár eleste után sem törtél le. Bejöttél pasaréti házunkba, mesélted a pesti srácok dicső tetteit. Tárgyilagosan megbeszéltük a történteket és kértünk, hogy mivel óriási veszélyben van életed, bármennyire is fájó, de menekülj külföldre. És kalandos körülmények között sikerült is kijutnod bécsi rendházunkba. Amit ott tettél, az méltó folytatása volt annak, amit itt, a Várban tettél. Ahogy megérkeztél Bécsbe, már másnap ott voltál a menekültek táborában, hogy lelket, hitet és reményt önts a hazájukat elhagyott, befogadó országot váró emberekbe. És amikor már lassan mindegyik magyar talált befogadó országot, te is befogadó országára találtál és csatlakoztál az Amerikában működő magyar ferences közösséghez.

Hamar elsajátítottad az angol nyelvet. Sorozatban kaptad a lelkészi beosztást amerikai és kanadai magyar egyházközségekben. Gyorsan kapcsolatba léptél szinte minden magyar szervezettel, akik mindjárt beválasztották a talpraesett, sziporkázó, ötletgazdag, lelkes, fiatal ferencest a vezetőségükbe, sok esetben vezetőjükké is választottak. Szíved mindenütt és mindig a magyarokért dobogott.

Éveken át tárgyalta az ENSZ a magyar kérdést. Ilyen alkalmakkor tüntetést szerveztél az ENSZ-palota elé. Egy egész világ felfigyelt arra, hogy 1959. november 4-én bátran beléptél az ENSZ szovjet delegációjának épületébe, és felajánlottad, hogy magyarországi bíróság elé állsz 1956-os tevékenységedért, ha a hasonló vádak alapján kivégzésre váró magyar fiatalkorúakat a kommunista hatalom szabadon engedi és átadja a Nemzetközi Vöröskeresztnek. Íme, a „nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért” szavakat beteljesíteni akaró Vazul atya.

Igen jó kapcsolatod volt sok magas beosztású amerikai közéleti személlyel is, és ezt jól kamatoztattad a magyarok javára. Mindszenty bíboros ragyogó amerikai lelkipásztori körútjának egyik lelkes szervezője, a bíboros úr sajtótitkára voltál. Mint a külföldi magyarok püspöki vikáriusa kapcsolatba kerültél az amerikai püspöki karral is.

S a fordulat éve után végre hazád is pozitívan értékelte tevékenységedet, s a Magyar Köztársaság elnöke 1991-ben A Hazáért és Szabadságért érdemrenddel tüntetett ki.

Sokévi, sokoldalú, magyarságot összetartó lelkipásztori munkád után 1997 áprilisában hazatelepültél. Idős korod ellenére itthon sem szűntél meg lelkesen tevékenykedni hazádért. Sok elismerésben, kitüntetésben részesültél. A forradalom ötvenedik évfordulója újra tűzbe hozott. Lángolt, lobogott benned a hazaszeretet. Sokat tettél azért, hogy méltóképpen ünnepelhessük.

Vazul atya! Népünk nevében köszönöm néked mindazt, amit e hős magyar népért, e haza fiaiért és lányaiért tettél itthon és szerte e világban. Köszönöm a gondviselésnek, hogy testvérek lehettünk, és hogy egyformán dobogó szívvel szolgálhattuk Isten, a haza és az egyház szent ügyét.

A viszontlátás reményével búcsúzom. Isten Veled! Nyugodjál békében!”

Nyílt levél L. Simon László Képviselő Úrnak

2011-09-21T09:13:00.001+02:00

Az alábbi levelet ma kaptam meg azzal a kéréssel, hogy tegyem közzé, ugyanis a levél írói megküldték panaszkodó soraikat a címzettnek,, majd a Népszabadságnak, és a Magyar Nemzetnek, és a Fejér Megyei Hírlapnak, de eleddig sehonnan nem jött válasz, panaszukat nem közölte egyetlen médium sem, ezáltal úgy érzik, hogy feltételezésük az összefonódásokat illetően jogos... Mint a nemzeti vagyon védelméért és a polgárok életének minőségjavításáért harminc éve küzdő újságíró kötelességemnek tartom, hogy ezek az esetek nyilvánosságot kapjanak, még akkor is, ha én életemben nem fogtam egyetlen halat sem...

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------Tisztelt Képviselő Úr!

A Magyar Állam tulajdonát képező, az Állami Vagyonkezelő kezelésében lévő, volt Sinatelepi Állami Gazdaság területét bérlő Sinatelepi Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. mára a Dunára vezető utakat kivétel nélkül kiárkolta, földhányásokkal eltorlaszolta. Néhány utat be is szántott. Szilárd burkolatú beton-és aszfalt utakat is átvágott. Így mára, a Duna folyam Ercsi és Adony között megközelíthetetlen! Ezzel az esztelen rombolással, a Kft vezetője a mezőgazdasági lopásokat akarja megelőzni.

Érvelései álságosak és nem vezetnek semmilyen eredményre, hiszen ha elfogadjuk a nevezett törvények sorát sértő Kft vezetőjének, Hégelsberger úrnak ezen érveléseit, akkor a bankokhoz vezető utakat is fel kellene szedni, hogy megelőzzük a bankrablásokat. Szerintünk a vagyonvédelemnek vannak törvényes eszközei is. Hégelsberger úr, a Sinatelepi Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. tulajdonosa e cselekedetével több törvényt is semmibe vesz, azokkal kimondottan szembe megy, s e törvénysértéseket a Btk. is büntetni rendeli! (Az ercsi önkormányzat jegyzője hetente szabhatott volna ki e törvénysértés miatt pénzbírságot... három éve egyszer sem tette!)

Az 1999-ben elfogadott és 2000-ben életbe lépett Halászati Törvény kimondja, hogy a vízparti ingatlan tulajdonosa, bérlője, kezelője, köteles szolgalmi utat biztosítani a halászati jog tulajdonosának, hogy a vízpartot megközelíthesse, halász-szerszámait és a kifogott halat oda, illetve elszállíthassa. Azt is kétségbe vonjuk, hogy a Sinatelepi Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.-nek joga lenne utak, infrastruktúrák megszüntetésére, hiszen a tulajdonostól, azaz a Magyar Államtól erre felhatalmazást nem kapott.

Súlyos törvénysértésnek tartjuk azt, hogy a Sinatelepi Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft. az említett területen esetleg szerencsétlenül jártaknak a segítségnyújtás lehetőségét megakadályozza légi, vízi vagy közúti baleset esetén, az utak tönkretételével. A kiárkolt utak géppel történő visszatemetése is cca. fél napot vehet igénybe, ami a sérültek túlélési esélyeit a nullára csökkenti. Sajnos mindhárom általunk felsorolt balesetre volt példa az elmúlt években.

Az elmúlt három évben minden, ennek a súlyos és törvénysértő helyzetnek a felszámolására fordított erőfeszítésünk hiábavalónak bizonyult. Az önkormányzati és más állami hatóságok is tehetetlenek, a Magyar Állami Vagyonkezelő pedig válaszra sem méltatott bennünket. Ez felveti a bérlő és a tulajdonos közötti korrupció lehetőségét is.

A Közép-Dunai HAL Kft. amely a kérdéses Duna szakasz halászati jogának tulajdonosa, jelentős anyagi kárt is szenved, hiszen a halászok és horgászok nem váltanak engedélyt egy megközelíthetetlen Duna-szakaszra.

Tisztelt Képviselő Úr!

Felkérjük Önt, mint Országgyűlési Képviselőnket, hogy ezen áldatlan állapot felszámolása érdekében vegye fel a kapcsolatot mindazon állami szervekkel (rendőrség, ügyészség, Vagyonkezelő…) amelyek hivatottak megszüntetni a több éve tartó súlyos törvénysértésből adódó helyzetet. Ahogy a Balaton vagy a Velencei tó partjának magánkézbe adását, a nagyközönség kizárását sikerült megakadályozni, úgy véljük, hogy most a Dunán a sor, hiszen a Duna mindenié, minden állampolgárnak joga van a Duna partján sétálni, horgászni halászni, biciklizni vagy éppen vadkacsát fényképezni. Ezt a jogot a törvény is biztosítja, azonban a törvény betartatását az állam nem ellenőrzi, és nem bünteti a törvényszegést. Nézetünk szerint a bérlő bérleti szerződése automatikusan megszűntethető, ha a bérleti szerződésben vállalt kötelezettségét megszegi és a vonatkozó törvényeket nem tartja be.

Felkérjük Önt Tisztelt Képviselő Úr, hogy a választóktól kapott felhatalmazása alapján dolgozzon ki és sürgősséggel terjesszen be önálló képviselői törvényjavaslatot a T. Ház elé, amelyben garanciákat fogalmaz meg arra, miszerint Magyarországon többé senki, sem magántulajdonos, sem bérlő, utat, infrastruktúrát ne szüntethessen meg, ne tehessen tönkre, és ne veszélyeztethesse magatartásával mások alapvető, és hatályos törvények által biztosított jogait, illetve életét. Ha ez mindenképpen szükséges, akkor csak a Közlekedési Hatóság tehesse meg, az utak számozásának vagy helyrajzi számának feltüntetésével, a Magyar Közlönyben való megjelentetés mellett.

Felmerült bennünk a gyanú, hogy az illetkes Fejér megyei hivatal, a Sinatelepi Mezőgazdasági és Kereskedelmi Kft.-vel és annak vezetőjével jó viszonyt tarthat fenn, s ennek köszönhető, hogy Ercsi és Adony között nem megközelíthető a Duna szakasz. Kérjük, hogy e feltételezett kapcsolat kivizsgálását is indítsa meg Képviselő Úr! Továbbá kérjük Önt, hogy az állami pénzből épült, de a „zöldbáró” által megsemmisített vagy kiárkolt utak eredeti állapotba való visszaépítésére az illetékes hatósággal szólíttassa fel a Kft. tulajdonosát.

Munkájához kívánunk jó egészséget, és elszántságot.

Ercsi-Sinatelep, 2011. szeptember 16.

Tisztelettel: A halászok, horgászok, vadászok, természetjárók, kerékpáros és gyalogos turisták, és mindenki, aki egy demokratikus köztársaságban, nem pedig egy banánköztársaságban szeretne élni… azaz, az Ön választói nevében:

dr. Medgyessy Károly

(cím a szerkesztőségben)

Trükkös spiclik és az állampolgári kötelesség

2011-09-16T19:45:00.000+02:00

A magyarországi magyar állampolgár, főként, ha újságíró óvakodjék attól, hogy védje hazáját az elcsatolt területeken működő, vagy egykor működött immár magyar állampolgár besúgóktól. Ugyanis ezek a spiclik új, és remek trükköt találtak ki önmaguk felmentésére.

Nevezetesen a magyar bíróságot használják fel saját bűneik fedezésére. Ha valaki közszemlére teszi a spicli múltat, akkor az érintett azonnal bírósághoz fordul, feljelenti az illetőt, és a magyar bíróságot úgy veri át, ahogyan akarja, hiszen tótul, szerbül vagy románul szerez be ellendokumentumokat ártatlanságáról, s jót röhög a markában, ha a bíróság ártatlannak mondja ki, s megbünteti azt, aki kötelességét teljesítette. Ugyanis lehetetlen Magyarországról – egy megyei bíróságról – száz százalékosan bizonyítani, hogy kinek volt igaza a feljelentőt vagy a feljelentettet illetően.

Ha a feljelentő (volt - teszem azt - szlovák spicli) akkor mi garantálja, hogy a mai napig nem teljesít a szlovák államnak feladatokat? Semmi. Ha teljesít, akkor a szlovák állam természetesen kiadja a végzést, miszerint az illető soha semmilyen állományban nem volt. Ha ma már nem használják spicli magyarjainkat, akkor valamilyen igazolást kap, amivel a magyar hatóságokat át lehet verni. A magyar nemzetbiztonság sem ér sokat, hiszen több esetben kérte már egy-egy bíróságon feljelentett magyarországi magyar állampolgár, hogy ennek vagy annak nézzen utána a magyar nemzetbiztonság, ám még szóra sem érdemesítették a kérelmezőt. A szlovák, a román, a szerb spicli viszont tovább éli világát és jelentget arról a helyről, és azokról az emberekről az idegen államnak, amiről és akiről információkat kérnek a gazdái.

Így lehet a magyar bíróságot hülyére venni, ha éppen lehet… Csak az a rémes az egészben, hogy jobboldalinak mondott zsidó újságíró, magyar ügyvéd, magyar egyetemi tanárok állnak ezek mellett az emberek mellett, mert ezek az emberek fizetnek, és aki fizet, annak Magyarországon igaza van. S elég kellemetlen volna, ha egy volt rektorról kiderülne, hogy egy idegen spiclit foglalkoztat évek óta az egyeteme, az volt rektor kérésére. Inkább mellé áll, mert nagy (gyász)magyar! Hamis tanúk garmadája is készenlétben áll, mert azok között is számtalan lehet – nem született magyarországiként – az idegen állam spiclije. Ugyanis ezek a legnagyobb magyarok mostanság, s ezek tolják Vona Gábor csikorgó társzekerét is, amiért a Jobbik igen hálás, és eme hálájában vak és süket is egyben.

Javaslatom mindenkinek, aki afféle ócska, jellemtelen spicliket (ma jó magyar jobboldali embereket) észrevesz Magyarországon, az hallgasson, mint a falusi esküvőben az, aki tud a menyasszony szerelmi kapcsolatairól. Mert különben magának tesz rosszat. Meghurcolják, pénzt akarnak tőle, és a magyar bíróság is elítélheti. Mert a magyar bíróság bárkit bármiért elítélhet zokszó nélkül… de ez már egy másik cikk témája, amivel hamarosan előhozakodom lapunk hasábjain…

Stoffán György – Európai Idő

Elhunyt Végvári Vazul ferences szerzetes

2011-09-16T07:11:00.000+02:00

A ferencesek egyik nagy öregje Végvári Vazul atya életének 83. évében szeptember 13-án Esztergomban visszaadta lelkét Teremtőjének. „Láttuk őt sziporkázva, szellemi–lelki képességei csúcsán, és egy csípőprotézis után legyengülve egyre inkább átadva magát az emberi természet velejárójának, hogy nincs itt maradandó lakásunk. A jó Isten vigye őt Országába!” – ezekkel a szavakkal értesítette Tokár János esztergomi házfőnök rendtársait Vazul atya haláláról.

Székesfehérvárott született 1929-ben, szülei nyolc gyermeke közül harmadikként. 1943–45 között a pécsi Hadapródiskola növendéke. A második világháború végén nyolc hónapig hadifogoly. Érettségi után, 1948-ban belép a ferencesekhez. Gyöngyösön novícius, Esztergomban a rend hittudományi főiskoláján végzi a teológiát. Esztergomban szentelik pappá 1953-ban. Ezt követően prefektus az esztergomi ferences internátusban, gyóntató, hitszónok, énekkarvezető, spirituális, kulturális programok szervezője, diákszínpadi rendező.

1956 október-novemberében a szerzetesből előbújt a hadapród és a hazafi. A szabadságharcosok tábori lelkésze, katonai jellegű egységek parancsnoka és tábori lelkésze a budai Vár védelmében, amíg le nem rohanják őket a szovjet erők november 7-én. Elfogják, de sikerült kiszabadulnia és ferences habitusban, vöröskeresztes jelvénnyel a határőrség hazafias érzelmű katonáinak segítségével Ausztriába távoznia.

A bécsi ferences kolostorból a menekülők lelki és szociális gondozását végzi, sokakat segít ösztöndíjhoz európai és tengerentúli egyetemekre. Részt vállal a forradalmi emigráció tevékenységében. A Strassbourgi Forradalmi Tanács megalakulásánál küldött.

1957-ben az Egyesült Államokba távozik, és csatlakozik az ottani magyar ferences közösséghez. Lelkipásztor, cserkészvezető különböző amerikai és kanadai magyar egyházközségekben. A Magyar Szabadságharcos Világszövetség társelnökévé választják, majd az USA országos szervezetének elnöke is.

1959. november 4-én az Egyesült Nemzetek Szervezete szovjet delegációjának épületében felajánlotta, hogy hajlandó magyarországi bíróság elé állni 1956-os tevékenységéért, ha a hasonló vádak alapján kivégzésre váró magyar fiatalkorúakat a kommunista hatóságok szabadon engedik és a Nemzetközi Vöröskeresztnek átadják.

Mindszenty József bíboros sajtótitkára a hercegprímás amerikai főpásztori útja során. 1978-ban, mielőtt a Carter-kormány visszaadta a Szent Koronát Magyarországnak, tanácsadóként meghívják a Fehér Házba. Irányi László, a külföldi magyarok első püspöke 1987-ben vikáriusává nevezi ki. Különböző rádióadások rendszeres szónoka és műsorvezetője, több verses és novelláskötet szerzője.

1956-os tevékenységéért 1991-ben A Hazáért és Szabadságért érdemrenddel tünteti ki a Magyar Köztársaság elnöke. 1997 áprilisában hazatelepül. Életét és munkásságát több dokumentumfilm is megörökíti. 1998-ban vitézzé avatják, majd a volt politikai elítéltek és '56-osok szervezetei is kitűntetik, mint bajtársat, akit kezdettől „tábori papjuknak” tartottak.

Végvári Vazul ferences szerzetest egész életében jelmondatának szellemisége jellemezte: „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.”

Ferences Sajtóközpont/Magyar Kurír

A söpredék patkánykodása...

2011-09-13T08:47:00.000+02:00

Az MSzP és maga a vádlott - volt kormányfő - viselkedése egyértelmű. A tipikus szocialista vagdalózás, hazudozás, és nemzetellenesség élesen kirajzolódott a parlament őszi ülésszakának első napján, s a korábbi kommunista megnyilvánulásokban. Kertész Ákos szennyírása, s az avval való egyetértés, majd a sukorói rabló melletti kiállás, végül a rabló sajátos megvilágításban való önértékelése a mentelmi jog felfüggesztése előtt, magáért beszél. Olyan, mint Matuska Szilveszter, aki a bíróság előtt egy belső hangra igyekezett fogni a késztetést…

Megdöbbentő, hogy az MSZP ilyen mélyre süllyedt, bár a szocialisták nyolc éves uralma és az előtt lévő évek 1919-től napjainkig, ugyanezt a szennyet tükrözte. Valami megfoghatatlan és sátáni magatartás ez, amelyből hiányzik a jóérzés, a nemzet iránti elkötelezettség, az emberiesség. Bolondokhoz hasonlóan nem tudja ez a párt és annak gyalázatos és pitiáner vezetése felfogni miért bukott akkorát a párt, miért fordul föl tőlük minden józan és normális ember gyomra. Nem csak Magyarországon, de a világ minden táján valamiféle undor kerülgeti az embereket a szocialista szó hallatán, mert ez az emberszabású, de az emberi mivolttól távol álló söpredék mindenütt rombol és árt, ahol valaha hatalomba került.

„Gyurcsány a jelenlegi kormányfő kiszolgálójának nevezte Polt Péter legfőbb ügyészt, és megjegyezte: vádlott helyett vádló lesz. „Basáskodó hatalom üli a tort, ennek a rendszernek leszünk kritikusai és vádlói. Azoknak a nevében fogunk fellépni, akik azt mondják: elég. Nem azért kapták a pillanatnyi többséget, hogy tönkre tegyék az országot” - fogalmazott. Gyurcsány Ferenc hozzátette: készen áll, hogy megvívja a csatát” – írja a Népszabadság tudósítója.

Gyurcsány fent idézett szavai egy őrült szavai, aki nem látja maga körül az általa okozott undort, utálatot. Elfelejti, hogy egy demokráciában nem lehet a legfőbb ügyészt hazugnak nevezni. Elfelejti, hogy pátja és az egész ócska söpredék 1919-től napjainkig mit tett, mit rombolt mennyit gyilkolt ebben az országban. Elfelejti, hogy a bíróságok Rákosi és Kádár utasítására hány ember életét oltották ki, hány ezer vagy tízezer embert telepítettek ki, küldtek börtönbe… Elfelejti, hogy a kommunisták eladták az országot, ellopták a nemzeti vagyont, befektettek Indonéziában, engedték a bankokat rabolni, s családok ezrei isszák a keserű pohár tartalmát miattuk. Elfelejtette Gyurcsány, hogy 2006-ban a magyar emberek közé lövetett, s hogy ócska és kisstílű rendőrei össze-vissza hazudoztak a bíróságok előtt – utasításra. Gyurcsány bűneit nem lehet kellő részletességgel felsorolni, mert nem volt olyan nap nyolcesztendős ámokfutása alatt, hogy ne követett volna el valami bűnt a nemzet ellen. S ezzel nem tett mást, mint ugyanazon az úton járt, mint Kun Béla, Szamuely Tibor és Rákosi vagy épp Kádár.

S pártja sem tesz mást. Bűnpártoló, bűnsegéd, gyalázkodó és hazug, de emellett magyarellenes is, értékromboló és hazaáruló. Méltán utálja e pártot és annak minden megnyilvánulását minden magyar, minden olyan magyar, aki egy cseppet gondolkodik, és még van benne némi nemzeti érzés, hazaszeretet. Látva ugyanis e sarokba szorított patkányokat, nem csak az undor, de a szánalom is megmozdul az emberben. És a két érzés eggyé válva a legrosszabb e söpredékre nézve. Ezekkel ugyanis még vitázni sem érdemes, hiszen primitívségük és genetikailag hazudozó létük feleslegessé tesz minden vitát… ugyanis a proli házmesterrel nem lehet beszélgetni - Mozartról.

Szánalmas és undorító tehát Gyurcsány és Mesterházy, amikor vagdalózik, hazudik, vádaskodik, védi a magyarokat sárba taposó írót, s ezzel maga is elismeri egyetértését a magyart gyalázóval és a hivatalával visszaélővel, a rablóval, a nép közé lövetővel. Az erkölcs azonban úgy regenerálja önmagát – bármilyen romlott világban is -, mint a Tisza a ciánszennyezés után. Gyurcsánnyal csak elkezdődik egy jogos és halaszthatatlan felelősségre vonás. Erre szavaztam, amikor a Fideszre szavaztam 2010-ben. S ha a közéletet megtisztítja Orbán Viktor és Semjén Zsolt pártjának koalíciója, és nem marad szabadlábon egy sem az elmúlt évek, évtizedek bűnözői közül, akkor 2014-ben ismét számíthat rám (is) a nemzeti kormány. Mindössze egyet kérnék: Tempósabban Uraim!

"Böjte Csaba ferences testvér gondolatai az előttünk álló időkről

2011-09-11T10:00:00.000+02:00

Gyermekeink nevelését felelősen vállaló testvéreim!

Érdemes elolvasni a fenti írást. A Román államelnök világosan kimondja, hogy kölcsönökből élünk. Mindenki látja, hogy a nálunk fejlettebb országok hitele is elapadhat, pl. Görögország, Írország, Portugália... De azt is láttátok, hogy mi történik Angliában, hol a jóléti társadalomban felnőtt fiatalok, az angol modern oktatási rendszeren keresztül ment nagyra nőtt emberek, semmit nem kímélve gyújtogatnak, szétvernek mindent. Tudjuk, hogy lassan globalizálódó világunkban, félő, hogy mint minden előbb - utóbb hozzánk is begyűrűzik.

Elgondolkodtató!! Fel kell készülni arra az időre, mikor az állam nem adni, hanem elvenni fog. Mióta a világ a világ, az állam mindig az alattvalóiból élt, és nem külföldről felvett kölcsönöket osztott szét az állampolgárok között. Szerintem, lassan de biztosan itt nálunk is visszaáll az évezredes szokás. Az állam nem fog adni, osztogatni, hanem csak kérni fog és az adókból kifizeti az adósságot, és ami marad, annak egy részét fogja visszaosztani azoknak, akiknek jónak látja. Ez ilyen egyszerű! Lehet, hogy ezt a kanyart lassan, fokozatosan veszi be a mi államunk, de lehet, hogy nagyon gyorsan átalakul minden, és egyszerre csak nagyon csípős hideg ősz lesz. Persze a nap majd akkor is minden reggel fel fog kelni, az élet megy tovább, csak fagyos hideg lesz, és mindenkinek nagyon ügyesen fel kell öltöznie. Erre kell tudatosan felkészülni! Mi, akik a gyerekeket, a fiatalokat fel akarjuk készíteni a holnapra, - ezt jelentené a nevelés, - ismernünk kell a holnapot, és arra kell felkészítenünk őket, hogy akkor is jókedvű, Istenben, önmagukban bízó, a jéghátán is megélő, az életet vállaló emberek legyenek. Tudjátok, nem véletlenül szerveztük meg a "pusztai vándorlás hete" elnevezésű tábort Szovátán! És az "Ábel a rengetegben" nevű tábort is nagyon tudatosan terveztük meg Kászonban. Meg kell tanítanunk a ránk bízott gyerekeket a jég hátán is megélni. Hogy ebben az iskolák, vagy a csak a mát látó hatóságok mennyire partnereink, az nem számít. Ezt a feladatot mi, a Szent József-i értelemben vett szülők, becsülettel fel kell vállalnunk és jó végre kell vinnünk.

E célból fogalmaztam meg néhány javaslatot:

1. Minden napközi otthont, minden családot kértem, hogy a konyhakert művelését vegye komolyan. Istennek legyen hála, házainkat látogatva nagyon sok szép kertet láthatok. A kertben termett hagymát fel kell fonni, a paszulyt szépen leszedni, felszárítani, tárolni, a zöldségekből télire zakuszkát készíteni, paradicsomot befőzni, káposztát sarvalni, hordóba eltenni. Ez és sok más hasonló dolog, mind - mind elsőrendű oktatási célunk. Az állam nem kéri ezt tőlünk számon, de az élet majd számon fogja kérni, és az lenne jó, ha azon a vizsgán is átmennének a gyerekeink. Sok szép kezdeményezés van a házainkban, de ennek ellenére azt mondom, hogy ebben az irányban sokkal bátrabban kellene mennünk. Őseink a földből, az erdőből éltek, és fizették az adókat, tartották el az államot is!Előrelátó bölcs gondolkodás, kemény kétkezi munka tarthatja fent a jövő családjait itt Erdélyben is, és erre meg kellene tanítanunk a gyermekeinket! Ez még fontosabb sok szempontból, mint az iskolák végtelen elméleti oktatása.

2. A gyermekeket, a fiatalokat meg kell tanítani az önfenntartásra. Csíksomlyóról Zsókáék elmentek ősszel krumplit szedni másoknak, és napszámként egy - egy zsák krumplit kaptak. Almát is szedtünk részibe, és biza télen nagyon finom volt. Mindenik ház szervezze meg az őszi munkákat. Nemcsak azért kell szépen a családok elmenjenek dolgozni, hogy legyen amit együnk, hanem azért, hogy a nagyobb gyerekek tanulják meg a munka által megtermett anyagi javak megbecsülését. Lehet, hogy a hatóság majd ezt kifogásolni fogja, de szeretettel kérdezzétek meg, hogy a tanácsok adása mellett átvállalják-e a számláinkat, a gyermekek fenntartási költségeit? És főleg azt kérdezzétek meg, hogy 10-20 év múlva el fogják tartani az élhetetlen, naplopó fiatalokat? Vagy mint Angliában, százasával fogják majd őket bezárni?

3. Szeretettel kérlek, szépen menjetek ki az erdőbe, tanítsátok meg a gyerekeket meglátni a természet adta adományokat. Tanítsátok meg meglátni a nyirkos oldalban a forrást, és azt szeretettel befogni egy kis csorgóba, tüzet rakni biztonságosan, üstben ételt készíteni a természethez közeli állapotban, és azt jó étvággyal elfogyasztani. Az erdőben termett gyümölcsökből télire eltenni, jó, ehető gombát szépen felszárítani, finom hecserli lekvárt főzni, mind - mind olyan fontos feladat, mint a szorzótábla megtanítása, vagy az iskolában tanított más tantárgyak.

4. Mindenütt ahol lehet, lassan a kiépített rendszerekről le kell válni. A fűtést már több házunkban is átállítottuk fára. Házainkat biztatom, hogy nézzenek ki szép eladó erdőket, kezdjenek tárgyalásokat és értesítsenek engem is a fejleményekről, lássuk, mit tudunk tenni? Én biztos, hogy megteszek mindent erőm szakadtáig, hogy a téli fűtésrendszerünket szépen önfenntartóvá tegyük. Nem látok más utat, őseink is csak ezen az úton jártak. Így legalább a kevés pénzünket népünk egyszerű fogatosainak, erdőmunkásainak adhatjuk, és nem távoli országok mágnásainak.

5. Vízszámláink hihetetlenül magasak. Csíksomlyón sikerült befogni egy forrást, kis tavat is ástunk, így az öntözéshez, állatok itatásához, locsoláshoz a víz Istentől van. Tovább is szeretnénk lépni ebben az irányban. Minden házra Isten bőséges esőt csorgat, fel kell azt fogni a vizet locsolásra, kocsi mosásra stb. Minden ház a fenntartási költségeit tudatosan le kell faragja. A gyerekeinket is erre az egyszerű, takarékos, fenntartható pályára kell állítanunk. El kell magyarázni, hogy nem kell a csapokat maximumra kinyitni kézmosás alatt. A villanyokat le kell oltani ott ahol nem vagyunk, a fűtés, szelőztetés kérdéseiről sokat beszéltünk, de ti a gyerekekkel ezt tanévkezdéskor újból vegyétek át. Ebben az irányban minden javaslatot hálás szeretettel fogadunk. Rég, hogy kérem a házak vezetőit, hogy ebben az irányban tett lépésekről is be kell számolni irásban, hadd tanuljunk egymástól! Próbáljunk egy fenntartható rendszert működtetni, és gyermekeinket is abba belenevelni.

Biztos, hogy jön a tél, és nem kell megijedni a közelgő fagyos időtől, de fel kell készülni rá. A közelgő gazdasági összeroppanástól sem kell pánikolni, - senki nem tudja még, hogy mit hoz a holnap, - de szerintem bölcsen, okosan félre kell tenni a lezser nyári ruhát, és fel kell készülni a komoly mínuszokra, mert biztos, hogy ennek a sok pazarlásnak meglesz a böjtje.

Az Isten adta holnapban bízva, Csaba t."

Forrás: Bálint Miklós (Békéscsaba)

Bankok, ügyfelek, és a gettó

2011-09-04T07:41:00.000+02:00

Nem értem, hogy ha 115 milliárdot szán a lakáshitelesek ócsai gettójának felépítésére a kormány, miért nem a pénzt adja oda a bankoknak, s hagyja a családokat saját otthonukban. Illetve értem. Hiszen, ha tényleges tartozás kifizetésére fordítanák az összeget, akkor senki egyetlen fillért nem tudna zsebre vágni. Így viszont a tervezőtől a kivitelezőig mindenki keres a szerencsétlenül járt embereken. Kenőpénzek és magas számlák nagy bevételeket biztosítanak e 115 milliárdból a tűzhöz közeli politikusoknak, hivatalnokoknak, csókos vállalkozóknak. A bankok által átvert, rábeszélt, kizsigerelt magyar polgár pedig menjen a gettóba lakni. Közben az állam konszolidál, megment és életben tart olyan bankokat, amelyeknek aljas fogásai juttattak a rönk szélére ezreket.

Igaz, van nekünk PSZÁF-unk is. Igaz épp olyan ócska gittegylet ez is, mint a Fogyasztóvédelem. (ezt tapasztalatból tudom.) Nemrégiben a PSZÁF-hoz fordultam, mert egy bank anélkül, hogy bármilyen szolgáltatást nyújtott volna, egyre csak emelte havi elszámolásaiban az állítólagos tartozásomat. Még SMS díjat felszámolt, majd 50.000 Ft-os nem létező adósságomat egy másik maffiacégnek eladta, s erről nem értesítet … stb… Nos az történések sorát megírtam a PSZÁF-nak, s a választ majd egy esztendeig vártam. Megjött. Ők nem hatóság, nem tehetnek semmit, forduljak bírósághoz. Magyarország!!!!!

Ha egy ilyen ügyben sem mer felelősséget vállalni egy pénzügyi ellenőrző szervezet, akkor mit várhatunk el tőlük nagyobb kaliberű dolgokban? Semmit. Hiszen a felvett hiteleket a felvételkor megállapított részletekben kellene visszafizetni, nem pedig az árfolyam ingadozást követve. Az legyen a bank kockázata. Hiszen amikor a lebombázott házra felvette nagyapám a banki hitelt, senki nem kért tőle nagyobb összeget a millpengő idején. Igaz, nagyapám egy havi fizetéséből vissza tudta adni – az inflációnak köszönhetően – a felvett hitelt. És bankot mégsem ez, hanem Rákosi tette tönkre az államosítással.

Tehát, az igazi megoldás hitelező és bank-ügyben az, ha az eredeti részleteket fizetheti az adós. Minden más „megoldás” csak hazudozás és mellébeszélés. A bankokat pedig nem megmenteni kell, hanem felszámolni. Ugyanis nem a bankok, hanem a „nép jóléte a legfőbb törvény”. És ez már a rómaiak is tudták.

In memoriam Képíró Sándor

2011-09-03T12:47:00.000+02:00

Meghalt egy ember, akit a gyűlölet és a hazugság nem hagyott békében elköltözni. Meghalt egy ember, akiből bűnöst akart faragni egy ocsmány szemlélet, egy embertelen söpredék. Meghalt egy ember, aki mentette az üldözötteket, amikor szükség volt rá, s akit e tettéért soha ki nem tüntettek, de hőstette után évtizedekkel bíróság elé állították, mert a gyűlöletnek mindegy, hogy ártatlanul, törvénytelenül hurcol meg valakit…

Isten irgalmas volt Képíró Sándor csendőr századoshoz. Nem engedte szóhoz jutni többé a Képíró Sándorra fegyházat kérő lélektelen és embertelen ügyészt, aki bizonyítékok nélkül, talán parancsra mondatta volna végre az ítéletet. Nem engedi többé szóhoz jutni Képíró Sándor ellen a rágalmazót, akinek Isten igazságos ítéletét kívánja e sorok írója. Nem engedi Isten szóhoz jutni a bírót, aki talán felmentette volna, de az is lehet, hogy elítéli az ártatlant… mert ezt követeli tőle a hatalom. Képíró Sándor megmenekült a megaláztatástól, az aljas vádaktól, egy esetleges embertelen és velejéig romlott igazságszolgáltatás által kimondott ítélettől. Képíró Sándor hősként, zsidómentő csendőrtisztként költözött haza Isten országába. S akkor ment el, amikor épp egy hamis vádlóihoz hasonló magyargyűlölő ócsárolta nemzetünket, éppen olyan aljas és körmönfont váddal illetve, amilyet Képíró Sándorra ontott hitsorsosa. Olyan vádakkal illették a magyarságot, amely vád igaztalanságát ezerszer bizonyították már, de a bolond emberhez hasonlóan e hamis és aljas vádaskodókhoz nem jut el a józan és gyűlöletmentes szó.

A Kertész nevű vádaskodó a holocaustért egyedül a magyarságot teszi e kijelentésében felelőssé, mitsem törődve azzal, hogy a magyarság volt Európában az egyetlen, aki kiállt az üldözöttekért, Márton Árontól Horthyn keresztül, Kálló Ferencig, P. Zadravecz Istvánig és Mindszenty Józsefig. Kiállt ez a nemzet, mert keresztényi kötelességének érezte még élete árán is megvédeni az ártatlanokat. S lám, ma nem köszönet, hanem a söpredék átka kíséri a magyar nemzetet. Gyilkos söpredéké, amely saját jövőjének kilátástalanságát leplezi e nemtelen hazudozással.

Képíró Sándor tehát hazaköltözött, és immár mennyei honából kéri Istent nemzetünkért, hazánkért, a Kárpátok gyűrűjében élőkért. Vértanú is egyben a most elhunyt hős. Hiszen a kereszténység és a magyarság ellenségei mondták ki rá e hazugságon alapuló perrel a halálos ítéletet, s ezek a férgek ölték meg. Hiszen amíg a per el nem kezdődött, addig Képíró százados korát meghazudtolva élt. Egészséges és tettre kész volt. A per volt számára a pallos, amely kioltotta életét.

Tanulnia kell a nemzetnek tehát összetartást és összetartozást, mert ez a pallos mindnyájunkra lesújthat, ha nem vigyázunk. Mindnyájunkat odaállíthat egy-egy szolgalelkű és törvényt ismerni nem akaró ügyész elé, s mi is belehalhatunk abba, ha ártatlanul meghurcolnak bennünket ország-világ előtt. Figyelmeztet tehát minket halálában is Képíró Sándor százados. Figyelmeztet, mert az összetartás és összetartozás érzése az egyetlen lehetőségünk a megmaradásra. Figyelmeztet minket minden veszélyre és saját hibáinkra is. Adja Isten hogy e figyelmeztetést megfogadjuk és Képíró Sándor életéből merítve kiálljunk a gyűlölet ellen, mentsük a rászorultakat, s vállaljuk a halált is saját igazunk érdekében.

Isten legyen irgalmas Képíró Sándor vádlóihoz, Neki pedig adjon az Úr örök békességet! Amen.

A MÁV-os, a temetkezési és a tankönyves maffia

2011-09-03T09:25:00.000+02:00

…avagy Magyarország végnapjai

Budafok-belváros, az ázsiai vasútállomás

Magyarországot olyan mértékben átszőtte a maffia, hogy ennek szorításából aligha lehet egykönnyen megszabadulni. Bármerre nézünk mindenütt a visszaéléseket, a nagy szavak ellenére a maffiamódszerek alkalmazását, a nép kirablását látjuk, s ezeket a dolgokat észre sem akarja vagy tudja venni senki. Nem érdeke egyetlen hivatalos szervnek sem, hogy az apró részletekben megbúvó ördögöt kihajtsa a társadalom minden szférájából. Mert minden apró efféle ördög hatalmas pénzeket jelent azoknak a maffiózóknak, akik kigondolták és mérnöki pontossággal megtervezték az egész maffiás pénzügyi láncolatot. Lássunk példákat.

Tankönyves állami maffia: Mostanában a tankönyvek körüli maffia csípi a szememet. Persze ebben is markánsan benne van a kormány. Ha nem lenne benne, akkor nem fizetne méreg drága könyvek után tankönyvforgalmazó cégeknek. Elmondom, mit sérelmezek ma, amikor családok ezreinek okoz nehézséget a tankönyvvásárlás. Ismerem a könyvnyomtatás rejtelmeit, árait, és lehetőségeit, s ismerem a tankönyvterjesztők terjesztési díjait, s nem hiszem, hogy akik a tankönyveket készíttetik, azok e téren analfabéták lennének. A maffiamódszer a következőkben van.

Fiam 9-ikes tankönyveinek ára 33.000 Ft volt. Ha ebből elvesszük a tankönyvforgalmazó 40-50%-os hasznát, akkor alapjáraton 16.500 Ft lenne a tankönyv. Ez azonban hatalmas összeg, ha arra gondolunk, hogy milyen mennyiségben nyomják a különböző tankönyveket, s ezzel egyenes arányban a nyomdai járulékos költségek csaknem a nullára csökkennek. Ha a tankönyv – a melynek a tartalmát kell megtanulnia minden diáknak – nem színes, fóliázott borítójú lenne, hanem egyszerű fekete-fehér, ismét csökkenne az ár, csaknem felével. Így 8250.- Ft-nál tartanánk, ha az eredeti maffiaárból indulnánk ki. Ám ez sem valós. Hiszen a tankönyvek ára ötszáz oldalanként annyiba kellene, hogy kerüljön fekete-fehér nyomásban, mint a boltban kapható 500 darabos fénymásolópapír. Max: 1000 Ft-ba! Tehát a 33.000 Ft-os tankönyvcsomag – ha nem a maffia, hanem a józanész vezetné a felelős politikusokat – mindössze 6-8.000 Ft-ból megúszható volna. De nem így van, még akkor sem, ha az állam „odafigyel”. Hiszen a politikusok között is ott lehet az érdekelt. Hiszen akik ingyen kapják a könyveket rászorultság miatt, azok helyett az állam fizeti e mértéktelen és indokolhatatlan árat. Tehát valakinek a valakije nyomja, forgalmazza, és ad vissza a haszonból szerintem nem keveset… Kínában efféléért golyó vagy kötél jár! Hozzá kell tennem, nagyon helyesen!

Temetkezés: Hatalmas összegbe kerül a temetés. Családokat tehet tönkre egy-egy haláleset, olykor pedig nincs pénz a temetésre, s az önkormányzatra hárul a költségek kifizetése. Az állam e maffiázásban is benne van. Hiszen szabadjárta engedte a számlát nem adó (mert úgy pár ezerrel olcsóbb! – mondják a hozzátartozónak) egy kolumbáriumot öt lépésre odébb vivő és ezért 10.000-et felszámító temetkezési vállalkozókat. Változtatásról szó sincsen, az árakat továbbra is ezek a hivatalosan engedélyezett keselyűk szabják meg… És eszerint fizet az önkormányzat is, ha szegény-temetésről van szó. Tehát az állam megsarcolása itt is világosan kitűnik. Mint az is, hogy az állam ezt hagyja, tűri valamiért…

MÁV: Érdekes sarcolást vezetett be a MÁV is. Ha ember például Pusztaszabolcsról akar feljutni Budapestre, kifizeti a csaknem ezer forintos viteldíjat a légkondicionált és bekamerázott szerelvényre. A szolgáltatás ára ennek megfelelően állapíttatott meg, hozzáértve természetesen a pontosságot. Európában. De nem a Pusztaszabolcs-Budapest-Déli pu. viszonylatban. Itt ugyanis a kora reggeli járat alapból 5-10 percet késik, és a régi koszos, büdös, szerelvény szállítja a munkába, iskolába indulókat. A viteldíj viszont azonos az európai szerelvény viteldíjával… a késésért nem lehet felelősségre vonni senkit, nincs kártalanítás. Magyarul, a MÁV is abba a maffiahálózatba tartozik, amely maffia az apró részletekben búvik meg, s lopja el kuncsaftjai pénzét. Az utasnak jogai persze nincsenek, mint Európában… s ha vét a MÁV szabályai ellen, netán bliccel, az Isten irgalmazzon neki… Pedig a MÁV is bliccel. Csak nézőpont kérdése az egész.

És folytathatnám napokig a maffiaországi „szépségeket”. De minek? Éppen elég, ha az ember körülnéz a budai várban, a pályaudvarokon, s lát valami megfoghatatlant, amihez hasonló sem az elcsatolt területeken, sem másutt Európában nincs. Valami, amit megnevezni is nehéz, mert csak egy obszcén kifejezés alkalmas rá: a szarevés. Bővebben: a magyarországi magyar szarevés. Miért említem a budai várat? Mert ott a legjellemzőbb Budapesten ez a szarevés vagy szarrágás. Mindenért pénzt kérni, de semmit nem biztosítani a beszedett pénz ellenében.

A budai vár: A minap volt alkalmam (nem írom, hogy szerencsém) a budai várban sétálni kisebbik fiammal. Tapasztalataim nem voltak rózsásak. A kosz és a szemét felvet mindent. A Halászbástyára nem lehet fölmenni, csak bizonyos összeg ellenében, s hasonló a dolog a Budavári Nagyboldogasszony Templom tekintetében is. Itt egy, a templomban elmondandó Miatyánk is sok száz forintba kerülne – ha lettem volna olyan hülye, hogy fizetek. Hiszen imádkozni nem csak pénzért és csak a templomban lehet. Igaz számomra visszataszító, hogy a szentségi látogatásért (egy rövid imára való napközbeni betérés a templomba) fizetni kell. A sarkos akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy az Oltáriszentség meglátogatása pénzbe kerül. Ez a fajta „koldulás” sértő, gusztustalan és undorító. Kivált úgy, hogy két taknyos flegma kölök utasít a kasszához, amikor az efféle pénzlehúzást nem ismerő kilenc éves ministráns(!) fiammal akartam volna bemenni abba a templomba, amelynek belső faragványait, szobrait, és a főoltár felett lebegő Szűz Mária szobrot is családom egyik néhai tagja készítette (Franz Graf Mikula). Fiam csak tágra nyílt szemmel nézett és nem értette, hogy a templomba, Isten házába bemenni csak pénzért lehet. Nem tudtam megmagyarázni neki – s nem is akartam!!!!! Mint azt sem, hogy miért gazos és szemetes a Hilton alatti, egykor csodás kis terecske.

Azt pedig végképp nem értette (és én sem), hogy az Angelika nevű Batthyány téri üres kávézóban miért nem jön oda hozzánk egy pincér, hogy megkérdezze, miért zavarjuk őt munkaidőben? Igaz, nem idegen nyelven köszöntem a három trécselő kötényes alkalmazottnak. (Azt sem értem, miért és ki hagyja elfogadtatni egy-egy vendéglátóhelyen a farmernadrág viselését még a női alkalmazottakon is.) Érdekes, hogy a Lajtán túl mindent megértek! Mert ott Európa van. Magyarország azonban ettől a földrésztől rettentően távol áll. Minden tekintetben. Ám, ez a normális ebben az országban, hiszen nem lehet európai ország az, amelyben nem az emberség, a keresztény értékek, hanem a maffia és a törvénytelenség, a primitív szarevés és a fösvénység, vagy éppen a csapnivaló törvények uralkodnak… és ha ez így folytatódik, akkor Magyarország hamarosan megszűnik. S a világon senki nem fogja sajnálni…

Csak egy alázatos, szegény egyház áraszthatja szét a világban Isten jóságát

2011-08-31T21:58:00.000+02:00

Otto Neubauer, az Emmánuel Közösség bécsi Evangelizációs Akadémiájának igazgatója a „Ratzinger Schülerkreis” hagyományos, Castel Gandolfóban tartott találkozóján augusztus 30-án arról beszélt, milyen nehézségekkel találkozik közösségük az új evangelizációért végzett munka során. A Zenit hírügynökség összefoglalta hozzászólását.

Előadásában — A mindig megújuló evangelizáció. Amikor a szegénység híd az emberek felé címmel — úgy írta le az Európában zajló gyors szekularizációs folyamatot, mint lehetőséget az evangélium szabad terjesztésére és annak megértésére, hogy az Úr lehajol a legszegényebbekhez. Elmagyarázta, hogy a szegénység lehet a nélkülözhetetlen összekötő kapocs a nem hívők és a keresztények között.

Isten tagadása napvilágra hozza az Isten iránti mérhetetlen éhséget. Hiszen „Európában az igazi, a legnagyobb szegénység annak tragikus lehetetlensége, hogy az embert elfogadják és szeressék, valamint az, hogy hiányzik Isten jóságának megtapasztalása.”

Az embereket ma gyötri az éhség, hogy személyes tanúságtételt halljanak a keresztényektől Istenről. Fontos, hogy a felnőtt, érett egyház túllépjen korlátain és az emberek őszintén, szenvedélyesen beszéljenek Jézussal járt útjukról. A keresztények sokszor hajlanak arra, hogy ítélkezéssel tekintsenek a világra, ebből pedig az fakad, hogy hamis önbizalom alakul ki bennük és nem értik meg, milyen szegények Isten előtt. Ez a tekintet, amellyel a világra és önmagukra néznek, akadály az egyház igehirdető tevékenysége előtt. Egyfajta szegénységet tár fel: az isteni irgalmasságtól való függésünk megértésének hiányát. Ezért elengedhetetlenül szükség van a keresztények mély megtérésére és saját maguk evangelizálására. Képesnek kell lenniük arra, hogy alázatos és szenvedélyes módon tegyenek tanúságot Krisztusról mint Megváltóról.

Neubauer beszámolt arról, mit tapasztalt az Emmánuel Közösség, amikor német nyelvterületen igyekezett új módon előrevinni a plébániai missziót. Első lépésként meg kellett tanulniuk, hogy „az Úr vendégszeretete mindent átalakít”. Amikor kimentek az utcákra, terekre, elmentek a házakba, a kávéházakba, sokkoló hatásként érte őket saját szegénységük és Isten Szentlelkétől való függésük megtapasztalása. Ugyanakkor észrevették azt is, hogy esetlen tanúságtevésüket milyen nyitottan fogadták az emberek.

Az evangelizációt folytatók a hétköznapi emberek sebeivel és vágyaival találkoztak, meg kellett tanulniuk meghallgatni az embereket, hogy aztán a meghallgatáson keresztül hirdessék az örömhírt. Amikor meglátták az emberek Isten iránti vágyát, szükségét, ők maguk átváltoztak: házigazdából vendégekké váltak, akik már nem birtokosként tekintettek önmagukra, hanem mint olyan emberekre, akik érdemtelenül kapták ajándékba a „hazatérés igazságát”. Tanúságtételük ily módon alázatosabbá és szenvedélyesebbé vált. Éppen a legkevésbé kedvelt, leginkább megvetett emberek fogadták őket a legkedvesebben. Jézus maga úgy beszélt a szegényekről és a szükséget szenvedőkről, mint az evangélium hirdetőiről.

A missziós közösség második lépése: „imádni Krisztust azokban az emberekben, akikkel találkoznak a misszió során.” Az Eucharisztia előtti hódolatra való meghívás szerves része az Emmánuel Közösség életének, és különleges formát kapott a fiatalok felé irányuló misszióban. Az evangélium hirdetőinek meg kell tanulniuk közbenjárni az emberekért az Úr előtti hódolatban és dicsőítésben, hogy ezek az emberek mindig a szívükben lakhassanak. Ily módon – a szentségimádás és az együttérzés révén – az emberek, anélkül, hogy tudnák, Istenhez kapcsolódhatnak. Neuberger hangsúlyozta, hogy azoknak a nem hívőknek, akik szívükben titkon vágynak Istenre, nagyon fontos, hogy a barátok és rokonok ily módon hordozzák őket. Fontos, hogy a párbeszéd és az együttérzés révén szenvedhetjük meg velük együtt az istentagadás negatív következményeit és készíthetjük elő őket a hitoktatásra – vallja Neubauer.

Harmadik lépésként azt emelte ki, hogy csak olyan közösség képes előrevinni a missziót, amelyben testvéri módon élnek együtt, amelyet emberi, lelki barátságok szőnek át. A nagy események, mint az ifjúsági világtalálkozók is, csak akkor hoznak gyümölcsöt, ha kis baráti csoportokban élik át a fiatalok: „mert mindenkinek szüksége van a szeretetnek erre az egyszerű táplálékára, vagyis a konkrét testvériségre, az egymás közti és az Úrral való barátságra. Szükségünk van ezekre a kis sejtekre, kis keresztény közösségekre, amelyekben Isten igéjét imádkozzuk, megosztjuk egymással és konkrét tettekre váltjuk.”

A bécsi Evangelizációs Akadémia igazgatója rossz tapasztalatként mondta el, hogy néhány egyházközségben túlságosan szigorú keretek köré akarták szorítani az új evangelizáció misszióját, így sok fiatal misszionárius inkább visszavonult, a mozgalmakat pedig elnyomták. Az egyházban a világi híveknek és a klérusnak a kölcsönös tisztelet és testvériség jegyében kellene együttműködnie. Elmondta: a bécsi érsekség úgy döntött, létrehozza az úgynevezett „tanítványi iskolákat”, amelyeket laikusok is vezethetnek és amelyekből új missziós energiák fakadhatnak.

A negyedik lépés Neubauer szerint megtanulni, hogy az új evangelizáció a megaláztatások és a sebek talaján nőhet fel. Az egyháznak alázatosan be kell ismernie bűneit, tévedéseit, nem kell mindig elhárítania magától a vádakat. Az európai egyháznak pedig be kell látnia, hogy egyre kisebbé és öregebbé válik.

Isten a a pogányokat választotta, hogy újra felhangozzon a szava. Ezért Neubauer arra kérte Istent, hogy fogadjuk el korunk megaláztatásait, lássuk meg bennük a kaput, amelyen keresztül beléphetünk jelenlétébe. „Szinte az az érzésem, hogy ez a társadalom csak egy jelentéktelen, megalázott és nyomorúságos csoportból kiindulva ismerheti meg Isten jóságának fényét” – zárta le gondolatait az Evangelizációs Akadémia igazgatója.

Magyar Kurír

Tankönyvek és forgalmazók…

2011-08-29T08:44:00.000+02:00

Az egyik, sok éve használt szemét...

Évente egyszer kiszállítják a tankönyveket… Vállalják, hogy kifizetik a nyomdát, kiszállítják a könyveket a tanintézeteknek, s leveszik a sápot. Ez utóbbi okozza a bajt. A könyvterjesztők hatalmas összegért forgalmaznak. Ha könyvesboltba akarja egy szerző elhelyezni saját művét, akkor kiszolgáltatottá válik, mert a könyvterjesztés monopólium. Kartell.

Most, amikor azon huzakodik a tankönyvterjesztő, hogy eladhatják-e a kiszállított tankönyvet vagy nem, s fizetett-e az önkormányzat vagy nem, el kellene gondolkodni azon, hogy a tanintézetek által használt könyveket a jövőben miként lehetne úgy kiszállítani, hogy a terjesztőket kizárhassák ebből a körből. Ugyanis a terjesztők által kért terjesztési díj nagyban terheli a családokat és az önkormányzatokat is.

A rosszul megjelentetett és tanított vers...

Más probléma is van a tankönyvekkel. Ahány tankönyvkiadó, annyi féle csicsás – olykor - szeméttel találkozunk, tankönyvnek nevezve a méreg drága értéktelen kiadványokat. A színes könyv csaknem háromszoros nyomdai áron készíthető el, a fekete-fehérhez képest. Ezért érthetetlen, hogy sok olyan könyv, amely fekete-fehérben is alkalmazható, miért színes kivitelben jelenik meg? Miért kell a tankönyveket emellett drága műnyomókartonra nyomni, amely ugyan tartós lehetne, de a ragasztott kötés miatt az év végére, darabjaira hullik.

A megoldás az volna, ha a tankönyveket a minisztérium készíttetné el, és szállíttatná ki az iskoláknak, kikapcsolva a kapitalizmus mozgatórugóját, a mértéktelen anyagi haszonszerzési vágyat. Ugyanis a tankönyvforgalmazók és a drága 4+4 színnyomással, műnyomókartonból készülő könyvek kiszorításával, a többnyire a 1+1 színnyomású regénynyomó papíron előállított könyvek is elegendőek lennének, s úgy a családok is a mai tankönyvárak felét, negyedét kéne, hogy kifizessék. Tanulni pedig a fekete-fehér könyvből is lehet. A mostani fizet, nem fizet cirkusz is kikerülhető lehetne, ha az illetékes minisztérium koordinálná a tankönyvek készítését és eladását. Hiszen ami ma folyik, az nem más, mint a családok megsarcolása, kirablása és kétségek között tartása. Ez pedig tűrhetetlen. Viszont javaslatom az államnak is kedvezne, mert a támogatott könyvek után nem a maszek kiszállító cégek zsebét tömködné tele, hanem a tényleges nyomdai árat fizetné.

Nem vagyok biztos azonban, hogy e maffiaországban kivitelezhető a javaslatom, hiszen minden pénzes megbízatás valakinek a valakiéé, s a „valaki” is épp úgy leveszi a maga sápját, mint a „valakije”… Azt hiszem, hogy megfelelő szabályozás és vizsgálatok nélkül nem lesz rend e kérdésben Magyarországon… pedig gyermekeink, és ezzel az ország jövője függ a tankönyvpiactól (is).

A nyelvében is halódó nemzet…

2011-08-20T14:09:00.000+02:00

(avagy ünnepi érdekességek a magyar nyelvtudásról)

Szeretem levonni a konzekvenciákat minden állami és egyházi ünnep, zarándoklat és egyéb társadalmi megmozdulás után, mert így lehet csiszolni a következőt, s figyelembe venni a mai hibáit, és/vagy pozitívumait. S bár soraim papírra vetése idején még tartanak a megemlékezések, mégis érdemes már most a klaviatúra elé ülni.

Az ez évi Szent István ünnepség-sorozat TV közvetítései közül az MTV1 adását néztem. Néztem és csodálkoztam, mert olyan magyartalan, értelmetlen és tudatlanságot sugárzó riporteri attrakciót láttam, amilyenhez hasonlót a mindennapokban sem tapasztalhatunk. Politikailag sem egészen értem azt, amit láttam, hiszen amíg a közrendet szolgáló csoportok kezéből kiokádja a liberális és a kormánysajtó az Árpád-sávosnak nevezett történelmi lobogót, addig a Parlamenttől a tisztavatásig ott lobogtak ezek a zászlók minden helyszínen. De visszatérek a közvetítéseket kommentáló riporter éktelen ostobaságához és azt megelőzően az MTV1-en műsort vezető és butaságáról több ízben bizonyságot tevő Betlen Jánoshoz. Betlenen látszik, hogy a nemzeti ügyekben járatlan, balga kérdéseivel és állításaival – amelyeket a riportalanyok rendre helyesbítenek élőadásban -, egyetlen kérdés marad: ki és miért tartja a velejéig liberális és súlyosan tájékozatlan embert a képernyőn, illetve a TV-nél?

A parlamenti őrségváltást közvetítő riporter is sok balgaságot mondott, így csak kiragadok néhányat a részletes ismertetés igénye nélkül: - parlamenti váltás (őrségváltás helyett), 1848-49 emlegetése Rákosival kapcsolatban, az ünnep korábbi megítéléséről beszélve, királyavatás (koronázás helyett)… és folytathatnám.

Igen, a nyelv! Manapság egyre inkább elképedek, amikor az internetes és a nyomtatott sajtó egyaránt leközöl olyan írásokat, amelyek hemzsegnek a magyartalan kifejezésektől, a rossz mondatszerkesztéstől, oda nem illő szavaktól, helytelen dátumoktól és megállapításoktól. S nem a cikkek alá odapingált, néha általam fájdalmasan nagy baromságokként megélt olvasói hozzászólások azok, amelyek felháborítanak, hanem a cikkek íróinak nyelvtani, irodalmi és történelmi műveletlensége bosszant.

Az „átkosban” voltak korrektorok, akinek az volt a dolguk, hogy a rosszul írt mondatot, félregépelt betűt, elírt nevet kijavítsák. S persze volt követelményrendszer, amelynek eleget kellett tenni. Az újságíró, a riporter annyira képzett kellett legyen, hogy szavaival, leírt mondataival tanítani tudta az embereket. Trágárság nem kerülhetett semmilyen sajtótermékbe, s a magára valamit is adó szerkesztőség vezetése megkövetelte az irodalmi nyelv csiszolt használatát. Ma minden botor tollat foghat, s a legostobább szellemiséget hordozó írások is megjelenthetnek – s követőkre találhatnak a sajtó kusza és erkölcstelen világában. Ha megnézem a német, a svájci vagy éppen a francia sajtót, nem találok efféle kivetni valót sehol. Az említettek TV-s adásaiban is tökéletes mindaz, ami elhangzik – legalábbis az adott nyelv grammatikáját tekintve.

Szent István napján azt kellett tapasztalnom, hogy a „Királyi 1-es” csatorna magasról tesz Széchenyire, aki arra figyelmeztetett egykor, hogy nyelvében él a nemzet. Sajnos a nemzet nyelve éppen úgy halódik, mint maga a büszke nép, maga a Kárpát-medencei magyarság. Mert igénytelen, s igénytelenségét az említett mélyre süllyedt médiumok is nagyítják. Régen, ha Kádár elvtárs a „hassa-hesse” rejtelmeiben nem igazodott ki, s beszédében rosszul használta a lehetőségeket, az MTA Nyelvtudományi Intézete kiadott egy kommünikét, amelyben helyesnek ismerte el a pártvezér bunkóságából eredő hibát. (Ettől annyira liberális a mai magyarországi helyesírási szabályzat.) Ma azonban már a professzorok, az egyetemi tanárok is bajban vannak a „ban-ben” - nel, s a TV-hez vagy a rádióhoz visszatérve… olyan beszélgetések hangoznak el, amelyekről tanulmányt lehetne írni – A helytelen magyar beszéd – címmel.

Ám, ne gondoljuk, hogy csak a riporterek és az újságírók süllyedtek ilyen mélyre a nyelv ismeretét tekintve. Maguk a politikusok is „remekelnek” a „bunkó beszéd” tananyagából. A hátam borzong, amikor egy-egy politikus a nyálasság vagy a nyelvi – szónoklattani – tudatlanság okán úgy kezdi beszédét, hogy „Tisztelt Hölgyeim és Uraim”. Hiába hívja fel a figyelmet az ember ezerszer arra, hogy a „tisztelt” szó ide nem kell, mert magával a megszólítással - „Hölgyeim és Uraim” - adjuk meg a tiszteletet.

A mai magyar kultúra, a riporterek és az újságírók tehát nincsenek azon a szinten, amelyet Benedek Elek apó unokája, néhai Lengyel Mária magyar-történelem szakos tanárom a budai Marczibányi téri Általános Iskolában már szigorúan megkövetelt. Jó lenne végre felállítani egy mércét, amely alatt senki nem beszélhetne és írhatna nyilvánosan… maximum a kocsma nyilvánossága előtt… Hiszen, ha így megy tovább, lassan azt nézik majd hülyének és pallérozatlannak, aki helyesen beszéli édes magyar anyanyelvünket.

S hogy cikkem ne maradjon politika nélkül… a nyelvről jut eszembe: - A minap esküvőn voltam Zágonban. Az esküvő szombaton volt, a házasulandók színtiszta magyarok voltak. S mit nem ad a Jó Isten Mikes Kelemen „halovány csillagzatú” falujában… A polgári házasságot a magyarul amúgy jól beszélő alpolgármester tartotta – románul. S akkor is elgondolkodtam: hány féle körmönfont és aljaskodó módja van a magyarellenességnek. Hiszen Mikes faluját „magyar” polgármester uralja (bitorolja), aki ráadásul számos „jobboldali” magyarországi politikus „barátja”, s aki sok testvérközségtől és testvérvárostól szedi be az anyaországi apanázst (olykor nem tudni milyen könyvelést alkalmaz, s tünteti el imigyen az adományokat…), s aki állítólag még Semjén Zsolttal is pertuban van.

Nos, Zágonnnak nincs magyar internetes honlapja(!), s a magyarokat is románul adják össze, mert hát szombaton nem kötelező a „magyar” polgármesternek ott lenni a hivatalban... „Brassó bizony már nem Háromszék, de még ott is magyarul vagy németül folyik az állami esketés, ha magyar vagy német a házasulandó pár!” – mondta mérgében a vőfély, hallva a román esketési szöveget.

A törvény ugyanis nem azt mondja, hogy olyan nyelven kell esketni, amilyenen a román alpolgármester beszél egy – ma már csak - 49%-ban magyar településen, hanem azon a nyelven is kötelező(!) a magyar nyelv hivatali használata, amely településen a magyar nyelvet beszélők létszáma meghaladja a lakosság 20%-át. Sokan remélik e kis háromszéki faluban és a hozzá tartozó településeken, hogy polgármesterük jövőre végleg leköszön, s utána lesz majd szombaton is magyar nyelvű esküvő, ha magyar ember mondja ki a boldogító igent…

Hát ennyit 2011. augusztus 20-án a magyar nyelvről, a médiáról, Szent István ünnepéről és a zágoni (nyelv)törvénytiszteletről…

In memoriam Európa…

2011-08-07T11:45:00.000+02:00

(Stoffán György előadása )

Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm, hogy itt lehetek Önökkel. Amikor a szervezőkkel beszélgettünk, már-már vissza akartam utasítani a meghívást, hiszen jót aligha lehet mondani a mai világról, Európáról, s még kevésbé Magyarországról és a magyar nemzetről.

Az Európai Unió a liberalizmus kígyófészke, s mi magyarok ebben a kígyófészekben élünk, cseppet sem kímélve a kígyómarásoktól, a méregtől, amelyet a liberalizmus, az elnemzetietlenítés, a mondvacsinált gazdasági csőd jelent. Az emberi elme fel sem tudja fogni mindazt az aljasságot, ostobaságot és ördögi cselszövést, amelyet az Unió ránk erőltet. A magyarságnak tehát, ha meg akar maradni, először az Unió halálos szorításából kellene kilépnie. Hiszen ami az elmúlt huszonkét évben történt ezzel a nemzettel, az rosszabb, mint a kommunizmus negyvenöt esztendeje. Hiszen a kommunista hatalom, a diktatúra egy másféle, de jól kijátszható politikai berendezkedés volt. A mai diktatúrát nem lehet kijátszani, nem lehet megúszni, mert a magyar kormányok egészen máig olyan alapvető és embertelen csalásoknak asszisztál, olyan bűncselekményeket enged általánosan elfogadott normává emelkedni, amelyeket másutt és más körülmények között büntetnek. Büntetnek akkor is, ha két magánember egymás között követi el. Példaként had említsem a szolgáltatókat és bankokat, amelyek példátlan arcátlansággal lopják el a lakosság pénzét, s kiismerhetetlen, megfejthetetlen számlákkal terhelik a fogyasztókat. Igaztalan, és hazug állításaikat csekkeken adják át a magát megvédeni nem tudó fogyasztónak, s ha az nem fizet vagy sajátvédelmében egyéb felettes szervhez fordul, akkor azt tapasztalja, hogy a felettes ellenőrző szerv is hazudozva védi a bűnelkövető szolgáltatót, bankot. Ez a kapitalizmus, azaz a kizsákmányolás. Ami pedig elkeserítő ebben, hogy a magyar kormányok ezt a folyamatot helyesnek, el nem ítélendőnek tartják. Igaz, nem csupán a magyar kormányokra jellemző ez a magatartás, hanem Európa minden kormányára, hiszen minden európai kormány és maga az Európai Unió is egy pénzügyi világszervezet – kapitalista világhatalom – parancsait teljesíti. A globalizáció és a nemzetek elnyomása, önállóságuk megszüntetése és koldussá tétele is ezt a pénzügyi hatalmat hivatott erősíteni, immár ha kell fegyverre, elnyomással, gyilkosságokkal, és börtönnel. Egy olyan szisztematikusan felépített embertelen hatalommal állunk szemben, amely a történelem folyamán még soha nem fenyegette, veszélyeztette a nemzeteket. Persze ez a hatalom sokak szemében ilyen-olyan valláshoz, nemzetiséghez kötődik, és senki nem veszi észre, hogy ezeket a kötődéseket, amelyekről beszélünk, szintén ez a hatalom irányítja és veti el mérgező magjait, hogy az egymás közötti gyűlölettel és megosztással is saját érdekeit védje, szolgálja. Ez nem összeesküvés elmélet, hanem drámai valóság. A liberalizmus tehát nem más, mint ennek a hatalomnak és Istenellenes söpredéknek a diktatórikus megtestesítője, amely ha kell zsidózva, ha kell keresztényezve, fasisztázva – mindig a megfelelő jelzővel illetve – törvénybe foglaltatja a neki nem tetsző dolgok retorzióit. Testvérszervezetük a szocialisták pártja, amely országonként is, és az Európai Parlamentben is teljes mellbedobással támogatja a világ klasszikus keresztény erkölcsiségének megsemmisítését, az emberi társadalom szétzilálását, amely Oslóhoz vezet…

Mert Kedves Barátaim, mit is jelent az oslói tömeggyilkosság? Nos, ez sem más, mint a szabadkőműves istenellenesség és pénzvilág megszervezett, hazugságbástyákkal körülvett érzelmekre ható, súlyos, emberiségellenes bűncselekménye egy irányított pszichopata közreműködésével. Az oslói tömegmészárlás is a liberalizmus végtelen embertelenségének és kuszaságának betudható cselekmény volt. Ugyanis a liberalizmus ezernyi ostoba és követhetetlen, értelmezhetetlen eszme kevercse, amely mint Hitler, Sztálin, Lenin vagy Marx esetében is világégésekhez, gyilkos forradalmakhoz vezetett. A fékművelt, vagy felszínes műveltségű európai fiatalok számos eszme leiratához hozzájutnak, ami nem is lenne, baj, ha volna valaki, aki nem történelmet hamisítva, hanem a valósághoz hűen el is magyarázná nekik ezen eszmeáramlatok hátterét és következményeit. Az oslói gyilkos – ha le kellene festeni – úgy nézne ki, mint egy zsidó fejfedő, amelyen darutoll van, a karján horogkereszt, kezében feszület,, dzsekije hátán pedig egy hatalmas vörös csillag. Mert ilyen maga Európa is. Rend és rendszer nélküli káosz, amelyet immár Oslo után nyugodtan nevezhetünk anarchiának. Szellemi és lelki anarchiának, amelyhez - mint mondtam -, hozzá tartozik a bankok és a szolgáltatók gyakorlati anarchiája is.

Az anarchia és a nemzetgyilkosságok, az elnemzetietlenítés folytatódik és nem áll meg az unió parlamentjének teljesen elmebeteg törvényhozásának ámokfutása sem. Hülye emberek hülye törvényeket hoznak hatalmas fizetésért, s azt hiszik, hogy az uborka hajlatának szabályozása Európa előnyére válik, noha csak egy hülye képviselő ötlete volt, aki lehetséges, hogy valamikor bevágta az ujját a görbe uborka hámozása közben… ez egészen jellemzi a félnótás kretének, a hazájukat kiszolgáltató, áruló képviselőket, azaz az unió parlamentjét. Ez a kretén társulat nem csak a nemzeteket akarja megvalósíthatatlanul – fából vaskarika módjára – megregulázni és egybegyúrni, de liberális öngyilkos eszmerendszerével a fehér faj kihalását és a keresztény kultúra elsorvasztását is támogatja. Ezt parancsba kaphatta a pénzvilágtól, attól, amely egy olyan válságot generált, amelyből Európa csak az unió felbomlásával és európai szuverén államok gazdasági önállósulásával, és a bűnösök példás megbüntetésével lábalhat ki. Ugyanis ez a válság nem válság, hanem szándékos károkozás, amely szegénységbe dönti az európai népeket és azok kultúráját megsemmisíti, hiszen a pénzelvonás elsősorban a kultúrát érinti. Azonban ez a válság az európai népek kihalásához is vezet, hiszen a magzatgyilkosságot már elfogadottá tették korábban, s ma már a család, azaz a társadalom alapja megrendült a gyermekvállalás elutasításával.

Az etnikai egyensúly is megbomlott, s nem a sokat emlegetett bevándorlás miatt, hanem az imént említett gyermekvállalási kedv megszűnésével, amire voltaképpen nem is a kedv szó illik az ok neve gyanánt, hanem a kapitalizmus antiszociális, embertelen volta.

A bűnözés terjedése, és ennek etnikai oka sem említhető az ostoba liberális eszmerendszer miatt, hiszen a bankoknak, a pénzvilágnak az a jó, ha a nemzeteket más nemzetekkel lehet revolverezni. A kormányok törvények és a rendfenntartása helyett pénzeli a bűnözői csoportokat, s álszentül a többségi társadalom által finanszíroztatott beteges elgondolásokat óhajtanak megvalósítani. A kormányok elveszik a többségi társadalom rend iránti igényének jogát, s a bűnözés posványában hagyják a tisztességes lakosságot, sőt, aki nevén nevezi a bűnöző csoportokat, azt mindenféle tőlük megszokott jelzővel illetik, amelyek egyedül a brüsszeli parlament falai között szalonképesek csupán. Normális társadalomban és világban a kretének eme gondolkodásmódja csődöt mondana már szóban is. Ma azonban Európában sajnos drámai tény… A törvények is a bűnözők pártján vannak, mind a gazdasági bűnözés (bankok által generált válság), mind a de facto bűnözés tekintetében. Hiszen ha az egyiket nézem, akkor miféle ostoba gondolkodásra vall, hogy egy 67 milliós európai állam gazdaságának megmentésére 700 milliárd eurót akarnak fordítani… Ha ezt elosztanák a lakosság minden egyes tagja között, akkor megszűnne a válság, hiszen 30 ezer euró jutna fejenként minden állampolgárnak. Nincs tehát válság! Légből kapott adatok alapján, nem létező virtuális pénzekről beszélnek, aminek köze sincsen a valósághoz és a válsághoz.

Magyarországot illetően még tragikusabb a helyzet, hiszen itt 22 éve hazaárulás, országkifosztás folyik. Iparunk nincsen, termelőeszközeinket felszámolták, eladták, privatizálták. Idegen tőke telepedett az országra úgy, hogy adókedvezményt kapott a tőkés, míg a magyar vállalkozóról hét bőrt húzott és húz le az állam mindmáig. Nem a magyar vállalkozók kapnak milliárdos támogatást, hanem a külföldi autógyár, s nem a magyar mezőgazdaságot részesítik előnyben, hanem az olcsó génkezelt idegen árukat, amelyeket a multik fillérekért kínálnak a botor és náluk vásárló társadalomnak. Minden összefügg, s a magyart a magyar nyomora által teszik koldussá. Ismét azt mondom, hogy ki kell lépni az Unióból, mert az számunkra egy korhadó mókuskerék, s hamarosan már egyhelyben sem lesz erőnk és kedvünk szaladgálni rajta. Tehát a mai számonkéréses ködösítés csak ködösítés és nem valós akarat. Ha az volna, akkor már a volt kormányfők némelyike illő és neki kijáró börtönbüntetését töltené, teljes vagyonelkobzás mellett. Azonban hozzá kell tennem: nem csak az elmúlt nyolc év kormányzását kellene górcső alá tennünk, hanem az elmúlt 22 év minden egyes parlamenti képviselőjének, miniszterének és kormányának működését kellene vizsgálni és büntetni. Mert nem egy vagy két kormány tette tönkre Magyarországot, hanem 22 év mindenkori kormányai felelősek nemzetünk és a magyar társadalom mai súlyos helyzetéért. Ugyanis ezek a kormányok nem a nemzeti érdekek, hanem idegen érdekek mentén működtek, s ma is felfedezhető hasonló és már említett jelenség egyes törvényekben és az intézkedések során.

A szünet után a törvényekről, az igazságszolgáltatásról, az idegen országok titkosszolgálatait, ma Magyarországon megbecsült emberekként szolgáló „magyarokról”, az egyházak felelősségéről és helyzetéről, valamint a megoldási lehetőségekről fogok beszélni.

Szünet után….

Hölgyeim és Uraim!

A szünetben ezernyi kérdést tettek föl a folyosón. Tehát engedjék meg most, hogy az előre tervezett elemzés elmondása helyett most a második részben az Önök kérdéseire válaszoljak…

Nyomatékosan és sokszor feltették nekem a kérdést, miszerint hogyan lehetne a bűnözést megfékezni, és az igazságszolgáltatást – amelyet ma Magyarországon talán joggal nem övez az a tisztelet, amely elvárható lenne – megreformálni?

Nos, erre azt tudom mondani, hogy amikor a kommunista diktatúra 1948-ban minden állami szervre rátelepedett és irányítani kezdte, akkor ezt megelőzte a bírók, ügyészek lecserélése. Azokat küldték el, akik az előző rendszer kiszolgálói voltak – szerintük -, s nem várhatták el a régi bíróktól és ügyészektől a kommunista pribékek utasításainak a megtartását. Most fordított a helyzet. A mai bíróságok és ügyészségek számos dolgozója a kommunista rendszer feltétlen kiszolgálója (olykor besúgója) volt, ezért hiteltelen ma a magyar igazságszolgáltatás. Igaz, a törvények is káosz-törvények, nincs rend és logika ezen a területen, ami a hivatalosan elismert és egyetemet végzett bűnpártolók és a bűnözés malmára hajtja a vizet. Nos, a megoldás az, hogy a frissen végzett és a pártpolitikától mentes jogászokra kell cserélni a kommunista világból nyakunkon maradt kiöregedett bírókat és ügyészeket. Ám, amikor erről beszélünk, akkor már nyitott kapukat döngetünk, hiszen a kormány ezt már ha más megfogalmazásban is, de elfogadta és teszi a dolgát.

A másik sarkalatos kérdés az egyházak szerepe, különös tekintettel a katolikus egyházra, az állam és a társadalom tükrében.

Ez egy mindenkori nehéz és nem egyszerűen megválaszolható kérdés. Ma jobbról és balról egyformán támadják bizonyos körök és pártok a Katolikus Egyházat… azonban ezek a támadások nem az egyházat érintik leginkább, hanem egy olyan társadalmi problémát generálnak, amely akadályozza az egyházak szociális és pasztorális működését. Az emberekben nem gyengíteni, hanem erősíteni kellene a hitet, nem szidni kellene az egyházat félművelt vagy egyenesen műveletlen „előadóknak”, hanem felmutatni azokat az értékeket, amelyek nélkül sem emberiség nincs, sem magyarság nincs. Krisztus szeretete, az egyház emberek melletti elkötelezettsége, szociális munkája, karitatív tevékenysége nélkülözhetetlen, működik is, de még a jobboldali sajtó sem szentel elég teret ennek a hatalmas munkának az ismertetésére. Mint mindenütt a társadalomban, az egyházban is vannak problémák, hibák, bűnök. De nem az az egyház, amely csak hibázik, csak problémákkal küzd, csak bűnt követ el! Ugyanis az egyház a leggyorsabban reagál a hibák, a problémák és a bűnök kiszűrésére, s erkölcsi követelményrendszere támadhatatlan. Persze a sajtónak nem az a hír, hogy a Katolikus karitász messze a legtöbbet segítő szociális segélyszervezet, hanem az a hír, ha egy pap nem az egyházhoz máltón viselkedik. Ez is a liberális degenerációk közé tartozik. Az egyház tehát végzi a dolgát, és nem vonja kétségbe Krisztus ígéreteit. Bárki az ellenkezőjét hirdetné, meg kell nyugtatnom Önöket: ha az egyházat a papság és a hívek egy része, és a külső behatások kétezer év alatt nem tudták tönkre tenni, akkor ez a szándék ma is csupán vágyálom marad… Az egyház Krisztusban erős, és a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. Ami az új egyházi törvényt illeti, én úgy vagyok vele, hogy végtelenül nagy ostobaság volt e törvényhez úgy hozzányúlni, ahogyan azt tették. Azonban a politika, a kompromisszumok nem lelki kérdésként vetődnek fel a Parlament falai között. Nyilván mindennek ára van, így a szekták egyházzá emelése is valaminek az ára volt… Minket, keresztény embereket a politikának ez a része nem érint, én bizonyosan nem leszek szektatag, s önök sem válnak azzá. Pénz kellett a szektának, ígértek valamit, és a kormány beadta a derekát. Ennyire egyszerű. Mi gyakoroljuk tovább keresztény-keresztyén hitünket és ne foglalkozzunk az emberi ostobaság és politikai erkölcstelenség mindig újat produkáló elmebetegségeivel! A jövő úgyis az igazságé. Azt pedig nem lehet jövő-menő kormányokkal megváltoztatni, mert az igazság maga Jézus.

Kérdéseket tettek föl Önök arra nézve is, hogy miért utálom a Jobbikot?

Nos, kijelenthetem, hogy a Jobbikot nem utálom, de helytelenítek számos olyan megnyilvánulásukat, amelyek a tiszta szándékot, a jó akaratot megsemmisítik és a pártot hiteltelenné teszik.

Felteszem Önöknek a kérdést: - kell-e alkalmazkodnunk bizonyos kérdésekben, saját érdekeinket szem előtt tartva a világpolitikához? Kell! Akkor megengedhető-e, hogy a Magyar Szigeten fasiszta jelképek mellett ott legyen a hétszer vágott mezős magyar zászló, mellette Szálasi és Hitler agymenései, majd egy a történelmi Magyarországot ábrázoló térkép és a turul? Végül a hülye angol, aki a hülye magyar követőkkel együtt „Heil Hitlerrel” és karlendítéssel üdvözöl egy szintén kérdéses szellemiségű énekes fellépőt? Majd amikor ezt a világsajtó természetesen felveti, akkor a rendezők és a Jobbik felháborodik. Mindezt azért mondtam el, hogy érzékeltessem azt a politikai primitívséget, amely sok-sok normális gondolatukat és mindannyiunk számára érthető nemzeti céljaikat komolytalanná teszi, s a párt politikai elkötelezettségét rossz irányba viszi Európa előtt. Én az gondolom, hogy a Jobbik tele van sallangokkal, félművelt vagy műveletlen, esetleg koruknál fogva faragatlan politikusokkal, akiket ki kellene onnan dobni. Ha nem teszik meg, akkor sajnos ez a párt megszűnik minden jó ötletével együtt. Hiába most az erősödő tendencia, ez a viselkedés és ez az apolitikus magatartás hiteltelennél teszi az egész pártot, és súlyosan árt a nemzetpolitikai törekvéseknek. Nem beszélve arról, hogy az én szememben, aki az MSZP-vel és az LMP-vel bármiben egyetért vagy tárgyal e két párttal – és ezt sajnos a Jobbik az utóbbi időben nem egyszer kinyilvánította és tette már különböző ügyekben – az súlytalanná, árulóvá és elítélendővé válik. A nemzeti elkötelezettség nem feltétlenül jár együtt a hülyeséggel… Hát ennyi a bajom a Jobbikkal.

Trianonról és a környező államok magyarokhoz való viszonyáról is elhangzottak kérdések. Nos, a legnagyobb baj, hogy Trianont ma már nem lehet – az etnikai egyensúly drámai változásai miatt – a húszas évek gondolkodásmódja szerint megítélni, aszerint visszakövetelni a területeket…. Hosszú és nehéz tárgyalásokkal lehet ma megoldást találni a legégetőbb dolgokra. Az „Erdély vissza”, és a „Vesszen Trianon” ordibálás, valamint a nevetségesen kevés ember június 4-ei trianoni felvonulása szintén ront a magyarság helyzetén. Ésszel és megfelelő diplomáciával kell ezt a kérdést megközelíteni. Én azt hiszem, hogy Tőkés László irányvonalát kellene követnie a ma végtelenül hülyén hőzöngő pártoknak, szervezeteknek.

Végül válaszolnom kell egy kérdésre, amely a megoldásokat kéri tőlem számon, illetve az én elgondolásaimra kíváncsi.

Sajnos én nem ismerek semmiben részmegoldásokat, s amit én gondolok a megoldást illetően, az ma nem lehetséges, hiszen egy olyan világpolitikai helyzetben élünk, amelynek következménye akár megszállás is lehetne, ha Magyarország az én elképzeléseimet akár csak megpróbálná is megvalósítani:

1./ Radikális – statáriális - számonkérés az elmúlt huszonkét év politikai erőivel, politikusaival és parlamenti képviselőivel szemben, vagyonelkobzás mellett.

2./ Az MSZP és az SZDSZ működésének betiltása és vagyonának államosítása.

3./ A magyar igazságszolgáltatás teljes átszervezése, a bűnelkövető bírók, ügyészek és ügyvédek felelősségre vonása, egyben teljes elhatárolódás – ami még nem történt meg – a kommunista igazságszolgáltatástól, bocsánatkérés mellet!

4./ Azonnali kilépés az EU-ból, az nemzetgazdaság megteremtése és a termelés azonnali beindítása, a tőzsde azonnali bezárása. Magyarország törekedjék saját maga ellátására mind mezőgazdaságilag, mint iparilag.

5./ A nagy létszámú parlament helyett étmeneti ötfős kormányzóság hivatalba lépése, majd három-öt év múlva választások kiírása és a királyság visszaállítása. Magyarország államformája alkotmányos királyság kellene, hogy legyen.

6./ Európának vissza kell térnie a keresztény alapokhoz, és ott is be kellene tiltani a liberális és szocialista eszméket hirdető pártokat.

És persze mindezek mellett a történelemhamisítás korszakát is le kellene zárni, hogy tiszta lappal egy normális – szocialista és liberális eszmerendszertől mentes – világot építhessünk, megzabolázott bankokkal és munkaadókkal, keresztényi elvek és szemlélet alapján, de vasszigorral...

Mindennapi terrorizmus - gondolataim Osló után

2011-07-23T12:17:00.001+02:00

Az "újnáci-szabadkőműves" elkövető...

Ha bárki, bárhol zavart aggyal vagy téveszmék hatására robbant, lövöldözik, kárt okoz, az máris terrorista, és remek alap arra a regnáló hatalom számára, hogy saját ellenségivel azonosítva „fellépjen a terrorizmus ellen”. A terrorizmus azonban nem az, aminek ma mondják. Mint minden fogalom, ez is elvesztette igazi értelmét és átminősült politikai, zsaroló fogalommá, amely hazudozásoknak, kifogásoknak és koncepciós eljárásoknak lehet indoka. Kérdés azonban, hogy igazából mi is a terrorizmus?

A terrorizmus igazi gyökere és melegágya a liberalizmus és a demokrácia, valamint a szocializmus. E három, egy tőről fakadó fogalom önmagának a terrorizmusnak a szalonképes (néphülyítésre alkalmas) elnevezése.

A liberalizmus, vagyis a szabadosság terrorban tartja Európát, az európai kultúrát, a keresztény értékeket, és a nemzeteket. Hiszen ez az őrült és velejéig gonosz eszmerendszer minden erkölcsi és fizikai, lelki és szellemi értéket a viszályára fordított, s az értéktelent tartja értéknek, az erkölcsöt elítélendőnek, az erkölcstelent pedig követendő – lassan kötelezően követendő – példának. Olyan terrorizmusról beszélünk tehát, amelynek a központja maga az európai unió illetve annak parlamentje.

A demokrácia egy másfajta terrorizmus. Ez a népfelség jogán és alapján úgy állítja be egy szűk politikai elit hatalmát, mintha az a nép akaratából regnálna, s a nép érdekeit szolgálná. Láthattuk, hogy ez a terrorizmus a nép kirablását, a nép megsarcolását, és a nép teljes tökre tételét jelentette az elmúlt huszonkét esztendőben. Közben az Európai Unió, amely szintén a demokráciára hivatkozik, és arra épül, bebizonyította a gazdasági terrorizmus létét, az ostobák uralmát, terrorját az értelmes és erkölcsös európaiak fölött. Magyarán a demokrácia nem más, mint „szalonképes” anarchia, azaz terror a józanész fölött.

A szocializmus maga a terror, hiszen nemzeteket népeket irtott ki, ha vezetői úgy akarták, népeket száműzött vagy deportált, ártatlan embereket vitt Keletre és Nyugatra munkatáborokba, ahonnan a visszatérés olyan biztos volt, mint a lotto főnyeremény. A terror azonban nem csak a deportálásokban jelenik meg, hanem a gyilkosságok megítélésében is. Hiszen amikor egy bizonyos vallású vagy nemzetiségű emberek deportálásáról van szó, az kötelezően tisztelendő, kötelezően iskolai tananyag, kötelezően kötelező sírni miatta. Ha más nemzetek hasonló vagy még drámaibb történelmi eseményéről beszélünk, akkor az csupán egy elenyésző ügy, apró esemény a história lapjain. Maga a kettős mérce is terrorizmus, hiszen emberek millióinak érzésibe, fájdalmába ront, azt semmibe veszi, míg a sajátját kiemeli… ez a lelki és szellemi terror.

Ha szűkítjük a kört és nem általánosságban beszélünk a terrorról, a terrorizmusról, akkor láthatjuk, hogy minden napunk a terrorizmussal való komoly küzdelem jegyében telik el.

Trianon a magyar nemzet és a vele együtt élő nemzetek ellen elkövetett terror volt, olyan, amilyen azóta sem fordult elő más népekkel kapcsolatban. A kisebbséggé lett magyarság elleni terror immár az új főhatalmak részéről kilencvenegy éve tart. Hiába hazudoznak az EU-ban és Tusnádon a kisebbségek védelméről, nap mint nap feltűnik a hírek között olyan esemény, amely a kisebbségekkel szembeni terrorról szól.

Ha nem nemzetiségi alapon vizsgáljuk a terrorizmus kérdését, akkor is a mindennapi terrorizmust kell látnunk. Hiszen Terrorista cselekményt hajt végre a bank, amikor a TV-ben hirdeti csalárd módon „kedvezményes” hiteleit, a kormány, amikor kizsebeli az EU-tagság és a politikai elit, saját érdekében a népet, de éppen ilyen terrorcselekmény az is, ha egy-egy politikus vagy párt hazudik a választások előtt, majd hatalomra kerül, végül a következő kormány nem bünteti meg… noha egy országot vezetett csődbe, családok millióit tette tönkre, gyermekeket és öreg, beteg embereket ölt meg közvetve.

Ezek a tények és mai életünk, a mai világ igazolják, hogy voltaképpen egy terrorista pénzhatalom, és annak ócska, lelketlen és aljas kiszolgálói tartanak minket súlyos teher, terror alatt. Nem csoda hát, ha itt-ott eldurran egy bomba, elsül egy-egy kézifegyver, s hagy maga után nyolcvan-száz halottat. A terrorhatalomnak ez jó is, hiszen az igazi bajokról és problémákról eltereli a népek figyelmét. S azt a hülyét lehet terroristának nevezni, aki elkövette a világsajtót bejáró cselekményt. A terrorizmus tehát velünk együtt élő valóság, amely állami szinten és az unióban is naponta megnyilvánul, amelyet támogat a mai világpolitika, a liberális, a szocialista és a demokrata szellemiségű politikusok hada. MI, azaz a nép élünk terror alatt, hiszen az állami terror mellett a bűnözők terrorjával is számolni kell, amelyet nem lehet megnevezni, mert a terrorista a mindenki egyenlő elvén revolverezi a többséget a nem egészen fehér kisebbséggel. Terroristákhoz méltó módon.

Beteg tehát a világ. Nem azt nevezik ma terrornak, aminek az a neve, hanem azt, amit annak akarnak nevezni a terroristaellenes politikai terroristák. Az oslói robbantás és lövöldözés is csak egy figyelemelterelés, egy szükséges esemény, amely leköti a sajtó figyelmét, hogy legalább pár napig ne a pénzvilág által generált hamis gazdasági válsággal törődjön a kirabolt Európa sok botor nemzete és társadalma, hanem azon csámcsogjon, hogy Oslóban hány hulla maradt a tett színhelyén, s hogy ki is volt az elkövető. A terror azonban terror marad. Ha pedig jön egy hatalmas politikai orkán és kisöpri a mai politikai terroristákat, majd hoz helyettük másik turnust, akkor ismét valaki valahol robbant, országot csonkít, embereket deportál, koncon osztozik. Mert maga az emberi faj ilyen. Született terrorista, amely kívánja a szabadosságot (liberalizmust), a hatalmat (demokrácia), az egyenlőséget (szocializmus), s közben siránkozik ezeknek káros hatásai miatt… Az emberiség tehát önmagát terrorizálja, mert ha nincs terror, akkor választ magának terroristát, s ha pedig nincs választék, akkor maga válik azzá - önmaga ellenségeként…

Nándorfehérvár – 555 éve… és ma

2011-07-22T13:10:00.000+02:00

Talán az volt az utolsó nagy összefogás, az utolsó tisztánlátás, az utolsó lehetőség Európa számára. Világos és látható volt a török, azaz, az ellenség, és az is világos volt, hogy le kell győzni e hadat, mert másképpen Európa keresztény kultúrája a semmibe vész, nemzeteit kiirtják, leigázzák, eltapossák. A veszedelem a Vatikán számára is egyértelmű volt, hiszen az iszlám (az Oszmán Birodalom, azaz, az „ocsmány” birodalom) csak hitetlen kutyának nevezte a keresztényeket. Lépni kellett tehát, és a világ nagyhatalmai léptek is. Keresztes hadak szervezésével bízták meg Kapisztrán (Szent) Jánost, aki az inkvizítorok között is kitűnt „az egyházhoz való feltétlen ragaszkodásával”, s ezért a pápa neki adta e szent feladatot. Hunyadi János, a déli vidékek főparancsnoka pedig a Magyar Királyság déli nemzetiségeiből, és magyarjaiból toborzott erős, győzhetetlen sereget. Végül ezen összevont, a Kapisztrán által toborzott keresztes és a Hunyadi által szervezett hadsereggel győzelem koronázta a csatát, és Európa megmenekült - egy időre - a török uralomtól.

Egy időre! 1456 júliusa tehát kiemelkedő jelentőségű hónap Magyarország és Európa történelmében, amelynek az 1500-ban, VI. Sándor által kiadott pápai bulla alapján, a déli harangszó állít „örök emléket”.

A történelem ismétlődik, de az emberiség szellemi és hitbéli hanyatlása visszájára fordította az eseményeket. 555 évvel a nagy győzelem után Európa sokkal rosszabb helyzetben van, mint 1456-ben volt. Hitevesztett és hitehagyott európai társadalmak ostoba és janicsár lelkű vezetői ma a „törököt” tárt kapukon engedi be lelkes üdvözlések közepette az egykor rengeteg vér által védett és megvédett földrészre, amely földrész a világ és a kereszténység kultúrájának bölcsője volt egykor. Háborodott elmék, erkölcstelen, lefizethető és ostoba brigantik rendezik ma Európa sorsát úgy, ahogy azt a mai „török” diktálja. Balga hitek és vallások összefoglaló és átkozott neve a liberalizmus az örök igazságokat hazugsággá, a hazugságot igazsággá alakította, s az erkölcsi normákat fejük tetejére állítva a legocsmányabb bűnöket és magatartásokat dicsérendő emberi alapszabályokká emelte. Minden nép számára ki-és megtalálta azt az utat, amelyen elvezeti a népeket saját pusztulásokhoz – saját akaratuk szerint. Gazdasági csődről beszél, miközben nemlétező, virtuális pénzekkel játszadozik a termelés és a fogyasztás egyensúlyban tartása helyett. A mai „török” saját szenvedéseit minden szenvedések fölé emeli, s ezáltal az európai nemzetek történelmét hazudtolja meg, tagadja el, és bünteti az igazságot. Senki e „török” ellen nem léphet harcba, mert azt európai közellenségnek nevezik és üldözik világszerte… mert a mai „török” nem csak Európát, de az egész földkerekséget megszállta és szánalmas rabszolgává alacsonyítja. Gyilkol, s ezt jogosnak ismeri el a balga janicsárhad, népeket tesz tönkre s ennek e neve gazdasági válság… A liberalizmus, azaz a mai „török” erkölcsileg, gazdaságilag, lelkileg, identitásában, hitében és szellemiségében lerombolta Európát és a világot. S a mai Európa, a mai Vatikán egyezkedik, örül, barátkozik, s alkalmazkodik, noha ellenségét egycsapásra legyőzhetné.

Felvetődik azonban a kérdés: volna-e mód és lehetőség ma még arra, hogy szent háborút, keresztes hadjáratot szervezzen a Vatikán a török ellen, s a nemzetek saját vezetőik által megvédessenek az 1456-os ellenségnél ezerszer veszélyesebb mai „töröktől”? Volna-e, aki ma önként fegyvert fogna, hazaszeretetből, a kultúra és az erkölcs védelmében, a hit védelmében, mert lelkiismerete azt követeli? Megvannak-e azok az emberi, lelki, fizikai motivációk, amelyek akkor, 1456-ban Hunyadi János és Kapisztrán seregét egységessé, ütőképes véderővé kovácsolták? A válasz elkeserítő, de igaz: ma nem volna, illetve ma már nem lehetséges védelem az ellen a veszély ellen, amely végső pusztulással fenyegeti a nemzeteket, az európai és a keresztény kultúrát.

A Vatikán a II. Vatikáni Zsinattal feladta azokat a bástyáit, amelyek kétezer évig biztonságot és védhetőséget garantáltak számára. Ez a zsinat megosztotta az egyházat, szétzilálta a tradíciókat, soha nem felvetett kérdéseket jelentetett meg, ám azokat eleddig meg sem válaszolta. A tanító egyház alkalmazkodó egyházzá silányult, különböző irányzatok vettek erőt rajta, s szégyenszemre Mária országának népe, s a lengyelek is, akiknek hite rendíthetetlennek tűnt eddig, olyan hatalmas gyűlölettel bír az egyház iránt (a mai „török” buzgó és előre kiszámított munkájának eredményeképpen), amely gyűlölet páratlan e két nép történelmében. Az egyház bástyáinak tartott két nemzet a hitehagyás mezejére lépett, s hovatovább a kommunista világban tisztességesebben viselkedett szenvedései ellenére, mint ma. Európa többi nemzete is a maga javát nézve a szakadék szélén áll, mert nem látta meg, hogy az az út, amelyet a janicsárok diktálnak, az önmegsemmisítés útja. Igaz, ott az ígéret, miszerint „a pokol kapui sem vesznek erőt az egyházon”, s ez örök igazság marad, ám hogy ma mélyponton van a hit és az egyház iránti tisztelet és engedelmesség, az bizonyos. Az új mustármagok nem keltek ki még, de a vetés ott van Nándorfehérvárott, s minden olyan történelmi eseményben, amely Istennel és Istenért történik és történt.

Az önkéntesség, a haza, az egyház, Európa és a hit védelmében szintén nem realizálható manapság, hiszen a „török” kiégette a nemzetekből, így a magyarokból is mindezeket a szent kötelességeket, és e kötelességek tudatát. Ma kifejezetten csak a politikai érvényesülés, a janicsárkodás, a pénzközpontúság határozza meg a polgárok és a társadalmak vezetőinek létét, „elkötelezettségét”. Ma, Hunyadi hívó szava is falra hányt borsó volna csupán. Kapisztránt pedig Bösztörpusztáról és a parlamentből is kaszával-kapával kergetnék el egyházi viselete, ferences csuháját látva… Az „új egyház” vezetője, Németh Sándor pedig „török” átkokat szórna a fejére…

Nincsenek már motivációk az ellenség megsemmisítésére, nincs hazaszeretet, nincs lelkiismeret a nemzet, a kultúra és a hit védelme iránt. Európa ma egy üres, kongó tejesedényhez hasonlít, amelyben talán valamilyen fehér mérgező anyag lötyög, aminek semmi köze már a tehénhez, a tejhez, a háziasszonyhoz, aki „bent elszűri a tejet, s kérő kisfiának enged inni egyet”… a kérő kisfiút már magzat korában meggyilkolták… Európa ma már csak árnyéka keresztény, kulturált és erkölcsös önmagának, mert elsorvasztotta a „török”, s tette ezt úgy, hogy Európa elhitte: számára ez az egészséges fejlődés egyetlen útja. A „török” pedig szedi a dézsmát, s röhög a saját jóléte után rohanó gyaurokon, akik a ködben a szakadék felé szaladnak, s nem látják a tátongó mélységet, nem hallják a lezuhantak utolsó, fájdalmas ordítását.

Nem lesz tehát mostanában nándorfehérvári győzelem, bár a tornyok, a bástyák állnak, a vár érintetlen… csak a védelmét a „török” látja el, szánalmas mosolyt küldve az egykori védők felé, akik rápiszkítanak Kapisztrán és Hunyadi nyughelyére – mert azt jelölte ki nekik a mai „török” illemhelyül.

A mustármag azonban elvettetett. Olyan fává terebélyesedik az idők folyamán, amelyen az ég madarai fészket raknak majd. S akkor világossá válik az ígéret, amely szerint a pokol kapui sem vesznek erőt rajta. S talán 555 év múlva, ha még lesz emberiség, új Nándorfehérvári győzelmet arat Európa, a magyar nemzet és a vele élő nemzetek. Hallgatnak majd az egyház szavára, és Isten igéjére.

Akik ma a mustármag és megtartották hitüket, hűek egyházukhoz, követik a Vatikán igazságát és útmutatását… belőlük nő ki majd az új sereg, a győzedelmes. Keserves sorsunkban, 555 évvel Nándorfehérvár után, hallgassuk tehát együtt - az Úr angyalát imádkozva e népért - a déli harangszót… amíg van. Amíg nem zavarja a „török” fülét, s be nem tiltatja a janicsárhad Brüsszelben. Hallgassuk és fohászkodjunk, hogy az a harangszó egyszer mindenki számára érthető és világos legyen. Mert az a harangszó azt zengi ma is, mint 1456 óta minden délben: „Derű vigasz és áldás a honra!” A keresztény Magyarországra, Mária országára!

Stoffán György

Egy történész levele Stoffán György Zuroff-cikkére

2011-07-22T09:28:00.000+02:00

Kedves Gyuri!

Mint szinte mindenki, én is figyelemmel kísértem a pert és kíváncsi leszek, hogy mi lesz végül a jogerős ítélet. Az általad felvázolt problémák a legsúlyosabbak, de engedd meg, hogy leírjak én is pár dolgot, ami szorosan vagy közvetve az ügyhöz tartozik.

Mindjárt az elején a per jogosságáról van szó. Ha félretesszük azt, hogy Képíró ártatlan vagy bűnös (természetesen én is vallom, hogy ártatlan), akkor is kérdéses, hogy egyáltalán hogyan merülhetnek fel ennyi idő után a vádak. Az európai keresztény kultúra (legalábbis 1945-ig) a megbocsájtásra épült. Ezt hirdette Jézustól kezdve a kereszténység és ezt hirdeti ma is, csak nem figyelnek oda rá. Én itt elsősorban azt tartom hibának, hogy egyre jobban “amerikanizálódunk”, ahol egy hibáért ténylegesen meg kell felelni évek múltán is és egy szenátor a nyilvánosság előtt kell, hogy sírva bocsánatot kérjen azért, mert 30 évvel korábban elszívott egy füves cigit. Az USA ilyen, Európa nem. Csak a 68-as generáció maradéka és a rajtuk nevelkedett agymosottak próbálják meg ilyenné tenni. Természetesen vannak megbocsáthatatlan bűnök. Ha már a Délvidéknél tartunk, akkor Grassynak és Feketehalmy-Czeidnernek nem lehet elfelejteni mit tettek. De meghurcolni egy öregembert vélt bűnök miatt undorító és visszataszító. Ahogy szerintem a magyar bíróság gyávasága is, mivel itt nem bizonyítékok hiányára kellett volna hivatkozni, hanem egyértelműen kimondani Képíró ártatlanságát.

Ha már Délvidék… A II. világháború alatt a magyarokra nézve a legnagyobb szégyen az, ami Hideg Napok néven híresült el. Foglalkozni is kell ezzel, bocsánatot kell kérni érte, nem lehet, de meg kell próbálni jóvá tenni. De iszonyatosan idegesítő, hogy az egész ügy a zsidókra van kihegyezve. A 3.300 áldozatból “csak” kb 700 volt zsidó, tehát a halottak töredéke. De Képírónak, ha felelnie kell, nem azért, mert szerbeket és dél-szlávokat öltek meg, hanem kizárólag azért, mert az áldozatok között zsidók is voltak. Mintha egy zsidó élete többet érne egy másikénál. Míg Isten előtt minden ember egyenlő, ugyanannyit ér.

Ahogy ugyanannyit ér az a 15-20.000 magyar is, akiket Tito partizánjai mészároltak le ugyanitt, csak pár évvel később. Érdekes, hogy az ott elpusztított ártatlanok hóhérait nem üldözi Zuroff és bandája. Nem is beszéltek róluk, ahogy a szerbek sem sokat. Csak a szerb nagykövet kért könnyeivel küszködve bocsánatot, miután látta a Terror Házában a Magyar Tragédia kiállítást. 700 zsidó meggyilkolása és esetleges tettesek zaklatása nemzetközi ügy, mikor a valódi bűnösöket már a Horthy-korszakban elítélték és csak a németek bújtatásának köszönhetően úszták meg a felelősségre vonást. 15-20.000 magyar áldozatról viszont nem lehet beszélni….

Ahogy arról sem, hogy vígan éli öreg napjait az a Biszku Béla, aki bizonyíthatóan tömeggyilkos és neki valóban megbocsájthatatlan bűnei vannak. Őt nem lehet még perbe fogni sem! De összességében ő nem is akkora médiahír. Elkészült a film, netről mindenki letöltötte és szörnyülködött. De talán ha kétszer szerepelt a híradóban. És élheti tovább víg napjait, egy “fordítási hiba” miatt.

Azonban ez nem csak magyar jelenség. Hiszen egész Európában (és Amerikában) egy szerencsétlen hülyét, Gorbacsovot ünnepelték születésnapja alkalmából és a világ vezetői sírva emlékeztek meg hőstettéről, amely állítólag megdöntötte a kommunizmust. Közben elfeledkeznek Reaganről, aki kimondta, hogy a Szovjetunió a gonosz birodalma, és néhány ember (köztük Teller Ede) segítségével olyan csapást mért rá, amelyet nem élhetett túl. Reagant elfelejtik vagy csak egyszerűen tehetségtelen bohócnak nézik. Gorbacsovot, aki csak ült és nézte hogyan hullik szét a “Vörös Birodalom” istenítik.

Azért még nem reménytelen a helyzet! Elnyomva, de mindenhol vannak olyan emberek, akik kimondják véleményüket a másik oldalról is. Természetesen nekik sincs egyértelműen igazuk, mert minden érmének két oldala van és sem a történelemben, sem a politikában nincs objektivitás. Nem is lehet. De mindkét oldalra oda kell figyelni.

Hosszú levelem végezetéül, ha megengeded ajánlanék is két könyvet, amelyeket valószínűleg már ismersz, de ha mégsem, érdemes ezeket elolvasni:

Israel Samir: Rasszista állam?

Jean Sevillia: Az értelmiség terrorizmusa

Üdvözlettel...

Zuroff az antiszemita…

2011-07-19T23:06:00.001+02:00

DR. KÉPÍRÓ SÁNDOR CSENDŐR SZÁZADOS - A "GONOSZTEVŐ"

Ki nem szán meg egy emberroncsot, akit utolsó hónapjaiban, éveiben egy bosszúálló és önmagát igazolni akaró elmebeteg feljelent, s akit tolókocsiban, infúzióval tolnak be a számára mészárszéknek is beillő tárgyalóterembe. Ha ez az öreg és beteg ember valóban bűnös lenne, akkor a keresztény ember szánakozva mondja, hogy lám már földi életében meg kell szenvednie bűneiért. Hiszen az öregség és a betegség olykor rosszabb a megváltó halálnál. Képíró Sándor azonban egy körmönfont, aljas és embertelen koncepciós per áldozata. Egy megszállott, betegesen bosszúálló és embertelen társaság antiszemitizmust generáló, meggondolatlan vagy gonosz feljelentése az, amivel ismét a magyarok zsidóellenességét akarták bizonyítani egy olyan emberen, aki nemhogy ölt vagy erre utasítást adott volna, de megmentett zsidókat és más civileket akkor, amikor a jogos(!) indulat másutt gyilkolt és vérengzett. Háború volt, és ebben a háborúban a Magyar Királyi Honvédséget orvtámadás érte, amelyért a partizánok mellett polgári áldozatok is voltak. Képíró azonban ebben a drámai helyzetben is megállta az emberiesség próbáját. Védte, akiket tudott védeni, s nem adott parancsot sem megtorlásra, sem vérengzésre.

Most mégis a vádlottak padján – azaz tolószékében, infúzióval – ül egy taláros ügyész és egy bíró előtt, s a maga kilencvenhét évével egy életerős és bosszútól habzó szájú gazember feljelentése okán kénytelen elviselni a megaláztatást, a kínt, az igazságtalanságot, a meghurcoltatást. Hamis dokumentumok, aljas rágalmak, zsebből kihúzott és bizonyítéknak nem számító, emberekről, gyermekekről készült régi képek azok, amelyek a vádat képezik. Koncepciós per, magyart gyalázó, csendőrséget lejárató, a magyar történelmet sárba taposó mocskos per ez. Micsoda szégyen, hogy van ügyész, aki e perben letöltendő fegyházat kér, hogy teljesítse a parancsot: Képírónak a börtönben kell meghalnia! Micsoda emberek (emberek?) ezek? Milyen szakmai és erkölcsi felkészültség ez, milyen magyar hagyományoknak és eszmeiségnek tesz eleget egy ügyész, amikor hamis vádak alapján honfitársára, egy megtört beteg öregemberre HALÁLT kér?

Zuroff nem tett mást a feljelentésével, a magyar igazságszolgáltatás pedig a per lefolytatásával, mint újabb zsidóellenességet generált Magyarországon. Hiszen olyan emberek is ellenszenvet éreznek ma már e per miatt, akik eddig nem foglalkoztak azzal ki zsidó és ki nem. Sőt! Zsidó ismerősöm is elítéli ezt a mocskos pert, ezt az embertelen és aljas eljárást, amelynek felmentő ítélete után az idegen feljelentő vette a bátorságot és szégyennek nevezte a független magyar bíróság ítéletét. Bírálta a magyar bíróságot… amiért másokat bizony akár meg is büntetnének. Ezt a gazembert, aki ezt a pert kezdeményezte ki kellene tiltani az országból, a fegyházat kérő ügyésznek pedig más állást kellene felajánlani. Példákat nem mondok, azt az olvasóra bízom.

A keresztény országban ma a gyűlölet lett úrrá, mert a gyűlölködő feljelentők gyűlöletet szítanak önmaguk ellen, és népük ellen. Be kellene fejezni ezt a folyamatot, be kellene fejezni a holocaust borzalmainak emlegetését és a bosszúhadjáratot, mert amíg ez folytatódik, addig az újabb és borzalmasabb holocaust ott bujkál Európa minden országában, Európa minden nem zsidó lakosának megbotránkoztatott lelkében, ott bujkál a gyűlölet a bosszúállókkal szemben, mert Európa nem csak gyilkosokból állt akkor sem, amikor gyilkoltak. Európa védett, bujtatott, európaiak milliói saját életüket is kockáztatva mentették az üldözötteket, mint Dr. Képíró Sándor csendőr százados úr is. És aki egyszer életet mentett, aki szeretetből életét kockáztatva segíteni akart és mentette, akit lehetett, ma pedig ott lát egy kilencvenhét éves embert a tolószékben infúzióval és fejhallgatóval a pulpitus előtt, az magát látja e tolószékben. Saját bőrén érzi az aljasságot, a hálátlanságot, a hamis vádat, az esztelen bosszút…

Sajnálom ma a zsidóságot, mert Európa egyre szegényebb, mert Európa egyre elégedetlenebb, és Európa látja ezt a bosszúálló ámokfutást… és ismét ártatlan emberek tömege vész majd el, mert az efféle perek okán egyre kevesebb lesz az, aki együtt érez, aki menteni akarja majd a menthetőt, aki eleget tesz keresztényi kötelességének… mert a kereszténységet és az ebből fakadó értékrendet is kiirtották a Zuroffok. És ha nem lesz szeretet, együtt érzés, akkor dráma lesz, amire megint lehet évtizedekig hivatkozni. Ha marad, aki hivatkozzék.

Jó lenne hallani végre valami emberit, valami igaz szót a zsidóság részéről, mert nem a dr. Képíró Sándorok vannak ma veszélyben Efraim Zuroffok miatt, hanem az európai zsidóság. És e sorokat nem dühből vagy gyűlölettel írom, hanem figyelmeztetésképpen az ártatlanoknak, hogy tiltakozzanak saját életük és saját népük élete érdekében a Zuroffok ellen... Mert az átok és a bosszú hétszer hetvenhétszer száll vissza rájuk és fiaikra! Ezt pedig sem ők, sem mi nem akarhatjuk. Csak a Zuroffok és a nekik engedelmeskedő ügyészek…

Fotó: MTI

„Modern és konzervatív…“ (Interjú Habsburg Károllyal, a Habsburg-család új fejével)

2011-07-10T15:56:00.001+02:00

Habsburg Károly (fotó: Kleine Zeitung)

Habsburg Úr, hogy vett búcsút az édesapjától?

HABSBURG KÁROLY (H.K.): Néhány éve, a balesete óta édesapám nem tudott már utazni, ami számára nagyon nehéz volt, mivel élete 95 évében nagyon sokat volt úton. Ezért a család annyi időt töltött vele, amennyit csak tudott. Akkor is, amikor élete a vége felé közeledett.

Hogy emlékezzünk Habsburg Ottóra?

H.K.: Hihetetlen történelmi alappal született, de ugyanakkor nagyon modern személyiség volt, aki az újdonságok iránt is nagy érdeklődést tanúsított. Magánéletét és politikai életét is ez jellemezte

Politikusként rendkívül konzervatív volt...

H.K.: Az értékekben konzervatív volt, de viselkedésben nem. Az ideológiája konzervatív, de a beállítottsága modern volt. Gondoljanak csak az európai fejlesztésekre, amelyeket a páneurópa-mozgalommal soron kívül elintézett.

Miben látja az ő legnagyobb politikai teljesítményét?

H.K.: Nagy céljainak egyike volt a vasfüggöny megszüntetése és Európa nagyobbá tétele. Erre szentelte az életét, amennyire ez lehetséges volt. Életének utolsó napjaiban nagyon sokat jelentett számára az, hogy Horvátország aláírta az Európai Unióhoz való csatlakozást.

Édesapja sokáig vezette a páneurópai mozgalmat és dolgozott az Európai Unió parlamentjének képviselőjeként. Halálával megszűnt a család politikai jelentősége is?

H.K.: Édesapám is csak 68 évesen került az európai parlamentbe. A politikai körülményekkel függ össze az a kérdés is, hogy milyen politikai funkciója van valakinek. A családtagjaim közül sokan ma is politikusként dolgoznak Európában. Az egyik lánytestvérem Svédországban képviselő, a másik grúz nagykövet Berlinben. A következő generáció is már elkötelezte magát édesapám politikai hagyatéka mellett. Ettől eltekintve a klasszikus politikai funkcióknak megvan az időbeni lefolyásuk.

Az Európai Parlamentből való kilépése óta Ön már nem aktív a politikában. Mit csinál Ön most tulajdonképpen?

H.K.: A Blue Shield (Kék pajzs) szervezet elnöke vagyok, amely a hágai egyezmény alapján a fegyveres konfliktusok esetén gondoskodik a kulturális javak védelméről. Legutóbb Egyiptomban és Libiában, de Haitiban is sok tennivalóm volt.

Az Ön de facto foglalkozása azonban a családi örökség kezelése?

H.K.: Nem, ez nem kenyérkereső foglalkozás. Néhány média-vállalkozásban veszek részt Közép és Kelet-Európában.

Édesapja néhány évvel ezelőtt Önt nevezte ki családfőnek. Mit jelent ez?

H.K.: A család nagy és nemzetközi. Arról gondoskodom, hogy a családi összetartás sértetlen maradjon, bizonyos érdekek összekapcsolódjanak. Van tennivaló.

Ez a kárpótlási kérdésekre is vonatkozik?

H.K.: Nem… abszolút nem.

Eljutottunk az elkerülhetetlenhez: eszébe jut néha, hogy Ön most császár is lehetne?

H.K.: Nem. Érzelmileg egyáltalán nem foglalkoztat. Rendkívül boldog vagyok, hogy élhetem az életem, és szabad vagyok. Nagyon jól tudom, hogy az uralkodói funkció elsősorban rendkívül nehéz teher. Teher, amit az embernek esetleg fel kell vennie. Azonban nem tekintem ezt kívánatosnak.

Ez az a kérdés, amit életében Önnek a legtöbbször tettek fel?

H.K.: Természetes, ha valaki hallja a családi nevemet, akkor gyakran előfordul. Ezért mindig kihangsúlyozom: Nekem van egy másik életem is. Engem a humánus nemzetközi jog, a Blue Shield (Kék Pajzs) és a Páneuropai Mozgalom lényegesen jobban érdekel, mint a feltételezett történelmi szemléletmód.

Nem fárasztó egy kicsit Habsburgnak lenni?

H.K.: Nem. Talán a világ egy kicsit fekete-fehérebb, ha Habsburgnak hívják az embert. Természetesen sokan vannak, akiknek csak a név alapján van pozitív vagy negatív álláspontjuk. De ez mostanában jól kiegyenlítődött.

Könnyebben kapnak helyet egy étteremben...?

H.K.: Étteremben kevésbé.. Természetesen bizonyos ajtók kinyílnak, ha valakit Habsburgnak hívnak. Megtörténhet azonban az is, hogy magasabb büntetést kell fizetnie, ha túl gyorsan hajt. A világ, mint már mondtam, a Habsburgoknak egy kicsit fekete-fehérebb, kontúrosabb, mint másoknak. Nekem azonban ezt is nehéz megítélnem. Én soha nem voltam valaki más.

Miben különböznek a Habsburgok más osztrák polgártól?

H.K.: Ha valaki gyakorlatilag lépten-nyomon a saját családtörténetébe botlik, akkor az nagyon jellemzőjévé válik. Nem tudok anélkül átmenni Bécsen, hogy ne látnám valahol a családi címert. Természetesen ez egy speciális kapcsolatot alakít ki bennem is a történelemmel.

Édesapja szíve eltemetésének a rituáléját borzongatónak találnák az emberek a történelmi háttér nélkül. Ez az ő kívánsága volt?

H.K.: Nem volt ez édesapám speciális kívánsága. Ez családi hagyomány. Édesapám azonban e döntésével hangsúlyozni kívánta a magyarokhoz való ragaszkodását, szeretetét, alapevetően pedig mindig büszkén vallott és vállalt magyarságát. Saját magát, a szívét ajánlotta fel és azt hiszem, ez egy nagyon szép bizonyíték.

Bocsásson meg – de mit mondanak a temetkezési vállalkozónak?

H.K.: Vannak patológusok, akik jól tudják. Ettől eltekintve azt gondolom, hogy sokkal gyakrabban előfordul ilyen, mint gondolnánk. Nálunk ez egy ismert családi hagyomány.

A ceremónia a kapucinusok kriptája előtt lesz, ahol a halottakat csak a világi címek feladása után engedik be?

H.K.: Igen, ez így lesz.

Sokat találgattuk már, ki fog részt venni a bécsi temetésen.

H.K.: Természetesen hallottam erről ilyen-olyan kósza híreket, de nem szeretnék ebben állást foglalni. Édesapám kitűnő politikus volt, Közép és Kelet-Európa országaival való kapcsolatok nagyon fontosak voltak a számára. A társadalmi szempontok tehát nem élveznek prioritást. Az nem lenne az ő személyével szemben igazságos.

A nemesség azonban már régóta inkább a látványosságokhoz tartozik, semmint a politikához.

H.K.: Itt ellent kell mondanom. Pont az édesapám volt egy tipikus ellenpélda. Biztosan senki nem tudja őt sem egyféle társadalmi osztályhoz, sem pedig a hagyományos nemességhez kötni. Ő egy külön kategória volt. Az volt az elve, hogy a politika az a hely, ahonnan a származásunknak megfelelően – vagy a származásunktól függetlenül szerezhetünk magunknak megbecsülést, a mai modern körülmények között is. A társadalmi rendet, amelyhez tartozunk a politikai tisztesség és erkölcs határozza meg.

Édesapja mit hagyott hátra Önnek?

H.K.: Remélem, mindenki megőrzi őt az emlékeiben, akinek királyi hercegként még valódi funkciója volt a Monarchiában és akinek a legnehezebb időkben végzett történelmi feladatát figyelembe kell venni, hogy harcolt azokért a népekért, akikkel történelmi kapcsolatban volt. Remélem, hogy édesapámat a jövőben is ebben a fényben fogják látni.

Azt mondta, hogy édesapja 68 évesen lett az Európai Parlament tagja. Ön idén 50 éves. Néhány dologban azért még számíthatunk Önre?

H.K.: Mondjuk úgy: Nem hiszem, hogy a hagyományos nyugdíjkorhatár az én életemben – akárcsak édesapáméban - bármit is jelentene.

Amikor meghalt az édesapja minden gyermeke és még néhány unokája is ott volt mellette. Milyen volt az a pillanat?

H. K.: Örülök, hogy nem hirtelen halt meg. Így meg tudtuk oldani, hogy az egész család ott legyen, úgy mint édesanyánknál egy évvel ezelőtt. A halál kétségtelenül az egyik legintimebb pillanat az ember életében. Édesapánknál, akit rendkívül szerettem, akivel nagyon, nagyon sok időt töltöttem, akihez oly sok minden köt, ez a pillanat mindannyiunk számára csodálatos volt.

Édesapja egy interjúban mondta nekem: „A halált a szerető Isten határozza meg. Keresztényként ezen nem aggódom“ Gyakran imádkoznak ezekben a napokban?

Mindnyájan katolikus nevelést kaptunk. Persze ez számunkra nem csupán nevelés kérdése, hanem meggyőződés. Egy olyan spirituális pillanatban, mint a halál, az ima teljesen természetes. A templomban is, ahol édesapám fel van ravatalozva, állandóan, éjjel-nappal imádkozunk….

(Forrás: Kleine Zeitung, Kurier)

Fordította: Utassy Katalin és Stoffán György

Habsburg Ottó visszaemlékezése Mindszenty bíborosra

2011-07-07T10:51:00.000+02:00

Két kapucinus utcára vitte az Oltáriszentséget

2011-07-05T09:51:00.000+02:00

"Sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak!"

Mt 22,1-14

Emlékezés Habsburg Ottó királyi fenségre

2011-07-04T21:55:00.002+02:00

Hamis állítás, miszerint az utolsó magyar király fia volt dr. Habsburg Ottó királyi herceg. A helyes állítás:

az eddigi utolsó magyar király fia adta vissza lelkét Teremtőjének. Így emlékezzünk rá, és bízzunk abban, hogy a Magyar Királyság nem marad trónörökös nélkül... Mert Őfensége nem az "utolsó" trónörökös volt!

In memoriam – Őfensége dr. Habsburg Ottó főherceg, trónörökös

2011-07-04T11:15:00.003+02:00

+Ottó főherceg

(Näher, mein Gott zu dir…)

Súlyos és pótolhatatlan veszteség érte Magyarországot és Európát. Eltávozott az élők sorából Őfensége dr. Habsburg Ottó koronaherceg, magyar trónörökös, a Szent Korona várományosa. Élete, gyermekkora óta egybeolvadt a magyar szabadság és függetlenség, valamint a keresztény Európa sorsával. A magyarsághoz különös szeretettel vonzódó Édesapa, IV. Károly király tragikus sorsa és halála után Ottó főherceg tudatosan vállalta a magyarság, a magyar nemzet a Kárpát-medence népei életének jobbátételét, európai elismerését, és a béke megteremtését. Ennek érdekében, már fiatalon, a II. világháború közben és után is kifinomult diplomáciai tudását, soknyelvűségét és politikai pallérozottságát mesteri módon kamatoztatta nemzetünk érdekében. Igazi, nemzetéért aggódó és cselekvő uralkodó volt, korona nélkül.

A magyarországi rendszerváltás idején is számos kérdésben igyekezett támogatni nemzetközi politikai életben is a magyarságot, s kiállt az elcsatolt területek magyarságáért, autonómia törekvésükért, szabad nyelv és vallásgyakorlásukért. Családja hasonlóképpen óvja és védi Magyarországot, annak ifjúságát és a jövő nemzedékre igen nagy figyelmet fordít, mérhetetlen anyagi áldozatot hoz Ottó főherceg szellemiségét és célját követve. Ottó főherceg Mindszenty bíborossal karöltve mentette a menthetőt, amikor segítette Esztergom érsekét abban, hogy lehetősége legyen a Magyarországról elüldözött emigránsok pasztorálására. Később, nagy szerepe volt a bíboros hamvainak hazaszállításában, és a boldoggá avatás ügyének előre vitelében.
Nehéz tudomásul venni, hogy Magyarország legnagyobb és legtekintélyesebb pártfogója immár halott. Isten akaratát azonban kénytelenek – kötelesek – vagyunk elfogadni, s hitünk szerint belenyugodni a megváltoztathatatlanba. Hálát kell adni azért, hogy Ottó főherceg az élet legvégső idejéig harcolhatott nemzetünkért, s olyan példát mutatott a magyar politikusoknak, amelyet ha nehéz is, de követniük kell, mert hazánk és nemzetünk csak ebben a szellemiségben, a kereszténységben és a nemzeti elkötelezettségben, az összefogásban élheti túl és át mindazt, ami a világban ma történik.

Az utódlást illetően: Őfensége Habsburg Károly lett édesapja után a magyar Szent Korona várományosa, és a család feje.

67 éve gyilkolták meg a dunai svábokat a szerb partizánok

2011-06-29T21:44:00.000+02:00

A német püspöki konferencia elnöke, Robert Zollitsch freiburgi érsek június 14. és 18. között Szerbiában tett történelmi látogatást. Német László nagybecskereki püspök, a Szent Cirill és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia főtitkára tudósította a Vatikáni Rádiót az eseményről, amely a 67 évvel ezelőtti véres történelmi bűntettekre emlékezett a kiengesztelődés jegyében és a feltámadás reményében. Robert Zollitsch érsek látogatását Belgrádban kezdte, ahol találkozott Irinej szerb-ortodox pátriárkával. A mintegy 40 perces magánbeszélgetésen érintették Szerbia EU-csatlakozásának kérdését is. A német főpásztor június 17-én, pénteken szülőfalujában, Fülöpfalván, (németül Filipowa, mai nevén Bački Gračac) megáldotta azt a keresztet, amelyet az 1944. november 25-én, a jugoszláv partizánok által megölt dunamenti németek (dunai svábok) emlékére állítottak fel. A szertartáson jelen volt Német László nagybecskereki püspök, Orlando Antonini érsek, belgrádi apostoli nuncius, Irinej bácskai ortodox püspök. A különös kegyetlenséggel kivégzett halottak között van Zollitsch érsek Josef nevű bátyja, aki a vérengzés idején mindössze 16 éves volt. A halottak hosszú évtizedeken át három jeltelen tömegsírban nyugodtak. A hozzátartozók egy emberöltő óta várnak erre a napra – mondta a freiburgi érsek, majd hozzátette: „fülünkben még mindig visszhangzanak az 1944. november 25-én eldördült lövések”. A sebek a hosszú idő ellenére még nem gyógyultak be, a most felállított kereszt az emlékezés jele és remény a Feltámadásra. Német László püspök beszámolójában elmondja: a szovjet csapatok kíséretében bevonuló partizánok összegyűjtötték a teljes egészében katolikus falu 16 és 60 év közötti férfi lakosságát; az otthon maradottaknak azt mondták, hogy munkatáborba viszik őket, ehelyett a falutól három kilométerre lévő mezőn mindnyájukat kivégezték. Volt olyan is, hogy gyermeket kényszerítettek apja legyilkolására. Az áldozatok a dunamenti németek közül kerültek ki, akik a XVIII. századtól kezdve telepedtek le a térségben. Sokakat közülük a második világháború utolsó szakaszában táborokba internáltak vagy kényszermunkára ítéltek. Csak kevesen tudtak Ausztriába vagy Németországba menekülni. Robert Zollitsch is családjával egy haláltáborban élt, amelyben németek ezrei veszítették életüket. 1946-ban nagymamája segítségével Magyarországra, majd Baden-Württembergbe menekült. A június 17-i megemlékezés alkalmából Zollitsch érsek felkereste szülőházát a Szent Fülöp nevét viselő Fülöpfalván, majd délután koncelebrált szentmisére került sor Hódság (ma Odzaci), Német László püspök szülőhelyének katolikus templomában. A szertartáson a rendkívüli meleg ellenére több mint ötszáz hívő vett részt. Jelen voltak az ártatlan áldozatok leszármazottai, hozzátartozói, még élő szemtanúk. Az eseményre Németországból, Ausztriából, az Egyesült Államokból és Kanadából is sokan visszatértek szülőföldjükre. Egresi Sándor, a vajdasági tartományi képviselőház elnöke is megemlékezett az ártatlan áldozatokról, bocsánatot kérve a dunamenti németektől. Az emlékkereszt legyen a kiengesztelődés jele – mondta. Az eseményen részt vett Nikowitz Oszkár, belgrádi magyar nagykövet is. Német László püspök tudósításában kiemelte: ez volt az első alkalom, hogy valaki hivatalosan bocsánatot kért a partizánok vérengzéséért. (Sajnos nem egy szerb, hanem ismét egy magyar... s a világ ismét azt gondolhatja, hogy e vérengzéseket a magyarok követték el.... - a szerk.)

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír